Micmacs - (N)agyban megy a kavarás

Nem okoz majd csalódást a montmartre-i jótevő, Amélie rajongóinak a rendező, Jean-Pierre Jeunet legújabb filmje, mely ismét egy szerethető, fura figurákkal benépesített alternatív Párizs-valóságba kalauzolja el a nézőt. 

A különbség csupán annyi, hogy a bájos jó tündér szerepét itt egy kissé lökött, fejébe véletlenül golyót kapott videotékás veszi át, akinek nem a közboldogság színvonalának emelése az elsődleges célja, hanem a nemes bosszú, mely két rivális fegyvergyárat sújt.
 
Jeunet-től megszokhattuk már, hogy burleszkszerű magyarázatszekvenciákban mutatja be hősei életét, és most sem tesz másként Bazil (Dany Boon – Isten hozott az Isten háta mögött) esetében, aki apját egy észak-afrikai bevetés során veszítette el, egy taposóakna közreműködésével. Bazil nem szívleli hát a fegyvereket, különösen, mert miután egy baleset folytán golyót kap a fejébe, szellemi képességei hanyatlani kezdenek, és a hajléktalanság elől menekülve egy szemétdombi kompániához csatlakozik.
 
A Micmacs meghatározó eleme a rendező korábbi munkáiból ismert barkácsromantika, melyhez ideális terep mind a leszázalékolt figurákból álló csapat élettere, mind pedig a Mission: Impossible-elemekből összehegesztett cselekmény. A játékos kedvű jó természetesen ismét legyőzi az önző és ostoba gonoszt, hőseinknek még egy kis szerelem is kinéz, az alkotó pedig büszkén dőlhet hátra rendezői székében, mert ismét úgy vezette új tájakra és kalandokra híveit, hogy közben ki sem moccant otthonról.