Táncoló talpak

{slimbox album="tancolo"}images/stories/programajanlo/film/tancolo/1.jpg{/slimbox} {slimbox album="tancolo"}images/stories/programajanlo/film/tancolo/2.jpg{/slimbox} {slimbox album="tancolo"}images/stories/programajanlo/film/tancolo/3.jpg{/slimbox} {slimbox album="tancolo"}images/stories/programajanlo/film/tancolo/4.jpg{/slimbox} 

{slimbox album="tancolo"}images/stories/programajanlo/film/tancolo/5.jpg{/slimbox} {slimbox album="tancolo"}images/stories/programajanlo/film/tancolo/6.jpg{/slimbox} {slimbox album="tancolo"}images/stories/programajanlo/film/tancolo/7.jpg{/slimbox} {slimbox album="tancolo"}images/stories/programajanlo/film/tancolo/8.jpg{/slimbox} 

A Warner Bros. Pictures bemutatja a Village Roadshow Pictures közreműködésével
Kennedy Miller és az Animal Logic Film produkcióját

Táncoló talpak
(Happy Feet)
Színes amerikai film

Rendezte: George Miller
Írta: John Collee, Judy Morris, Warren Coleman
Producer: Doug Mitchell, George Miller, Bill Miller
Executive producer: Zareh Nalbandian, Graham Burke, Dana Goldberg, Bruce Berman
Zene: John Powell

A magyar változat munkatársai:

Topi fiókakorában:   Czető Ádám
Topi:   Harsányi Bence
Memphis:  Szabó Sipos Barnabás
Norma Jean:  Pápai Erika
Gloria fiókakorában:  Bálint Sugárka
Gloria:  Huszárik Kata
Luklász:  Újlaki Dénes
Noé:  Lux Ádám
Viola kisasszony:  Kiss Erika
Asztrahán néni:  Illyés Mari
Rablósirály:  Szersény Gyula
Leopárdfóka:  Kárpáti Tibor

A latinos pingvincsapat:
Ramon: Józsa Imre
Rindaldo: Seszták Szabocls
Lombardo: Tarján Péter
Nestor: Kerekes József
Raul: Scherer Péter 

Magyar szöveg: Tóth Tamás
Gyártásvezető: Fehér József
Szinkrondező: Kosztola Tibor

A császárpingvinek hazájában, az Antarktisz közepén senki vagy, ha nem tudsz énekelni. Ez elég rossz hír Topinak, aki legfeljebb azzal válhatna híressé, hogy a világ legrosszabb énekese. Táncra született, méghozza a saját saját ritmusára járt táncra ? vagyis szteppre.

Topi mamája, Norma Jean megértő, és kimondottan helyesnek tartja ezt a különös szokást, apja, Memphis szerint viszont ez a mánia nem pingvinhez méltó. Abban viszont mindketten egyetértenek, hogy szívhez szóló dal nélkül Topi sosem élhet boldog szerelemben.

A sors fintora, hogy Topi egyetlen barátja, Gloria közel s távol a legjobb énekes.

Topi túlságos más - ezt elsősorban Noé, a pingvinbirodalom zord vezetője gondolja így. És ennek a véleménynek következménye is van: a kis pingvint kiközösítik.

Amikor életében először távol kerül az otthonától, Topi találkozik egy csapat olyan pingvinnel, akik nem is hasonlítanak a császárpingvinekre. A Ramon vezette csapatot lenyűgözik a kis pingvin laza tánclépései, és azonnal meg is hívják, hogy bulizzon velük. Általuk találkozik Topi Luklásszal, a helyi guruval, aki az élet bármely kérdésére hajlandó válaszolni egy kavicsért cserébe.

Luklásszal és a új haverokkal Topi nagy utat tesz meg, és közben néhány sorsdöntő találkozás bebizonyítja, hogy ha hű vagy önmagadhoz, meg tudod változtatni a világot.

A filmről

"Ha a Babe a beszélő malacos film volt, akkor ez a táncoló pingvines lesz" - jelenti ki George Miller, utalva az 1990-es években bemutatott nagy sikerű filmjére és legújabb mozijára, a Táncoló talpakra, amelynek társforgatókönyvírója, producere és rendezője is volt. A zseniális sztepptáncos császárpingvin történetének ötlete azután született meg, hogy Miller több dokumentumfilmet is látott az Antarktisz élővilágáról.

Egyetlen dolog érdekel bármilyen film kapcsán, legyen az a Mad Max vagy egy állatmese: a történet ereje - mondja Miller.  A történettel eldől minden! Az a legvonzóbb a filmes munkában, hogy olyan világot találhat ki magának az ember, amilyet csak akar, az igazán jó történetek viszont helytől és időtől függetlenek. Ebből a szempontból számomra nincs nagy különbség a Mad Max, a Babe vagy éppen a Táncoló talpak között.

"Mindig is lenyűgözött az Antarktisz élővilága - folytatja a rendező. - Tíz éve láttam a BBC és a National Geographic közös dokumentumfilmjét a pingvinekről, a 'Life in The Freezer'-t, és már akkor eszembe jutott, hogy ebben egy óriási sztori lehetősége rejlik. Szerintem a pingvinek élete sokban hasonlít az emberekéhez. Igaz, extrém körülmények között élnek, de harcolnak a faggyal, melegséget adnak egymásnak és énekelnek, hogy társat találjanak."

Miller arra utal, hogy minden császárpingvinnek saját hangja van, amivel meg tudja különböztetni magát a csapaton belül. "Az emberi fülnek ez egyszerű rikoltozásnak hangzik - meséli -, de a pingvineknek olyan, mint egy dal. Körülbelül 25.000 madár él az Antarktisz jégpáncélján, mindegyik van egy saját éneke, ami csak és kizárólag az övé, és valahogy a kakofóniában megtalálják azt, akit keresnek.

A történetünk onnan követia főszereplő életét, amikor még meg sem született. Látjuk, ahogy a szülei találkoznak, ahogy kikel a tojásból, látjuk a gyerekkorát, majd követhetjük, ahogy felnő, és megtalálja a helyét a világban."

A császárpingvinek közösségébe születik Topi, úgy, hogy nem tud énekelni. Tanácstalan szülei elviszik egy tanárhoz, aki arra bíztatja, hogy fejezze ki a legféltettebb érzéseit is. Ezt meg is teszi a kis pingvin, csakhogy nem énekléssel, hanem sztepptánccal, amit a közösség elutasít, mert furcsának találják.

Miller a pingvinek énekét és táncát a film fontos részévé tette, ezért felvonultathatott új és klasszikus dalokat, valaint számos táncstílust is. "A Táncoló talpakon jóval azelőtt kezdtünk el dolgozni, hogy a Pingvinek vándorlását bemutatták volna - meséli Miller egy kérdésre, amelyet gyakran feltesznek neki. - De természetesen nagyon örültünk a dokumentumfilm világsikerének, mert fokozta az érdeklődést a mi animációsfilmünk iránt is."

A zene

Amikor George Miller elkezdte írni a Táncoló talpak forgatókönyvét, még nem az járt a fejében, hogy ebből musical lesz: "Kezdettől fogva tudtam, hogy fontos lesz a filmben az, hogy a császárpingvinek énekkel találják meg a társukat, ezért nyilván lesznek dalok a filmben. Arra azonban, hogy egy musical kellős közepén tartok, csak akkor jöttem rá, amikor eldöntöttem, hogy Topi nem tud énekelni, csak táncolni."

A slágerek sok ember dolgát könnyítik meg, amikor az érzéseiket kéne kifejezniük. A producerek ebből kiindulva sok emblematikus dalt válogattak össze, hogy életre keltsék a filmet.

A Táncoló talpakban sok különböző stílus bukkan fel, többek közt a rock, a funk, a rap, a pop, a gospel, de még az opera és a liturgikus ének is.

"A pingvinek majdnem egyformán néznek ki, a különbségek nagyon aprók. De mindegyiknek csak rá jellemző hangja és éneke van. Nagyrészt a 20. század zenei repertorájából válogattuk össze a figuráink dalait - meséli Miller. - Judy Morrisnak enciklopédikus zenei ismeretei vannak. Egy pillanat alatt felidézi bármely szám bármelyik dallamát vagy éppen szövegét. Megszámlálhatatlan alkalommal ültünk össze, hogy összeválogassuk a zenéket, és mindig nagyon felkészülten, tele kiváló ötletekkel érkezett."

A zenei szekciót erősítette a kiváló zeneszerző, John Powell is. "Nem olyan zeneszerzőre volt szükségünk, aki egy stílust ismer kiválóan, hanem olyanra, aki gyakorlatilag bármit képes komponálni - jelenti ki a rendező. - Olyasvalakit kerestem, aki nem nézi le a popot, nem jön zavarba, ha klasszikus nagyzenekari művekkel vagy operával kell foglalkozni, sőt, még a rapben is otthonosan mozog. John Powell ráadásul a világzenéhez is ért, és jól ismeri a musicalek világát."

A filmben olyan, mára klasszikussá vált dalokat dolgoztak fel, mint a "Somebody To Love" a Queentől, Frank Sinatrától a "My Way" és a The Beach Boystól a "Do It Again". Feldolgozták Prince ismert számát, a "Kiss"-t is. Ez azonban nem is volt olyan egyszerű. Millerék meg akarták változtatni a szám szövegét, hogy "pingvinesebbé2 tegyék. Természtesen kérték Prince engedélyét, aki azonnal nemet mondott. De sikerült a zenészt rávenni, hogy megnézze a film egyik korai, elővágott változatát. Ez jó ötletnek bizonyult: Prince nem csak beleegyezett a szöveg megváltoztatásába, hanem annyia megtetszett neki, amit látott, hogy írt egy vadonatúj dalt is a filmhez.

"Ebből a munkából nagyon sokat tanultam, leginkább arról, mi a zene szerepe egy filmben - jelenti ki Miller. - Rengeteg nagyszerű musicalt végignéztem, és arra próbáltam meg rájönni, mi tesz kiemelkedővé egy koreográfiát, mitől működik egy szóló. Egy dolgot kijelenthetek: a táncnak nem pusztán dekoratívnak kell lennie, hanem el is kell mesélnie valamit."

Táirasnc
 

 Miller meséli: "Amikor úgy döntöttün, hogy egy táncoló pingvinről készítünk filmet, tudtam, hogy nem várhatom el az animátoroktól, hogy zseniális táncokat rajzoljanak. A táncosok ugyanis, az animátorokhoz haonlóan, egy életen át tanulnak, sok-sok év munkája van egyetlen mozdulatban is. Ezért arra gondoltunk, hogy a pingvinek táncát valódi táncosok segítségével kell életre keltenünk."

A rendező Savion Glovert kérte fel Topi szteppforradalmának levezénylésére. "Abból kellett kiindulnunk, hogy Topi virtuóz sztepptáncos. Ki mást kereshettünk volna meg a feladattal, mint Saviont? A táncos utánozhatatlan mozdulatait 'motion capture' technikával rögzítettük - meséli a filmalkotó. - A ritmusérzéke páratlan, elképesztően kifinomult. A sztepptánc zene, amelynek a táncos teste a hangszere, Savion pedig a műfaj virtuóza. Bármilyen zenét mutathatsz neki, ő azonnal improvizál rá valami zseniálisat. Persze izgatott minket, hogy mégis hol lehetnek képessége határai, néha előbújt belőlünk a kisördög, és megpróbáltuk zavarba hozni. Lejátszottuk neki egy helikopter felszállásának zaját, de ő tökéletesen leutánozta azt is - pusztán a lábaival. Olyan gyorsan mozgott, hogy a kamera nem is tudta rögzíteni, mit is csinál pontosan, és még én sem tudnám megmondani, pedig a saját szememmel láttam. Ilyen tehetség egy évszázadban ha egy születik."

Glover tizenkét évesen mutatkozott be a Broadway közönségének, és olyan legendás előadókkal léphetett fel, mint Sammy Davis Jr. vagy Gregory Hines.

"Hiszek abban, hogy a gyerekek, akik majd megnézik ezt a filmet, lelkesedni fognak a szteppért - mondja Glover. - George Miller filmje újra népszerűvé teszi ezt a kissé háttérbe szorult műfajt, és én elmondhatatlanul hálás vagyok ezért. Ráadásul tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki köszönetet mond, hanem még nagyon sok sztepptáncos rajtam kívül. Nagy megtiszteltetés, hogy részt vehettem a munkában."

Judy Morris szerint is jól teszik, ha a tánciskolák felkészülnek a szteppre vágyó gyerekek rohamára: "A zeneszerző kisfia látta Saviont táncolni, és hihetetlenül lelkes lett. Azóta megszállottan szteppel."

Warren Colemannek is emlékezetes volt a Gloverrel való munka: "Minden 'motion capture' felvétel előtt az előadónak egy helyben kell állnia, hogy a számítógép rögzíthesse a kiinduló helyzetet. De Savionnál mindig hallottunk valami 'brrrrrrr'-szerű zajt... Olyan volt, mint egy miniatűr gépfegyver. A hangmérnök kétségbeesetten kereste, hogy mi a zaj forrása, mert így nem kezdhettük el a felvételt. Már mindent ellenőrzött, a légkondit, a számítógépeket, a hangpultot, mindent. Aztán egyszercsak leállt magától, és elkezdhettük a munkát. Aztán később kiderült, hogy Savion megviccelt bennünket. Ő szteppelt ugyanis, de olyan apró és gyors mozdulatokkal, hogy senki sem vette észre, még közelről, erős reflektorok fényében sem. Persze még a hangmérnökünk sem tudott rá haragudni."

Miller eredeti elképzelése szerint a Babe-hez hasonlóan a Táncoló talpak is úgy készült volna, hogy valódi pingvinekről készült felvételeket módosítanak digitálisan, és így kezdenek táncolni és énekelni. Ezt az ötletet azonban már korán elvetették. "Be kellett látnunk, hogy nem egyszerű egy pingvinnek betanítani egy koreográfiát" - mondja a rendező.

"Amikor animátorokkal dolgozom, az olyan, mintha színészekkel dolgoznék lassított felvételen. Ha ugyanis csak egy apró változtatást kérek, azt is kockáról kockára, nagy figyelemmel kell megrajzolni " meséli Miller. -A legnagyobb különbség az, hogy nincs szinkron az alakítás különböző részletei között. Máskor vesszük fel a hangot, máskor dolgozunk a testek mozgásán, megint máskor az arckifejezéseken. Külön a világításon, külön a kameramozgáson, és minden máson. Ez alapesetben egyszerre szokott történni.

Ugyanakkor a digitális valóságban készülő filmnek megvan az az előnye, hogy az anyag sokkal szabadabban alakítható - folytatja a rendező. - Úgy mozgatom a figurákat, a fényeket és a kamerát, ahogy csak akarom. Ez a történet elmondását is segíti, hiszen sokkal részletesebben kidolgozható. Szerintem többek közt ezért is olyan fantasztikus mesélők például a Pixar alkotói. Számomra a film a történetmesélés eszköze, ezért a komputeranimáció nagyban megkönnyíti a munkámat.

Miller a 'motion capture' technikát választotta, mert ez lehetővé teszi, hogy hús-vér színészekkel és táncosokkal vegye fel a jeleneteket, amelyeket aztán számítógép segítségével átalakítanak. Ebben az Animal Logic volt segítségére, amely vizuális effektekkel foglalkozik. A 'motion capture' technikában több irányból dolgoznak a kamerák, de nem képet rögzítenek, hanem olyan információkat, amelyek egy testhez tapadó ruha meghatározott pontjain elhelyezett érzékelőkből jönnek. A mozgás adatai hozzárendelik egy már megrajzolt figurához. Topi esetében ez a megtrevezett figura egy császárpingvin volt.

A Táncoló talpak munkálatai során először használták ezt a technikát úgy, hogy a stúdióban dolgoztak a színészek és táncosok, a számítógépek képernyőjén pedig már megjelentek a mozgó pingvinek - azonnal. "A stábunk úgy szintre emelte a már ismert technikát - jelenti ki Miller. - A monitoron a színészek mozgásával párhuzamosan láthattam, ahogy a pingvinek táncolnak. Ez megadta számomra azt a lehetőséget, hogy valóban azt vegyük fel, amit látni szeretnék majd a vásznon. Ott, rögtön finomíthattam a színészek játékát, a táncosok mozdulatait."

"Lenyűgözött, ahogy a filmkészült - meséli Glover. - Ott voltam a színpadon, rajtam ez a fura ruha a kis érzékelőkkel, a monitoron pedig nem magamat láttam, hanem már Topit. Vagyis magamat mint Topi. Őrület."

A sztepp Topi sajátos önkifejezési formája volt, de a film alkotói azt szerették volna, ha még számos táncműfaj is megjelenik a moziban, ezért felkérték Kelley Abbey koreográfust. "Kelley igazi profi. Ő Ausztrália vető színpadi és videoklip-koreográfusa, ugyanakkor ismert, elsőrangú előadó is. A filmben több szerepet is ő alakított, töbek közt Norma Jeant, Gloriát és Ramont."

"Nagyon izgalmas feladatokat kaptam a forgatás során - meséli Abbey. - A táncosoktól általában azt várják, hogy repüljenek, de a pingvinek olyanok, mint egy-egy fociladba lábakkal."

A felkészülés során minden táncosnak meg kellett tanulnia a pingvinhez illő mozdulatokat, ezért Abbey megnyitotta "pingvin-iskoláját". Persze előtte neki magának is bele kellett rázódnia a pingvinségbe: "Rengeteg dokumentumfilmet megnéztem. A tévé előtt próbálgattam, hogyan mozognak a különböző madarak."

A koreográfus tapasztalatait pont az ellenkezőjét bizonyították annak, amit elképzelt. "Amikor a pingvinek mozgására gondolunk, szerintem másoknak is, nem csak nekem, kifordított lábfejek jutnak eszünkbe, mint sok kicsi Charlie Chaplin - fejtegeti Abbey. - De a valóság teljesen más. A pingvinek lábfejei párhuzamosak, sőt, talán kissé inkább befeleé fordulnak. Nincs csípőjük, ezért az igazán látványos mozgások a nyakból indulnak."

"A pingvineknek van ugyan térdük, de nem látszik, ezért a mozgásukban sem játszik nagy szerepet. Legalábbis ami a látványt illeti. Kelley Abbey vezetésével még ennek a szinte lehetetlen elvárásnak is meg tudtak felelni a táncosok" - magyarázza a rendező.

Fontos segítséget kaptak a táncosok Dr. Gary Millertől, a nagy tiszteletben álló Antarktisz-kutatótól is. Ő magyarázta el például, hogy a császárpingvinek mozgását úgy a legegyszerűbb megérteni, ha egy elkézeljük, hoan járna egy 8-as számjegy.

Abbey kijelentette: "Az, hogy Savion is táncolt a fimben, még különlegesebbé teszi a mozit. Pontosan tudod, hogy Savion megérkezett az épületbe. Hallod!"

Glover is lelkesen emlékszik vissza a közös munkára: "Kelley már nem is ember! Átváltozott pingvinné. Nagyszerű volt vele dolgozni."

Abbeynek és a táncosoknak az is ki kellett találniuk, milyen az, ha a pingvinek táncra perdülnek - ráadásul mindegyik a maga saját stílusában. "A film végén, amikor mindenki felszabadultan táncol, a pingvinek teljesen különböző módokon táncolnk - ugyanúgy, ahogy másképp is énekelnek. Ezért aztán volt ott minden, flamenco, tangó, riverdance, de még zulu és szamoai táncok is" - meséli Abbey.

Mindenki egyetértett abban a forgatáson, hogy éppen az a legfontosabb a művészi kifejezési formákban, hogy annyira különbözőek. Glover így beszélt erről: "Véleményem szerint a zene és a tánc talán a legfontosabbak a kultúrában. Mindegy, hogy ki milyen egyéniség, mindenkinek van legalább egy dala, amire azt tudja mondani, igen, ez én vagyok, ez elmondja, mit érzek. Akár táncos vagy, akár zenész, akár valami teljesen más, a zene ott van bent, a szívverésünkben. A zene az élet."

A Táncoló talpak fotószerű látványvilága

"Tudtam, hogy fogok egyszer egy antarktiszi filmet csinálni - mondja a rendező. - Annak idején, amikor a Mad Max 2.-t forgattuk az ausztrál sivatag kellős közepén, az egyik sokat látott, idős kameraman odafordult hozzám a bárpultnál, és azt mondta, Antarktisz! Neked az Antarktiszon kéne filmezned! Hát, most, húsz évvel később tényleg a digitális Antarktiszon készítek filmet."

Miller hozzáteszi: "Tíz-tizenöt évvel ezelőtt a 'fehér kontinens' sokkal kevésbé volt elérhető a filmstáboknak. Ma már könnyebb a szállítást megoldani, a felszerelések és a kamerák jobban bírják az extrém körülményeket, így ismerhettük meg alaposabban a császárpingvinek mindennapjait. Úgy öntöttünk már az előkészítés idején, hogy a lehető legvalósághűbb képeket szeretnénk filmre vinni. Konzultáltunk Dr. Gary Millerrel, majd új-zélandi segítséggel két kutató expedíciót küldtünk az Antarktiszra. Operatőrök rögzítették a látványt, a fényeket, a tájakat. Ezekből kiindulva építettük fel számítógépen a film díszleteit. Sokat beszélgettem az összes animátorral a film látványvilágáról. Olyan valóságosnak szerettem volna látni, hogy úgy érezzem, ha közel mennék a vászonhoz, meg tudnám érinteni."

A Táncoló talpakat közel négy évig készítették. A rendező elmesélte, hogy Doug Mitchell és egy csapat a Kennedy Millertől szó szerint beköltözött az Animal Logic központjába. "Hatalmas élmény volt ott a munka - emlékszik vissza Miller. - Több száz elképesztően tehetséges ember a világ minden tájáról azon dolgozott, hogy ez a film a lehető legjobb legyen. Az átlagéletkor 26 év volt. Jöttek Kaliforniából, Alabamából, Texasból, Quebecből, Paraguayból, Mexikóból, de voltak franciák, olaszok, új-zélandiak, németek, britek, kínaiak, irániak, indiaiak, izraeliek és spanyolok is. Mintha az ENSZ székházban készült volna a film."

"Legnagyobb részük nem csak művész volt, hanem matekseni is - meséli tovább Miller. - Az lepett meg a legjobban, hogy nem is hasonlítottak arra, ahogy az ember elképzeli a megszállott programozókat. Volt köztük, aki testépítéssel is foglalkozott, mások harcművészek voltak, vagy éppen motorversenyzők, de akad köztük rockzenész is. Sőt, az egyikük olimpikon tornász volt!"

Mindenki azon dolgozott, hogy a film fotószerűen valóságosnak hasson. "Minden rendelkezésünkre álló technikát felhasználtunk - meséli Zareh Nalbandian, az Animal Logic vezetője és a film egyik executive producere. - Oda kellett figyelnünk arra is, hogy a víz alatt nem ugyanolyan az állaot szőre és tolla, mint a parton, és ha kiszállnak a vízből, akkor a következő jelenet alatt lassan száradnak meg. És persze azzal is sok munkánk volt, hogy az állatoknak kapcsolata legyen a környezetükkel is. A pingvinek nyomokat hagynak a hóban, tánc közben pedig repked körülöttük a porhó."

Doug Mitchell folytatja: "A kicsi pingvinen, Topin hatmillió toll van. Ezek mozgatása még néhány évvel ezelőtt is szinte lehetetlen feladat lett volna. Most azonban már kitolódtak a technológia határai."

Bill Miller producer bajban van, ha rövid választ várnak tőle arra a kérdésre, ki a főszereplő: "Hogy is tudnám röviden elmondani, hogy Savion táncol, Matt Lee játszott, az animátorok ebből kiindulva dolgoztak a figura minden rezdülésén, és még hosszan folytathatnám a sort. Kisebb csoda, hogy a több, mint 90 perces film stáblistáján kevesebb, mint ezer név szerepel."

"Többek közt azért szeretek moziba menni, mert elvisznek valahova máshova. Azt akarom, hogy olyasmi történjen velem, ami korábban soha, hogy olyan hlyen járjak, ahova még nem jutottam el - jelenti ki a rendező. - Az Antarktisz önmagában is gyönyörű, a jég fantasztikus színeivel, árnyalataival és alakzataival. A bolygónk része, mégis olyan, mintha egy egészen más, önálló világ lenne."

A filmkészítés előtt Bill Miller producer csatlakozott egy hathetes expedícióhoz - egy orosz jégtörő fedélzetén eljutott az Antarktisz keleti részére. "Azután, hogy saját magam is megtapasztaltam, hogy néz ki és milyen hangjai vannak a jégvilágnak, pontosan tudtam, milyen látványt és atmoszférát szeretnék a filmben viszontlátni - meséli. - Aztán évekkel később, amikor végre megnézhettem a kész mozit, úgy éreztem, megint ott járok. Beleborzongtam, olyan jó érzés volt."

Az alkotók

GEORGE MILLER (rendező/társforgatókönyvíró/producer) háromszoros Oscar-jelölt alkotó. Jelölték a legjobb film és a legjobb adaptált forgatókönyv díjára producerként és forgatókönyvíróként a hatalmas sikerű családi moziért, a Babe-ért. A film összesen hét Oscar-jelölést szerzett, és elnyerte a legjobb vizuális effektek díját. Ezen kívül a Babe kapott négy BAFTA-jelölést, és elnyerte a legjobb vígjáték, musical kategória Golden Globe Díját. Miller első Oscar-jelölését a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában kapta a Lorenzo olaja (Lorenzo's Oil) című megindító drámáért. A filmnek társforgatókönyvírója, rendezője és producere volt. A főszerepeket Nick Nolte és Susan Sarandon játszotta, utóbbit a legjobb színésznő Oscarjára jelölték az alakításáért.

Miller első rendezése a világsikert aratott Mad Max volt, amelynek egyik írója is ő volt. A film indította el a főszereplő, Mel Gibson karrierjét is. Eddig két folytatása készült el, a Mad Max 2. (Mad Max 2: The Road Warrior) és a Mad Max 3. (Mad Max Beyond Thunderdome), de a rajongók legnagyobb örömére Miller most dolgozik a negyedik részen.

Azóta elkészítette a Babe-et és a folytatását, a Babe 2. ? Kismalac a nagyvárosbant (Babe: Pig in the City). További filmjei: Az eastwicki boszorkányok (The Witches of Eastwick) Jack Nicholson, Cher, Susan Sarandon és Michelle Pfeiffer főszereplésével, a Twilight Zone ? Alkonyzóna (Twilight Zone: The Movie) "Nightmare at 20,000 Feet" című epizódja.

Miller Ausztráliában született, orvosi diplomát szerzett a University of New South Walesen. Filmezéssel akkor kezdett komolyan foglalkozni, amikor egy workshopon találkozott Byron Kennedyvel. Első kisjátékfilmjük, a "Violence in the Cinema - Part 1" két AFI-díjat kapott az Ausztrál Filmintézettől. 1972-ben megalapították a Kennedy Miller Productionst. Filmjeik azóta 25 AFI-díjat nyertek.

JOHN COLLEE (társforgatókönyvíró) egyik írója volt Peter Weir történelmi drámájának, a Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (Master and Commander: The Far Side of the World) című filmnek. Mielőtt elkezdett volna forgatókönyveket írni, belgyógyász volt szülőföldjén, Skóciában, de különböző nemzetközi segélyszervezetek kötelékében gyógyított a harmadik világ országaiban is.

Először regényeket írt (Kingsley?s Touch, A Paper Mask, The Rig), majd 1996-ban Ausztráliába, Sydneybe költözött, és főállású forgatókönyvíró lett. Jelenleg is több filmen dolgozik, ugyanis nem csak a saját forgatókönyveit írja, de gyakran hívják mások mellé dramaturgnak is.

Judy Morris (társforgatókönyvíró/társrendező) tíz éve dolgozik a Kennedy Millernek, ahol többek közt három nagyjátékfilm és egy televíziós sorozat elkészítésében is részt vett. Társforgatókönyvírója volt a Babe 2. - Kismalac a nagyvárosbannak (Babe: Pig in the City).

Morris rendezőként is bemutatkozott: saját forgatókönyvéből készítette a "Luigi?s Ladies" című filmet. Az ausztrál közönség körében színésznőként is népszerű, sőt elnyerte az Ausztrál Filmintézet legjobb színésznő-díját a "Libido" című moziért.

WARREN COLEMAN (társforgatókönyvíró/társrendező) író, rendező, színész. 1979-ben az Australian National Institute of Dramatic Arton szerzett diplomát. Fontosabb filmjei: Az ifjú Einstein (Young Einstein), Az ember, aki beperelte Istent (The Man Who Sued God), "The Crossing", "The Devil?s Playground", "Bad Cop Bad Cop".

Doug Mitchell (producer) George Miller üzleti partnere, aki számos nagyjátékfilm és televíziós alkotás producere volt.

Fontosabb filmjei: Babe, Babe 2. ? Kismalac a nagyvárosban (Babe: Pig in the City), Lorenzo olaja (Lorenzo's Oil), Halálos nyugalom (Dead Calm), Sam Neill, Nicole Kidman és Billy Zane főszereplésével, Mad Max 3. (Mad Max Beyond Thunderdome).

Bill Miller (producer) testvérével, George Millerrel és Doug Mitchell-lel együtt jelölték Oscar-díjra a Babe-ért. A film sikere után a Babe 2. ? Kismalac a nagyvárosban (Babe: Pig in the City) című filmben is producer volt. Fivéréhez, George-hoz hasonlóan (aki nagyreményű ifjú orvos volt) ő is elhagyta eredeti szakmáját - ügyvéd volt, mielőtt elkezdődött filmes karrierje. Már George és a néhai Byron Kennedy első kisfilmjében is dolgozott, majd később a Mad Max producere lett.

ZAREH NALBANDIAN (executive producer) az Animal Logic egyik alapítója, ügyvezető igazgatója. Fontosabb filmjei: Babe, Babe 2. - Kismalac a nagyvárosban (Babe: Pig in the City), Mátrix (The Matrix), Mátrix ? Újratöltve (The Matrix Reloaded), Charlotte Gray, Moulin Rouge!, Ál/Arc (Face/Off), A repülő tőrök klánja (House of Flying Daggers), Az őrület határán (The Thin Red Line), Majmok bolygója (Planet of the Apes), Harry Potter és a Tűz Serlege (Harry Potter and the Goblet of Fire), Lopakodó (Stealth), World Trade Center.

GRAHAM BURKE (executive producer) a Village Roadshow Limited ügyvezető igazgatója. Fontosabb filmjei: Charlie és a csokigyár (Charlie and the Chocolate Factory) Tim Burton rendezésében, Johnny Depp főszereplésével, Vas (Torque).

 DANA GOLDBERG (executive producer) a Village Roadshow Pictures gyártási igazgatója. Nyolc éve csatlakozott a céghez, azóta olyan filmekben dolgozott, mint a Mátrix-trilógia (The Matrix), az Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi (Ocean's Eleven), Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét (Ocean's Twelve), Kiképzés (Training Day), Titokzatos folyó (Mystic River), Beépített szépség (Miss Congeniality), Azt beszélik (Rumor Has It), Charlie és a csokigyár (Charlie and the Chocolate Factory), Életeken át (Taking Lives), Hazárd megye lordjai (The Dukes of Hazzard), Tűzfal (Firewall), Ház a tónál (The Lake House).

 BRUCE BERMAN (executive producer) a Village Roadshow Pictures elnöke. 2007-ben a vezetése alatt álló cég és a Warner Bros. 60 nagyjátékfilmet fog bemutatni. Az együttműködés eddigi gyümölcsei közül néhány: Átkozott boszorkák (Practical Magic) Sandra Bullockkal és Nicole Kidmannel, Csak egy kis pánik (Analyze This) Robert De Niro és Billy Crystal főszereplésével, Mátrix-trilógia (The Matrix) Keanu Reevesszel és Laurence Fishburne-nel, Sivatagi cápák (Three Kings) George Clooneyval, Űrcowboyok (Space Cowboys) Clint Eastwood rendezésében és főszereplésével, Beépített szépség (Miss Congeniality) Sandra Bullockkal és Benjamin Bratt-tel, Kiképzés (Training Day), amelyért Denzel Washington Oscart kapott, Ocean's Eleven ? Tripla vagy semmi (Ocean1s Eleven) George Clooney, Brad Pitt és Julia Roberts főszereplésével, Titokzatos folyó (Mystic River) Sean Penn és Tim Robbins Oscar-díjas alakításával, Charlie és a csokigyár (Charlie and the Chocolate Factory), Hazárd megye lordjai (The Dukes of Hazzard), Ház a tónál (The Lake House).

 JOHN POWELL (zeneszerző) filmjei: Shrek, Jégkorszak 2.. - Az olvadás (Ice Age: The Meltdown), Robotok (Robots), Csibefutam (Chicken Run), Z, a hangya (Antz), X-Men - Az ellenállás vége (X-Men: The Last Stand), A United 93-as (United 93), Mr. & Mrs. Smith, Ál/Arc (Face/Off), Az olasz meló (The Italian Job), A Bourne-rejtély (The Bourne Identity), A Bourne-csapda (The Bourne Supremacy).

MARK SEXTON (díszlettervező) fontosabb filmjei: Dark City, Babe 2. - Kismalac a nagyvárosban (Babe: Pig in the City), Mission: Impossible 2., Vörös bolygó (Red Planet).

DANIEL JEANNETTE (animációs rendező) BAFTA-díjat kapott A múmia (The Mummy) vizuális effektjeiért, és Saturn-díjra jelölték A múmia (The Mummy), A múmia visszatér (The Mummy Returns) és a Van Helsing című filmekért. Fontosabb filmjei: Joe, az óriásgorilla (Mighty Joe Young), New York bandái (Gangs of New York).

A Warner Bros. Pictures bemutatja a Village Roadshow Pictures közreműködésével

Kennedy Miller és az Animal Logic Film produkcióját

"HAPPY FEET"

Írta: John Collee, Judy Morris, Warren Coleman. Producer: Doug Mitchell, George Miller, Bill Miller

Executive producer: Zareh Nalbandian, Graham Burke, Dana Goldberg, Bruce Berman. Zene: John Powell

www.tancolotalpak.hu