Archivum
Főiskolás klubot avattak
Hiányt pótló klub nyílt a közelmúltban a zalaegerszegi kampusz területén. Az egykori étteremből a kor igényeinek és az aktuális trendeknek megfelelő szórakozóhely lett.
Buli- és pihenőhely
Mint azt a hivatalos megnyitón Föőr Gábor, a klub vezetője elmondta: a többi egyetemi városban már régóta működnek hasonló, több funkciós helyek, ahol a hallgatók - napszaknak megfelelően - pihenhetnek, tanulhatnak, étkezhetnek, vagy éppen szórakozhatnak. A BGF Gazdálkodási Karán ezentúl napközben és este is látogatható lesz a klub, ahol kávé, tea, csócsó, biliárd, vagy éppen buli várja a fiatalokat. De ha valaki csak egy kis pihenésre, beszélgetésre vágyik, vagy itt szeretne az óráira, vizsgáira felkészülni, napközben azt is megteheti.
Az üzemeltetők szeretnék, ha a klub szakesteknek, kulturális programoknak is teret adna, s ha egy új színfolttá válna a város életében. Annál is inkább, mert a szórakozóhelyet "külsősök" is látogathatják.
Balaicz Zoltán alpolgármester az új helyszínnel kapcsolatban úgy nyilatkozott: az elmúlt években a zalaegerszegi felsőoktatási intézmények, a hallgatói önkormányzatok és a Zalaegerszegi Főiskolások Egyesülete sokat tett a helyi főiskolás élet fellendítése érdekében. Ennek eredménye többek között ez a klub is, mellyel egy régi álom vált valóra. Korábban - mikor a főiskola a kampuszra költözött - a laktanya egykori fogdáját nézték ki hasonló célra. Ám az épület adottságai nem tették lehetővé a "funkcióváltást". A volt étterem jobb megoldásnak bizonyult.
Zalaegerszegen a főiskolás élet intenzitását illetően voltak/vannak lemaradások - annak ellenére, hogy a megyeszékhelyen működő felsőoktatási intézményekbe összesen 1500 hallgató jár. Az alpolgármester reméli, hogy az új klub változtat ezen az állapoton. A fellendülés másik jele, hogy a város és a felsőoktatási intézmények közösen dolgoznak azon, hogy a 2013-as EFOTT-ot (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) sikerüljön Zalaegerszegre hozni, ami az egész megye életében óriási eredménynek számítana.
Hétvégén a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozójának (FIKOT) ad otthont az intézmény, s egyúttal az új klub is. Hiszen a vendégeket már a megújult étkező- és szórakozóhely fogadja.
Az április 16-18 között megrendezésre kerülő főiskolás napokon pedig szintén fontos szerep hárul majd a klubra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése