Archivum
Andrew Gross: Sötét idők
2011. augusztus 15. hétfő, 08:01
Címkék:
Az amerikai thrilleríró szerzőtársával öt regényt is jegyez. A Sötét idők 2. Gross önálló alkotása, egyben a Ty Hauck-sorozat első kötete, mely – kézbe véve – szó szerint súlyos olvasmány.
A magyar alcím (Charlie bróker két élete) ellenére a mű főhőse nem Charles Friedman, a sikeres és tehetős bróker, hanem felesége, Karen – mivel Charlie már a cselekmény elején életét veszti. A már nem fiatal, de még mindig igen vonzó nő nagy nehezen feldolgozza a tragédiát, amikor több jel és gyanús esemény hatására rá kell döbbennie, hogy elhunyt férje sötét üzelmekbe keveredett. Karennek egy rendőr, Ty Hauck nyomozó siet a segítségére, aki egy másik ügy kapcsán vált érintetté a dologban. A két ember együtt egyre mélyebbre ás a pénzügyi csalások gyilkosságokkal tarkított világában, miközben egymáshoz is közelebb kerülnek.
Mire számítsunk?
Habár Gross rutinos thrillerszerzőnek számít, ez a Sötét időkön nem igazán látszik. Műve kissé fecsegő: a 105 fejezetben, több mint 450 oldalon előadott sztorit fele ekkora terjedelemben is meg lehetett volna írni. S a végjáték ugyan ügyesen van kibontva, de addig egy kicsit nehézkesen jutnak el a(z amúgy elvileg eszesnek beállított) hősök.
Geopen Könyvkiadó, 3490 Ft
Forrás: Port.hu
Mire számítsunk?
Habár Gross rutinos thrillerszerzőnek számít, ez a Sötét időkön nem igazán látszik. Műve kissé fecsegő: a 105 fejezetben, több mint 450 oldalon előadott sztorit fele ekkora terjedelemben is meg lehetett volna írni. S a végjáték ugyan ügyesen van kibontva, de addig egy kicsit nehézkesen jutnak el a(z amúgy elvileg eszesnek beállított) hősök.
Geopen Könyvkiadó, 3490 Ft
Forrás: Port.hu
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Forgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési BizottságMegemlékezés - Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjaKöltségvetésről és egyéb döntésekről a Fidesz sajtótájékoztatóján -
rovatunk hírei
Trenkwalder, Magyarország Zala könyvesbolt - ZalaegerszegA-tól - Z-igzongorahangolás Üvegezés, képkeretezés - Zalaegerszegtuti-hifiTargonca, hidraulikus emelő - Zalaegerszegötvösmester nyomdanői szabó top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone Tesztpályán
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA