Archivum
Susan Hill: A fekete ruhás nő
A kultikus kísértethistória szerzője az egyik legismertebb angol misztikuskrimi-szerző. Regényének főhőse, Arthur Kipps, elhatározza, hogy kiír magából egy régi traumát.
Még fiatal ügyvéd volt, amikor főnöke egy távoli kisvárosba küldte, hogy rendezzen egy hagyatéki ügyet.
A sok gyanús jel után (mindenki elhallgat, majd furcsa célzásokat tesz, mikor meghallja, miért érkezett) Arthur a temetésen egy fekete ruhás, halottsápadt nőre lesz figyelmes, aki azonban váratlanul eltűnik – hogy később ugyanilyen váratlanul bukkanjon fel újra. A baljós események folytatódnak, miután hősünk úgy dönt, hogy – míg a papírokat átnézi – beköltözik a megboldogult magányos öregasszony világtól elzárt házába.
A fekete ruhás nő gótikus stílusban íródott, hitelesen idézi fel például Edgar Allan Poe munkáit. Sokkal inkább ez benne az érdekes, nem pedig a sztori, hiszen az nem több, mint egy szomorú történet, amit olvasva az igazat megvallva senki nem fog bepisilni a félelemtől, aki elmúlt már 6 éves. De talán majd hatásosabb lesz a film változat, amit március végén Daniel Radcliffe főszereplésével a magyar mozik is bemutatnak.
Partvonal Könyvkiadó, 2490 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése