Archivum
Leszek Kolakowski: Mit kérdeznek tőlünk a nagy filozófusok?
Typotex Kiadó, 2900 Ft
Leszek Kolakowski idehaza is jól ismert lengyel humanista filozófus, író, olyan sikerkönyvek alkotója, mint a magyar nyelven is megjelent Metafizikai horror, Kis előadások nagy kérdésekről, vagy a pascali életművet briliánsan kiveséző Isten nem adósunk semmivel.
Az idős korára vérbeli szkeptikussá érő mester népszerű tévés sorozatokkal igyekezett közelebb hozni a tudományt a laikusokhoz – jelen kötet ezen előadások zanzásított kivonata.
Kik kérdeznek? Összesen 30 filozófus, olyan nagy koponyák, mint Szókratész, Platón, Arisztotelész, Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás, Descartes, Pascal, Leibniz, Hume, Kant, Kierkegaard, Nietzsche, Husserl vagy Heidegger. Bár a kérdéseket valójában Kolakowski teszi fel, hiszen a saját filozófiai koordinátái között mozogva fekszik rá egy-egy, a ma embere számára is fontosnak tartott gondolatra, metafizikai problémára, mely azóta is megnyugtató válasz nélkül hever.
Mit kérdeznek? Természetesen csupa izgalmas dolgot a létezésről, a halálról, Istenről, a megismerésről, stb. Mindezeket pedig úgy tálalva – kellően elmélyülten ugyanakkor lényegre törően és közérthető formában –, hogy az abszolút kezdő bölcseleti analfabéta is képes legyen abszolválni, sőt ingert érezzen a további filozófiai kutakodásokhoz, esetleges mélyebb vizekre evezéshez is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése