Archivum
A rajzolás szellemi kaland
A zalaegerszegi Ady Endre művészetoktatási intézmény gimnáziumi tanulóinak idei munkáiból nyílt tárlat az iskola aulájában. A tanulmányrajzokból és műhelymunkákból álló válogatás kiállítást - melyet minden évben megrendeznek - Frimmel Gyula grafikus, az intézmény tanára nyitotta meg.
Gimnazisták tárlata az Adyban
Minden rajz egy kaland, egy szellemi kaland - mondta a grafikus a tárlatot megnyitva. Rajzolni azért jó, mert megismerjük magunkat, és a világot, ez utóbbiból pedig megfogalmazunk valamit, amit szavakkal nem lehet kifejezni. A diákok számára egy üres lap, és egy ceruza lehet a legmegfelelőbb eszköz, s a leghozzáférhetőbb lehetőség, hogy elmondjanak valamit az őket körülvevő világból.
A tanár persze tisztában van azzal, hogy az üres lap az első pillanatban ijesztően hat. Mégis arra bíztatott mindenkit, hogy vállalják a rajzolást, mint szellemi kalandot, hiszen később akármilyen pályát is választ a diák, ez a tudás ad egy pluszt, egy különleges látásmódot.
A kiállítás - melyen négy évfolyam mutatkozik be a legfrissebb munkákkal - március közepéig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélEgy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán