Archivum
Blogok, on-line videók eltávolítását kérik
A nyugati kormányok, beleértve az Egyesült Államokét is, "riasztóan" fokozzák az internetes keresések és a YouTube videók cenzúrására irányuló erőfeszítéseiket - derült ki a Google által nyilvánosságra hozott, az elmúlt két évre vonatkozó "átláthatósági jelentésből".
Google: "riasztóan" nő a kormányzati igény az internet cenzúrázására
"Ez nem csak azért riasztó, mert korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, hanem azért is, mert az erre irányuló kérések egy része olyan országoktól érkezik, amelyekről ilyenre nem számítottunk, a nyugati demokráciákkal kapcsolatban ugyanis nem szokás automatikusan a cenzúrára asszociálni" - írta hétfőn megjelentetett blogbejegyzésében Dorothy Chou, a Google vezető politikai elemzője.
Példaként hozta fel, hogy a spanyol hatóságok tavaly 270 keresési eredmény - egyebek között polgármesterekre és ügyészekre vonatkozó cikkek és blogok - eltávolítását kérték a cégtől, Lengyelországban pedig egy közintézmény szerette volna töröltetni az őt bíráló linkeket.
"Nem teljesítettük ezeket a kéréseket" - szögezte le Chou.
2011 második felében amerikai hivatalok 6192 tartalom (blogbejegyzés vagy online videó) eltávolítását kérték, ami 718 százalékos növekedés az előző hat hónap 757 folyamodványához képest. A bűnüldöző szervektől és a bíróságoktól a Google 2011 júliusa és decembere között 187 ilyen kérést kapott, ami 103 százalékos növekedést jelentett az előző fél év 92 ilyen kérésével szemben.
A Google az amerikai törlési igények 42 százalékát elégítette ki részben vagy teljes egészében az elmúlt év második felében, ami az arányát tekintve jelentős csökkenést jelent 2010 azonos időszakához képest, amikor a kérések 87 százalékának adtak helyt.
A kétéves jelentés szerint jelentősen megnőtt a kormányoknak az az igénye, hogy betekintést kaphassanak a Google felhasználóira vonatkozó adatokba. Az informatikai cég ezen a téren sokkal nagyobb együttműködési hajlandóságot mutatott.
2011 második felében amerikai kormányzati szervek 6321 alkalommal fordultak a Google-hoz felhasználói adatokért és a cég az esetek 93 százaléka esetében legalább részlegesen együttműködött. A kérések nagy része bűnügyek felderítésével kapcsolatban fogalmazódott meg.
A Google a legnagyobb arányban az amerikai hatóságok kérését teljesítette, Nagy-Britannia esetében ez az arány 64, Franciaországéban 64, Kanadáéban pedig csak 44 százalék volt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése