Archivum
Gimnazisták tárlata az Adyban
Az Ady-iskola művészeti tagozatos gimnazistáinak alkotásaiból rendeztek a közelmúltban tárlatot az intézmény galériájában. A bemutatóra a képző- és iparművészeti szakos diákok idei munkáiból válogattak.
Tánczos György művésztanár érdeklődésünkre elmondta: immár hagyomány, hogy minden évben megrendezik a gimnazista tanulók munkabemutatóját. Tulajdonképpen a szeptember óta készült műhelymunkákat (rajzokat, festményeket, kerámiákat és szobrokat) láthatja ilyenkor a közönség.
A sok anyag, no és a hely szűke miatt idén egy "zanzásított", válogatott kiállítás jött létre; vagyis a legjobb munkák kerültek a galériába. Tematikai kritérium nincs, a tanulók egész éves munkáját vették figyelembe a képek kiválasztásánál.
A szokásoknak megfelelően díjakat is kiosztottak; idén kilenc diák vehetett át elismerést.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk! Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttKönyvtári kihívás az olvasás népszerűsítéséért