SRÁCKOR

SRÁCKOR

Színes, amerikai film

írta: Richard Linklater

Fényképezte: Lee Daniel, Shane F. Kelly

Producerek: Cathleen Sutherland, Richard Linklater, Anne Walker-McBay

Rendezte: Richard Linklater

Szereplők:

Mason apja.............................Ethan Hawke

Mason.................................. Ellar Coltrane

Olivia............................... Patricia Arquette

Samantha......................... Lorelei Linklater

Richard Linklater (Mielőtt éjfélt üt az óra, Rocksuli, Kamera által homályosan) új filmje, a SRÁCKOR eleddig példátlan filmes kísérlet és egyedülálló mozis élmény. Olyan fikciós dráma, amely ugyanazt a néhány színészt követi egy 12 éves időszakon át, 2002-től 2013-ig, ily módon a filmben megtett páratlan utazás egyszerre nagy ívű és intim, végigvezet a gyermekkor életörömén, a modern család mindent megrendítő változásain, és magán az időn.

            A film a 6 éves Masont (Ellar Coltrane) követi az ember életének legradikálisabban változó évtizedén át a családi költözések, viták, házassági kudarcok, újra házasodások, új iskolák, első szerelmek, elvesztett szerelmek, jó időszakok, ijesztő időszakok, és a szívfájdalom és rácsodálkozás állandóan lüktető keveredésének ismerős kavargásán keresztül. Ám a végeredmény kiszámíthatatlan, ahogy az egyik pillanat a másikba szövődik, így adva ki a felnövésünket formáló események mélyen személyes élményét, és életünk állandóan változó természetét.

Richard Linklater Sráckor című filmje fikciós dráma, amelyet ugyanazok a színészek játszanak el 12 év leforgása alatt. Hihetetlen, egyszerre elképesztő léptékű és bensőséges utazás, amelynek során megélhetjük a gyermekkor minden örömét és kalandját, egy mai család sorsának megrendítő fordulatait és magának az időnek a múlását is.

A film hőse a hatéves Mason (Ellar Coltrane), az ő életének legizgalmasabb évtizedét követhetjük nyomon. Zajlik az élet a családban, konfliktusok keletkeznek és oldódnak meg, házasságok mennek tönkre és új frigyek köttetnek, iskolakezdetek, első szerelmek, szerelmi csalódások, gonddal teli időszakok, folytonosan váltakozó örömök és bánatok kavarják fel a hétköznapok állóvizét. Bármi történik, a következmények kiszámíthatatlanok, mert a pillanatok egymásba olvadnak és mélyen személyes élménnyé alakulnak, meghatározván fejlődésünket és életünk szakadatlanul változó természetét.

Történetünk kezdetén Mason, az álmodozó tekintetű kisiskolás nagy változással kénytelen szembenézni: egyedülálló édesanyja, Olivia (Patricia Arquette), aki mindent megtesz, hogy ötről a hatra jussanak, úgy dönt, hogy kisfiával és annak nővérével, Samanthával (Lorelei Linklater) Houstonba költöznek. Mindezt éppen akkor, amikor a gyerekek régóta távollévő édesapja, id. Mason (Ethan Hawke) hazatér Alaszkából, hogy ismét a családjával legyen. A kisfiút sodorni kezdi az élet. Szülők és mostohák jönnek és mennek, lányok, tanárok, főnökök bukkannak fel, veszélyek leselkednek rá, vágyak és szenvedélyek teszik próbára, Mason azonban lassan megtalálja a maga útját a lázas forgatagban.

Játék az idővel

A film, amióta csak létezik, mindig is játék volt az idővel – az alkotók megpróbálják megragadni a pillanatokat, amelyek szakadatlanul áramlanak az életünkön át, és rögzítik őket, hogy távlatot nyerhessünk; vagy mitikus, álomszerű dimenziókba merülnek, ahol az idősíkok összekeverednek, hurkokat alkotnak. Ám praktikus okokból szinte valamennyi film néhány hét vagy néhány hónap alatt készül el.
De leforgatható-e egy kortárs dráma sokkal hosszabb időn át – mondjuk amennyi idő alatt egy kisfiú lépésről lépésre fiatalemberré érik?

Erre a kérdésre akart válaszolni Richard Linklater, amikor 12 évvel ezelőtt hozzálátott a Sráckor elkészítéséhez. A dolog úgy kezdődött, hogy a rendező filmet akart csinálni a gyermekkor legbensőségesebb érzelmeiről és magának a gyereklétnek a nehezen leírható tapasztalatairól, csakhogy nem igazán tudta, miként fogjon hozzá. Aztán hirtelen támadt egy ötlete.

"Mi lenne, ha az egészet feltérképeznénk?” – tette fel magának a kérdést.

Linklater tisztában volt azzal, hogy ez a megközelítés több racionális okból is kivitelezhetetlen: szellemileg túlságosan megterhelő; anyagilag megoldhatatlan; nincs olyan stáb és filmes cég, amely elkötelezné magát ilyen hosszú, ráadásul bizonytalan időre; és az ötlet szembemegy minden módszerrel, amelyet alkalmazva a filmipar manapság működik.

Tehát belevágott.

"Mintha vakon előrevetettem volna magam a jövőbe – mondja a rendező. – A legtöbb művészeti vállalkozás arra törekszik, hogy a dolgok túlnyomó része kontroll alatt legyen, de esetünkben egy csomó olyan tényező merült fel, ahol ilyesmiről szó sem lehetett. Tudtam, hogy fizikai és érzelmi változások fognak bekövetkezni az életünkben, ahogy az idő halad előre, és én készen álltam arra, hogy az eredeti ötletet folyamatosan összevessem azokkal a változásokkal, amelyeket a színészek átélnek. A film bizonyos értelemben az idővel kezdett együttműködni, az idő pedig elég jó munkatárs, ha nem is mindig kiszámítható.”

Hagyományos forgatókönyv helyett Linklater afféle szerkezeti tervet készített, és ezzel el tudta nyerni az IFC Film vezetőinek támogatását, akik stabilan elkötelezték magukat a több mint egy évtizeden át készülő projekt mellett. A rendező aztán megkereste a leendő stáb tagjait és elmagyarázta nekik, hogyan halad majd a munka: évente egyszer, miután nagy nehezen sikerült egyeztetni a mindenkinek megfelelő időpontot, összejönnek, és három-négy napot forgatnak. Linklater írja a forgatókönyvet és ő lesz a vágó is (régi munkatársával, Sandra Adairrel). 144 hónapig rajtuk kívül senki nem fogja tudni, hogy mit hoztak létre, és csak a forgatás befejezése után lehet felfogni, milyen hatalmas léptékű vállalkozásról van szó.

Linklater megtisztelve érezte magát, amiért ilyen sok ember hajlandó volt nekivágni az ismeretlennek az oldalán. "Elképesztő, hogy az IFC mellénk állt, és tudom, hogy a cég elnöke, Jonathan Sehring komolyan harcolt a filmért – mondja a rendező. – Minden évben el kellett magyaráznia, hogy mire ment el a pénz, és miért van az, hogy még évekig semmit nem tudunk megmutatni az anyagból.”

A Sráckor színészeinek is egészen más elvárásoknak kellett megfelelniük, mintha hagyományos filmben vagy tévés produkcióban játszottak volna. Ami a logisztikát illeti, úgy kellett trükközniük a naptárukkal, hogy a következő 12 évben a Sráckor forgatási ideje valahogy mindig beférjen a többi munka közé. Ám ami ennél is fontosabb, nem csupán egyetlen rövid, intenzív időszakra kellett a karakterük bőrébe bújniuk, hanem az időben nagyon hosszan elnyújtva, mindig tovább- és továbbhaladva, ahogy évente visszatértek a szerepükhöz, megváltozott körülmények között.    

"Amit mi csináltunk, olyan még nem fordult elő ebben a szakmában – mondja Linklater. – Nem létezik 12 évre szóló szerződés. Lényegében azt kértem a stábtól, hogy hozzanak közös áldozatot a produkció érdekében.”

Amikor a produkció 2002-ben elindult, Linklater már kezdett Amerika egyik legeredetibb rendezőjének számítani, hiszen addigra a háta mögött volt több kultikus független film, mint a Henyék (Slacker) és a Tökéletlen idők (Dazed and Confused), Az élet nyomában (Waking Life) című animációs film, illetve a többszörös díjnyertes Mielőtt felkel a nap (Before Sunrise). A Sráckor készítésének 12 éve alatt Linklater tovább gazdagította alkotói repertoárját: leforgatta a mainstream Rocksulit (School of Rock) és a Börni, az eszelős temetőst (Bernie). Ebben az időszakban fejezte be a Mielőtt-trilógiát: elkészült a Mielőtt lemegy a nap (Before Sunset) és a befejező rész, a Mielőtt éjfélt üt az óra (Before Midnight).

A Mielőtt-trilógia szintén azt vizsgálja, milyen hatása van az időnek az életünkre – ugyanazzal a párral találkozunk kapcsolatuk három különböző fázisában, de a megközelítési mód más, mint a Sráckorban. "Az idő tényleg komoly tényező a Mielőtt-filmekben – magyarázza Linklater. – De a trilógia részei csak egy-egy momentumot ragadnak ki, a Sráckorban pedig egy hatalmas folyamatot mutatunk meg, hogy látszódjon, hogyan dolgozik rajtunk az idő lassan és fokozatosan.”
Az idő múlásának egyik legnagyobb problémája, hogy olyan tényezőkkel összhangban működik, mint a véletlen és a bizonytalanság. A produkció készítésének kockázatai jelentősek voltak. "Olyanok miatt aggódtam, hogy mi lesz, ha Ellar Ausztráliába költözik – árulja el Linklater. – A vége felé meg már az is kicsúszott a számon, hogy Ethan, ha meghalok, neked kell befejezni a filmet!”

Az idő azonban ajándékról is gondoskodott Linklater számára: elképesztően nagy kreatív mozgásteret nyújtott számára. Lehetősége volt arra, hogy végiggondolja a film minden egyes momentumát, amire életének meglehetősen hosszú időszaka állt rendelkezésére. "Felfogni is nehéz, hogy ennyi időm jutott az anyag érlelésére – mondja Linklater. – Ilyesmi még soha nem fordult elő velem, és valószínűleg soha nem is fog.”

A fiú

A Sráckor első problémái közé tartozott a kisfiú megtalálása. "Olyasvalakire volt szükségünk, aki velünk tart 12 éven át – mondja Linklater. – És ezt egy 6-7 éves gyerek nemigen tudja még felfogni. Elég őrült feladat volt, hogy nézegettem a kissrácokat, és azon tűnődtem, milyen ember lesz belőlük, ha felnőnek, és hogyan alakul majd az életük.”

A rendező ösztönösen megtalálta a választ az austini Ellar Coltrane meghallgatásán. "Az volt az érzésem, hogy Ellarból művész lesz, egyrészt mert a szülei is művészek, másfelől ő maga is nagyon különlegesnek látszott. És azt is éreztem, hogy a világ, amelyben felnő, alkalmas terep a filmünk számára. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Ellar milyen okos és érdekes, és később nagy élvezet volt látni a forgatások során, amint kibontakozik. Aztán ahogy teltek az évek, Ellar egyre aktívabb közreműködője lett a filmnek.”

Coltrane számára a filmszerep azt jelentette, hogy különleges lett a sráckora, amit végül összefoglalva a filmvásznon is bemutatnak. Kezdetben azonban halvány fogalma sem volt arról, miben vesz részt, és mi értelme van az egésznek. "Képtelen voltam ésszel felérni – magyarázza a fiatal színész. – Amikor belevágtunk, a tervezett 12 év az aktuális életkorom kétszerese volt. Most is nehéz elképzelnem, milyen lesz a következő 12 évem, de ez nyilván bármely más életkorban is kemény dió, akkor viszont egyenesen lehetetlen volt. Beletelt pár évbe, mire derengeni kezdett, hogy ez egy film és miről is szól.”

A produkció kezdeteire Coltrane alig emlékszik, ahogy más sem tudja pontosan felidézni a gyerekkora adott pillanatait. Kezdetben teljesen Linklater irányítása alatt állt, és sok szöveget kellett kívülről megtanulnia. Ám ahogy egyre nőtt Mason szerepében, megnyíltak előtte a lehetőségek, és egyre inkább a saját kreatív ösztöneire hagyatkozhatott, s ettől a munka sokkal élvezetesebbé vált.

"Rick és én általában úgy kezdtük az évet, hogy megbeszéltük, mit csináltam, amióta nem találkoztunk, és azt valamilyen formában beépítettük a karakter életébe – meséli Coltrane. – Ahogyan telt az idő, az életem meg a karakterem sorsa egyre több ponton kezdett érintkezni, és egyre inkább beleszólhattam abba, hogyan alakulnak Mason dolgai. Gyerekként persze minden sokkal egyszerűbbnek tűnik, és ma már sokkal jobban értem, milyen szövevényesek és bonyolultak voltak a történetben szereplő család viszonyai. A filmnek köszönhetően több tekintetben is sokkal jobban át tudom érezni az emberi kapcsolatokat, különösen a saját viszonyomat anyámmal, amely, akárcsak Masoné, bonyolult.”

Sam

Mason nővérét, Samet sokkal könnyebb volt megtalálni, mert Linklaternek eleve volt egy jelöltje: saját lánya, Lorelei, aki 9 éves volt a produkció elindulásakor. "Énekelt és táncolt, extrovertált volt, nagyon akarta a szerepet – meséli a rendező. – Praktikus oka is akadt, hogy őt választottam, könnyebb volt gondoskodni arról, hogy a film rendelkezésére álljon.”

Linklater azonban arra nem számított, hogy a lánya meggondolja magát, és az évek során megváltozik a projekthez való viszonya. "Eltelt pár év, és a vizuális művészetek iránt kezdett el érdeklődni, amihez komoly tehetsége van, a színészettől meg elment a kedve. Az egyik forgatási napon nem tetszett neki a ruha, amit viselnie kellett, odajött hozzám, és megkérdezte: nem halhatna meg a karakterem? Lorelei egy csomó dologban nem hasonlít Samre, és részvétele a filmben valószínűleg mást és mást jelentett neki a különböző időszakokban. Azt hiszem, a benne lakozó művész végül megtanulta értékelni a lehetőséget, hogy mekkora projektben vehet részt, de azért voltak kínos pillanatok.”

A Lorelei és Ellar közötti kapcsolat is változott az évek során, tükrözve a testvérek viszonyának kifinomult fejlődését. "A gyerekkorban nagyon fura tud lenni a nővér-öcs viszony, és nekünk ez már rögtön az elején megadatott, mert eléggé egymásnak feszültünk, valamiféle rivalizálás alakult ki – meséli Coltrane. – De ez sokat változott, ahogy telt az idő. Ma már nagyon jóban vagyunk Loreleijal, mert rajtam kívül ő a másik személy, akinek abban a különös élményben volt része, hogy ebben a filmben nőtt fel, és ő érti igazán, milyen volt ezt az egészet végigcsinálni. Olyan jó, hogy vele mindent meg tudok beszélni!”

Anya

A Sráckor a fiú fejlődéstörténete mellett legalább annyira az anyaságról is szól, amint kibontakozik anya és fia bonyolult játszmája, miután Mason megkezdi harcát önállóságáért. Olivia szerepére, aki kezdetben nehezen boldogul egyedülálló anyaként, de aztán sikeres tanár és két nagyszerű gyermek édesanyjává küzdi föl magát, Linklater Patricia Arquette-et választotta. A háromszoros Arany Glóbusz-jelölt színésznő minden műfajban kipróbálta már magát, de ilyen filmmel, mint a Sráckor, még nem találkozott.  

"Amikor Rick felhívott, az volt az első kérdése: mit csinálsz a következő 12 évben? – emlékszik vissza Arquette. – Ez tényleg a legjobb felhívás keringőre! Nem létezett forgatókönyv, és még a film műfaját se nagyon lehetett belőni, de olyan elképesztő és szokatlan volt az ötlet, hogy azt gondoltam, megoldom valahogy, hogy beleférjen a következő 12 évembe. Semmi kétségem nem volt azzal kapcsolatban, hogy ebben a filmben benne kell lennem.”

Linklater még nem dolgozott Arquette-tel, és korábban is csak egyszer találkoztak, de már az első beszélgetésükből tudta, hogy a színésznő tökéletes lesz a szerepre. "Sokat számított, hogy már fiatalon anya lett, mert ez a tapasztalat kellett a karakter felépítéséhez – magyarázza a rendező. – Már az első telefonbeszélgetés során az ő anyjára meg az én anyámra terelődött a szóló, meg hogy milyen érzés szülőnek lenni.”
"Patricia komoly művész, és bátran átlényegült a karakterré – folytatja Linklater. – Olivia ellentmondásos tulajdonságait is szépen kidolgozta. Olivia nem tökéletes, időnként nem cselekszik, pedig kellene, de úgy gondolom, hogy anyaként bátor – megpróbálja tartani az egyensúlyt a szenvedélyei és az anyai kötelességei között.”
Arquette elárulja, azért merte bátran elvállalni a szerepet, mert megbízott Linklaterben. Bár még nem volt közös munkatapasztalatuk, kezdettől úgy érezte, olyan kreatív együttműködés fog kialakulni, amely új tartományok meghódítására fogja sarkallni. "Rick mindig nyugodt volt, támogatott, és pontos víziója volt a film egészéről. De soha nem ragaszkodott valamiféle merev műfaji elképzeléshez, és nem hagyta, hogy felhíguljon az atmoszféra. Az ösztöneire hallgatott, és nyitott volt a változásokra, amelyek munka közben bekövetkeztek.”

Olivia karakterének felépítése teljesen új módszert kívánt a színésznőtől, mert ilyen feladattal még soha nem találkozott. "Hagyományos esetekben a karakter fejlődésének van egy íve, amit a történet foglal keretbe. Itt azonban nem volt előre megírt sztori, így rengeteg dolgot nem tudtam, nem is tudhattam. Ez azt jelenti, hogy egészen másként kellett játszanom, ami szerintem jót tett a történetnek. A karakter mindig új oldaláról mutatkozott meg. Nem volt semmilyen prekoncepcióm vele kapcsolatban. A legelején Rick azt kérte, hogy töltsek minél több időt Ellarral és Loreleijal, ezért napokig együtt voltunk, művészeti projekteken dolgoztunk. Az volt a cél, hogy természetes úton valódi kapcsolat alakulhasson ki közöttünk. Nem mindig voltam biztos abban, hogy pontosan mit fejezek ki a játékommal, de bíztam az ösztöneimben. És mindig megjelentek bizonyos gyors, rejtett érzelmi áramlatok, amelyeket más forgatásokon soha nem tapasztaltam.”
Arquette mint gyakorló édesanya a saját tapasztalatait is hasznosította, de Olivia menet közben nagyon sok hatás és példa nyomán öltött végleges alakot. "Vannak számomra bizonyos aspektusok, amelyek párhuzamba állíthatók Oivia karakterével, mások pedig egyáltalán nem. Például amikor gyerek voltam, Oliviához hasonlóan az én anyukám is újra beült az iskolapadba, hogy tanár lehessen. De van egy jelenet a film vége felé, amikor Mason elindul az iskolába. Olivia nézi őt, és egészen másképp reagál, mint ahogy én annak idején ugyanebben az intenzív és nehéz pillanatban, de ettől még az ő reakciója ugyanúgy érvényes és emberi.”

Olivia és a férfiak kapcsolata – akik között ott van gyermekei apja, idősebb Mason, további különféle, néha erőszakos partnerek, akikkel összejön az évek során – szintén megragadta Arquette fantáziáját, mert szerinte ugyanúgy küzdenek egymás mélyebb megismeréséért, ahogyan valamennyien tesszük az életünk során.

"Nagyon úgy tűnik, hogy idősebb Masont Olivia örökre elkönyvelte felelőtlen fráternek, és úgy érzi, kizárólag ő az, aki meghozta mindazt az áldozatot, ami két gyerek felnevelésével jár. Persze exét akkor nem látja, amikor a gyerekeivel van, és nem tudja, milyen apa valójában. Aztán ahogy telik az idő, Olivia sorra roppant elszomorító döntéseket hoz, miközben szent meggyőződődése, hogy igaza van. Azt hiszi, mindent helyesen tesz a gyerekek érdekében, amikor stabil hátteret próbál biztosítani számukra, de azt nem veszi észre, hogy időnként szemellenzősen lát.”

A szemellenző, az elkerülhetetlen kudarcok és veszélyek ellenére Oliviát azzal jutalmazza az élet, hogy nagyszerű és érzékeny emberekké fejlődnek a gyerekei, akik, mindannyiunkhoz hasonlóan, készek arra, hogy szembenézzenek a modern világ kihívásaival.

"Hihetetlen élmény volt végigkísérni a folyamatot az évek során, ahogy egy álmodozó, elvarázsolt kiskölyökből izgalmas fiatal művész lesz – mondja a színésznő. – Bár a szülei kapcsolata lesújtó élményt jelentett számára, valahogyan egyesíteni tudta magában az előnyös tulajdonságaikat. Apjától a szabad szellemet örökölte, az édesanyjától a felelősségtudatot és a törekvést arra, hogy másokról gondoskodjon. Csodálatos ember lett belőle.”

Apa

Mason szülei már kiskorában elválnak – ahogyan ez az amerikai gyerekek ötven százalékának esetében történik –, és az apja eltűnik az életéből, hogy aztán hirtelen felbukkanjon a történet kezdetén. Idősebb Masont Linklater régi munkatársa, Ethan Hawke játssza, akit háromszor jelöltek OscarŽ-ra, két esetben a Linklaterrel közösen írt forgatókönyvekért (Mielőtt lemegy a nap, Mielőtt éjfélt üt az óra).

Amikor a Sráckort 2003-ban elkezdték forgatni, Linklater már számos alkalommal dolgozott Hawke-vel, és a projektről is mesélt neki, kiváltva a színész lelkesedését. Kevésbé is aggódott a produkció várható nehézségei miatt, mint a rendező. "Rick attól tartott, túl elfoglalt leszek, és nem érek rá majd vele forgatni, de megnyugtattam, hogy mélyen hiszek ebben a projektben, és megtalálom majd a módját, hogy szabad legyek a kellő időpontban. Mert ha az ember valamit tényleg akar, mindent meg tud oldani.”

Hawke karaktere majdnem olyan szédítő utat jár be, mint a kisfia, hiszen az ő története is fejlődésregény. Kezdetben sportautó-mániás, elmegy csavarogni az alaszkai vadonba, mert úgy tartja kedve, zenésznek készül, de persze nem jön össze neki – aztán az évek során biztosítási tanácsadó lesz belőle, második családdal a családi furgonban, bár játékos természete nem tűnik el.

"Amikor találkozunk Ethan karakterével, már meghozta a nagy döntést: jelen akar lenni a gyerekei életében, és szeretne jó apává válni – mondja Linklater. – Úgy látom a figurát, hogy korábban lett apa, mintsem felnőtté vált volna, ezért a történet elején még tanulja, hogyan kell érett ember módjára gondolkozni és viselkedni.”

"Felnő a fickó, de ennek bizonyos ára van – teszi hozzá Hawke. – Fel kell adnia művészi álmait, hogy jó apa lehessen. Idővel, mint nagyon sok férfi, maszkot ölt – biztosítási tanácsadó lesz –, de művészlelkének nem mond búcsút teljesen.”

A részmunkaidős apaság bonyolult témája különösen izgalmas volt Hawke számára, mert ő is elvált szülők gyermeke, és szintén elvált a Sráckor hosszú forgatási ideje alatt. "A válás a gyerekre és a szülőre is komoly hatással van, ahogyan ezt Rick és én is tapasztaltuk – mondja Hawke. – Ezt a témát a Mielőtt leszáll az éjben is boncolgattuk, de más összefüggésben.”

Linklater szándékosan távol tartotta Hawke-ot az első év forgatási peridusától, hogy ezzel is hangsúlyozza, milyen érzés, ha egy apa csak időnként bukkan fel a gyerekei életében, és át kell törnie a bizalmatlanság falát, ha közel akar kerülni hozzájuk.

Hawke szerint mindig nagyon bensőséges hangulat uralkodott a forgatáson. "Rick hihetetlenül nyugodt stílusú rendező, és ez különösen hasznos akkor, ha olyan fiatal színészekkel dolgozik, mint Ellar és Lorelei. Türelmes és együttérző, és ezzel minden érzelmet ki tud hozni a színészekből. Loreleit pedig csecsemőkora óta ismerem, tehát könnyen ment a közös munka. Ami Ellart illeti, nem irigylem, mert hirtelen belekerült a 12 Éves Linklater-féle Művészeti Projektbe, és nagyon internzív élményben lehetett része, mert ez számára idegen terep volt.”

A film szereplői

ETHAN HAWKE (Apa) a Holt költők társasága (Dead Poets Society) kamasz főszereplőjeként robbant be a film világába. Megszívlelte az OscarŽ-díjas produkcióban idézett 17. századi költő, Robert Herrick sorait –  "Szakajtsd a rózsa bimbaját, élvezd, amit a perc ad” –, és csaknem negyedszázados pályafutása során a legváltozatosabb szerepekben próbálta ki magát, amelyekért Tony- és OscarŽ-jelölésekkel jutalmazták. Ám nem csupán színészként alkotott maradandót, hanem regényíróként, forgatókönyvíróként és rendezőként is.  

Fontosabb filmjei: A bűn éjszakája (The Purge), Sinister, Nyakunkon az élet (Reality Bites), Drága papa (Dad), Fehér agyar (White Fang), Szombat esti frász (Mistery Date), Éjfélre kitisztul (A Midnight Clear), Életben maradtak (Alive), Gattaca, Szép remények (Great Expectations), A Newton fiúk (The Newton Boys), Hamlet, Fegyvernepper (Lord of War), Mielőtt az ördög rádtalál (Before Devil Knows You're Dead), Ami nem öl meg (What Doesn't Kill You), Brooklyn mélyén (Brooklyn's Finest, Staten Island, A 13-as rendőrörs (Assault on Precinct 13).

2002-ben OscarŽ-ra és a színészkamara díjára jelölték a Kiképzésben (Training Day) nyújtott alakításáért.

Hawke több filmet készített Richard Linklater rendezővel. Többek között: Megetetett társadalom (Fast Food Nation), Az élet nyomában (Waking Life), A Newton fiúk (The Newton Boys), Visszajátszás (Tape). Leghíresebb közös munkájuk a Mielőtt felkel a nap (Before Sunrise) Julie Delpyvel a női főszerepben. Az 1995-ös filmet 2004-ben folytatás követte, a Mielőtt lemegy a nap (Before Sunset). 2013-ban készült el a trilógia záródarabja, a Mielőtt éjfélt üt az óra (Before Midnight). Az első filmért Hawke-ot, Delpyt és Linklatert OscarŽ-ra jelölték legjobb forgatókönyv kategóriában.

Hawke 2001-ben rendezte első filmjét Chelsea Walls címmel. Első regényét 1996-ban írta, a Mi a gond velem? (The Hottest State) jelenleg a tizenkilencedik kiadásnál tart. Ebből rendezte második filmjét, amelyhez videóklipet is forgatott. Második regénye a Hamvazószerda.

PATRICIA ARQUETTE (Anya) nemrég fejezte be a rendkívül népszerű Gengszterkorzó (Boardwalk Empire) című HBO-sorozat ötödik évadjának forgatását. Hét szezonon át volt a Médium című sorozat főszereplője, amelyért számos egyéb díj mellett Emmyt kapott, illetve többször jelölték még Emmyre, Arany Glóbuszra és a Színészkamara Díjára.

Fontosabb filmjei: Megetetett társadalom (Fast Food Nation), A holtak útja (Bringing Out the Dead), Stigmata, Hi-Lo Country, A szabadság ösvényein (Beyond Rangoon), Ed Wood, Tiszta románc (True Romance), Rémálom 3. – Álomharcosok (A Nightmare on Elm Street 3: Dream Warriors).

Patricia Arquette színészcsaládból származik. Cliff Arquette komikus unokája, édesapja, Lewis Arquette szintén színész, akárcsak az összes testvére: Rosanna, Alexis, Richmond és David.

A film alkotói

RICHARD LINKLATER (forgatókönyvíró, rendező, producer) első független játékfilmje, a Henyék (Slacker) révén szerzett nevet a szakmában. Ezt követően a Tökéletlen idők (Dazed and Confused) című vígjátékkal jelentkezett, majd a Mielőtt felkel a nap (Before Sunrise) következett, melyért a legjobb rendezőnek járó díjat kapta a Berlini Filmfesztiválon.
A Mielőtt-filmekből trilógia állt össze, amelyek elkészítésében fontos szerep jutott Linklater régi munkatársának, a Sráckor főszereplőjének, Ethan Hawke-nak. A Mielőtt lemegy a nap-ért kollektív OscarŽ-ra jelölték a forgatókönyvírókat (Linklater, Hawke, Julie Delpy, Kim Krizan), a Mielőtt éjfélt üt az órá-ért szintén (Linklater, Hawke, Delpy).
További jelentősebb filmjei: Börni, az eszelős temetős (Bernie), Kamera által homályosan (A Scanner Darkly), Rocksuli (The School of Rock), Naplopók (SubUrbia), Newton fiúk (The Newton Boys), Az élet nyomában (Waking Life), Visszajátszás (Tape). Színészként szerepelt a Kémkölykök (Spy Kids) című filmben.