Archivum
Olvasó Maraton
A kedvenc kötelező olvasmány volt a főtémája a zalaegerszegi Liszt-iskola Olvasó Maraton programjának, melyet több éves hagyomány szerint a Magyar Kultúra Hete alkalmából rendeztek meg.
A program zárása előtt egy órával már több mint 200 résztvevőt mutatott a regisztrációs papír. A többség kötelező olvasmánnyal készült, de voltak akik gyermek újságból, illetve az elsősök az ABC-s könyvükből olvastak fel.
- Több mint 10 éve rendezzük meg a könyvtárban ezt a programot - mondta Tasnádiné Fehér Gyöngyi könyvtáros. - Az elmúlt időszakban sok volt az évfordulós program, most kifogytunk a születésnapokból és ezért választottuk a kötelező olvasmányokat. Ami első hallásra nem tetszik a gyerekeknek, mivel kötelező, de aztán rájönnek, hogy nem is olyan rossz. Kötelező olvasmányokból bőségesen felszerelt a könyvtárunk, és hosszú ideig kölcsönözhetők is ezek a kötetek. Egyébként mivel legnagyobb számban az alsósok járnak hozzánk, a mesék és az ismeretterjesztő olvasmányok népszerűek. Kevés keret van újdonságok beszerzésére, azokat igyekszem úgy válogatni, hogy a lányok és a fiúk is találjanak kedvükre valót. Egyébként két éve költözött tágasabb helyiségbe az iskola könyvtára, ami növelte a népszerűségét.
- Más egyéb programok köthetők -e a könyvtárhoz?
- Szeptemberben a Népmese Napja kifejezetten könyvtári program, de bekapcsolódunk októberben a Liszt Napokhoz és májusban a gyereknapi rendezvényekhez. Kisebb kiállításokat is szoktunk szervezni olvasmány élmények alapján készült rajzokból.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése