Archivum
Paprika, rummal és szeretettel
Nem könnyű vitába szállni egy könyvvel, egy szerzővel, különösen akkor nehéz, ha talán nem is olyan nagy a véleménykülönbség. Mindössze egyetlen kifejezés, egy szó, amit nagyon nem érzünk helyénvalónak. Zsuffa Tünde ugyanis azt írja könyve (Paprika rummal) elején: "apám gyűlölte a”. Nem fejezem be, mert bármi következik a szó után, az nem pontos. Mi több, elképzelhetetlen – akkor is, ha természetes módon nem ismerhetjük jobban valakinek az édesapját a saját lányánál.
Viszont, szögezzük le, ő az, aki elülteti bennünk, olvasóban, a kételyt.
Mert a kötet, amelyet édesapja emlékének szentel, és az ő történetét örökíti meg, háttérben a második világháború, az ötvenes évek, a forradalom, a megtorlás, a Kádár-korszak, a csöndbe burkolódzó társadalom, a rendszerváltozás, a pártharcok, az ilyenkor szokásos köpönyegforgatások, a miattuk születő harag és elkeseredés, a kiforratlan politikai közszereplők felbukkanásától a társadalmat szándékosan félrevezetőkig mindenről megismerhetjük a szerző alkotta képet, a címszavakban vázolt történelmen az édesapa vezeti őt keresztül, néha csak visszautaló történeteivel, máskor tanácsaival, nem ritkán ellenérzéseinek kifejezésével. De nincs szinte egyetlen olyan pillanat, amikor arról értesülnénk: vad, tüntető, komor harag mutatkozna meg a lépéseiből; olyan elszántság, amit csak a gyűlölettel lehet párosítani. Ellenkezőleg: egy józan, a kívülállásnak, a szembefordulásnak, a kritikának mindig hangot adó, ám a legfőbb értékek sorrendjét sohasem felcserélő ember portréja a kötet; aki sok mindent tapasztalt, nagyon sokat tudott, de egyet biztosan nem akart és nem tudott: gyűlölni.
Úgy tűnhet, ismerem, pedig nem. Úgy tűnhet, valamiért csorbítani akarom a jobboldali, antikommunista beállítottságú, a baloldallal örökös harcban álló fűszerboltos és vegyeskereskedő karakterét; de nem. Épp csak végigkövetem a sorsokat, olvasom, milyen nagy szívvel vetette magát a szerelembe, hogyan őrizte meg, vagy szerezte vissza a szabadságát ezért a szerelemért, a gyermekért, miként vezette és építette a családját; és azt látom: nagyon tudta szeretni a szeretteit, és nagyon - Istent. Jobban annál, mintsem bármikor is megengedte volna magának a gyűlölködés luxusát. (Vásári mutatvánnyá változtatni, egészséges habitussal, az Internacionálét, az nagyon is belefér; nevetség tárgyává tenni valamit – az egészen más, mint a gyűlölet mindent elpusztító pengéje). Másoktól sem tűrte, az természetes, ahogyan az átlátszó köpönyegforgatásokat sem, de hát aki kezet tudott szorítani a vele ellentétes világnézetűekkel is, mert "amúgy” az is egy tisztességes ember; vagy bele tud menni egy kézszorító versenybe Kádárral, és azt úgy meséli, ahogyan a könyvben olvashatjuk, az – nagyon jó ember. Olyan, akiről könyvet kell és lehet írni.
Említem fentebb: szerette Istent. De nem pörölt vele; visszaimádkozta tőle a gyermekét, nem engedte, hogy magához szólítsa, én jobban szeretem, üzente imáival dacosan, lányának csak annyit mondva, írva: "A jó Isten vigyáz rád. Én nagyon szeretlek. Apád”. Ott van azon a kartonlapon, a szerző idézi meg, elmondván, mennyit jelent neki ma is ez az üzenet; ma, hogy már csak emlékeiben él az a szeretet. Igen, ott az a lap, s mi áll rajta? Uram, te vigyázol mindannyiunkra, vigyázol a családra, négyünkre, szeretni engem rendeltél ide. Hát tegye ki-ki a dolgát.
Talán látható: szép könyv, nehéz érzelmek nélkül beszélni róla. De nem csak szép, különleges is. Bevallottan egy olyan családtörténet, amely egyszeri szépirodalmi kirándulásként jelenik meg, nem vall írói ambíciókról; más kérdés, hogy nincs híjával azoknak. Ügyesen szerkesztett regény, okosan játszik az idősíkokkal, korántsem zavaró a gyakori perspektíva-váltás, sőt, ez választja szét a családtörténet egyes elemeit. Kézenfekvő, hogy a hatvanas-hetvenes évek közéleti állapotára a kilencvenes-kétezres évtizedek kontrasztja felel, bemutatva: ami s aki nem akar lelkében, lényegében megváltozni, az többet rombol azzal, hogy a változások korában szerepre törekszik, mint azzal, ha a változatlanság végtelennek tűnő idejét akarja nehezíteni, a lehetetlent próbálván ezzel. Hiszen, amikor az embereket összetartja valami közös túlélési vágy, akkor sokkal nehezebb árkot ásni közéjük, mint a látszólagos szabadságok idején. Ezt is a kötetből tanuljuk, legalábbis visszaigazolódik, ahogyan az is: akiről ez a sorsregény mintázva lett, a legfontosabbat át tudta adni.
Az író ugyanakkora szeretettel beszél és mesél róla, az édesapjáról, mint saját, mai családjáról. Ennél több aligha várható az élettől, és aligha mondható el arról.
(Zsuffa Tünde: Paprika rummal. Szerzői kiadás, 2012. A könyv megvásárolható: Budapest, II. ker. Bem J. utca 2.; 14-es kapucsengő, Ketten Érted Studio)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Bruchner Regina összetettben első helyen végzettTámogatás a Deák-iskola faipari képzésénekForgalomcsillapítás a Radnóti úti óvoda környezetébenFeldíszítették Zalaegerszeg karácsonyfájátKözgyűlés után: sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióKitűnő minősítést kapott a NŐnek lenni akkor... című kiállításÚj parkolóhelyek a „Lordok háza” mögötti tömbbelsőbenKisasztalos verseny a Deák-technikumbanAz adóemelésekről a Tiéd a Város EgyesületPlakátkiállítás a környezeti problémákról -
rovatunk hírei
Közös európai barátságMegújult a munkaügyi kirendeltség LentibenÁthelyezik az IvókutatVáltozások a kulturális életbenElfogták a lakásbetörőketFelújításra kerül a Nyugdíjas OtthonházFinn vendégekMegszépült a Botfy utcaEgymillió forint marketing célraFókuszban a belvárosi programok top 10
Átépül Zalaegerszegen a Kosztolányi úti gyalogos aluljáróAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Csány tér és a Hunyadi út környékénÚjabb öt évre Besenczi Árpádot választották a színház vezetőjénekGyenese Viktória kapta az idei Kalliopé-díjatApartmanházzá építik át az egykori Mándi-villátA színpad extrém sport, a színház a jelen pillanat művészeteFelavatták a megszépült Keresztury HázatÚj aszfalt és buszöblök a Köztársaság útjánHúszéves a Dienes-körKözös út a Göcseji Tudásközpontban