Archivum
Názáreti Jézus Az ember fia
2010. december 05. vasárnap, 11:40
Címkék:
Paul Verhoeven
Kiadó: Nyitott könyvműhely
Ár: 3490ft
Az ember, aki Mária és egy római katona erőszakos frigyéből jött a világra.
Az ember, aki szellemi vezetőként dühtől köpködve űzte a démonokat a megszállottakból.
Az ember, aki harcos forradalmárként fegyverkezésre buzdította követőit.
Történelmünk egyik legradikálisabb prófétájának igazi arca. És az ember, aki mögötte rejtőzik.
Paul Verhoeven az Elemi ösztön és számos más kultikus film rendezője ezúttal egészen új oldaláról mutatkozik be a közönségnek. Jézus életének szenvedélyes kutatójaként, a filmkészítő drámai érzékével és a bibliai tanok iránti egészséges szkepticizmussal dönti meg a dogmákat és az evangélium érveit. Az eredmény pedig nem más, mint a történelmi Jézus eddig sosem látott, egyedi és izgalmas életrajza. Egy szellemi kaland a tények és feltételezések kibogozhatatlan útvesztőjében.
Zala Könyvesbolt
Üzletünk Zalaegerszegen, a Kossuth Lajos utca 55. szám alatt található, s immár tíz éve áll vásárlóink rendelkezésére.
Széles választékunkba beletartoznak a szépirodalmi- ifjúsági- történelmi regények, tankönyvek, nyelvkönyvek, szótárak, ezoterikus kiadványok, valamint mesekönyvek, DVD lemezek és hangos könyvek.
Folyamatosan frissülő árukészlettel, valamint egyedi megrendelések teljesítésével tudjuk vevőkörünket bővíteni. A városon kívül élők számára is van lehetőség a kiadványok gyors kézhezvételéhez, amit postai utánvéttel tudunk biztosítani.
A rendeléseket telefonon, faxon vagy e-mailben is le lehet adni, amik a következők:
Tel.: 92/598-787, fax: 92/598-786,
Zalaegerszeg
Kossuth Lajos u. 55.
Telefon: 0692/598-787
Mobil: 0630/6324160
e-mail: zalakonyv@t-online.hu
Nyitva tartás
Hétfő – Péntek: 830 – 17-ig. Szombat 9 – 12-ig. Vasárnap: Zárva
Kontaktszemély: Dervalicsné Tóth Szilvia 30/632-4160

MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligában -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA