Archivum
Utolsó jelentés Annáról
A világ egyik legtermékenyebb rendezőnőjének történelmi filmje Kéthly Annáról, a magyar szociáldemokrácia legjelesebb női képviselőjéről.
rendező:
Mészáros Márta
színész:
Eszenyi Enikő
Cserhalmi György
Fekete Ernő
Hámori Gabriella
Czinkóczi Zsuzsa
Kováts Adél
Gáspár Tibor
A világ legtermékenyebb női filmrendezője egész eddigi életműve során elkötelezettje volt a női sorsok és a történelem találkozásának. Mészáros Márta most Kéthly Annáról, a XX. század legjelentősebb magyar politikusnőjéről készített – több szempontból is – rendhagyó portrét. A rendezőnő előző filmje, A temetetlen halott monodrámaként (emlékezzünk csak a csótánnyal folytatott börtönmonológra) erősebb volt, mint politikai tablóként, az Utolsó jelentés Annáról pedig szintén furcsa műfaji ötvözet. Mintha az alkotók megvizsgálták volna az utóbbi évek európai sikereit, és kölcsön vettek volna pár használható elemet – így lett a film A mások életének magyar változata A királynővel a főszerepben. A történet szerint ugyanis a puhuló kádári diktatúrában, a hetvenes évek elején azzal a feladattal küldenek ki Brüsszelbe egy fiatal irodalmárt, hogy csábítsa haza Kéthly Annát, az ott politikai száműzetésben élő, aggasztóan aktív szocdem istennőt.
A fiatal Faragó (Fekete Ernő) azért lehet alkalmas a feladatra, mert nagybátyja Kéthly (Eszenyi Enikő) életének szerelme, és természetesen belőle sem hiányzik egyfajta intellektuális sárm. A néhány arhívnak és a pár nosztalgikusnak szánt flashbacket leszámítva a játékidő nagy részében idősre sminkelt Eszenyi olyan intenzitással kelti életre Kéthly figuráját, hogy a tekintetében valóban benne van vagy két világháború és négy év börtön, ráadásul a nézőben felmerül annak gyanúja, hogy nem lesz könnyű kenyérre kenni a hölgyikét – magyarul valós tétje van a történetnek.
Mészáros Márta a rendszer kegyetlen hatalmáról szándékozott filmet készíteni, és letett az asztalra egy kissé steril történetet, melyből a jó színészeknek hála emberek tekintenek ránk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával