Archivum
Emma Donoghue: A szoba
Emma Donoghue dublini születésű kanadai regény-, novella- és drámaíró műve a New York Times szerint "a 2010-es év egyik legjobb regénye”.
A szobát egy hozzánk földrajzilag igen közel történt borzalmas eseménysor ihlette. Az "amstetteni rém” esete 2008-ban járta be a világot, amikor kiderült, hogy egy Josef Fritzl nevű osztrák férfi 24 éven keresztül tartotta fogva pincéjében saját lányát, akit az évtizedek során többször megerőszakolt. Hét gyermeket nemzett neki, akik közül egy meghalt, hármat ő nevelt, hármat pedig szintén a pincébe börtönözve tartott.
Donoghue könyvében – lévén szépirodalmi alkotás, nem pedig tényregény – jó néhány változtatást eszközölt. A vérfertőzés vonalat hanyagolta: az ő, Észak-Amerikába helyezett verziójában egy ismeretlen férfi rabol el egy 19 éves lányt, akit egy fészerben kialakított bunkerbe zár. A sztori elején a nő már hét éve raboskodik a szobába zárva – ötéves kisfiával, Jackkel (akinek apja természetesen az elrabló). A regény leghatásosabb eleme, hogy az iszonyú történetet a kisfiú meséli el, így csak fokozatosan hámozzuk ki az események sorát, melyek egy idő után kifejezetten izgalmassá válnak...
Alexandra Kiadó,
2999 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése