Archivum
Különleges vendégek a Zalai Kanapén
Zalai népdalokról, bohócokról és balatoni nyárról is szó esett a legutóbbi Zalai Kanapén. A kulturális talk-show is megkezdte őszi/téli szezonját, melynek vendégei ezúttal ifj. Horváth Károly népzenész, Pogány Judit színművész és Bornai Tibor zenész, dalszerző, a KFT zenekar énekese voltak.
(Nép)dalok, kutyák, bohócok
A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben otthonra lelt show műsorvezetője ezúttal is Turczi István író, költő volt, akit nemrégiben prima primissima díjra jelöltek. Az októberi Kanapén elsőként ifj. Horváth Károly népzenész, népzenekutató, a zeneakadémia tanára foglalt helyet, akit aligha kell bemutatni a zalai közönségnek.
Turczi István kérdésére többek között elmondta: ha édesapja nem lett volna népdalgyűjtő, biztos, hogy másként alakult volna élete. Apja révén azonban örököse lett egy páratlan kincsnek, és gyermekkorában olyan erősen jelen volt a népzene a család életében, hogy ő is ezzel kezdett el foglalkozni. Sőt, ahhoz is megkapta a lehetőséget, hogy ezt a tudást tovább is adja. Az a cél, minél többen megismerhessék a magyar és zalai népdalokban, népzenékben rejlő páratlan értéket. Sikerült kialakítani egy olyan rendszert, hogy ma már több mint ezer gyerek énekel rendszeresen és versenyszerűen népdalokat a megyében, és a pávakör mozgalmak ismét virágoznak.
Hogy mitől más a zalai népzene/népdal, mint a többi, és lehet e egyáltalán zalai népdalokról beszélni? Horváth Károly szerint Zala valóban sok kis apró tájegységből áll, és mindegyiknek megvan a maga dialektusa, ami a zenében is megjelenik. A különbözőségek ellenére mégis lehet zalai népdalról/népzenéről beszélni, hiszen épp ez a sokszínűség adja egyediségét. Ráadásul aki gyűjt, és a régi időket kutatja, az nemcsak a mai megyehatárokon belül keres, hanem az egykori Zala vármegye területén is, ami földrajzi kiterjedésének köszönhetően tovább színesíti a képet (illetve a hangot). A zalai népzene tehát attól más, mint a többi, hogy van egy különös íze, pikantériája, ami nem hasonlítható máshoz. Ezt más tájegységekről érkező profi népzenészek is mindig elismerik.
A népzene szeretete persze nem akadályozta meg Horváth Károlyt abban, hogy fiatal korában ne ismerkedjen meg a rockzene akkor népszerű áramlataival (mondjuk a Deep Purple korszakkal). Így jól megértették egymást a színpadon Bornai Tiborral, akivel a fináléban a híres KFT számot, a Balatoni nyárt közösen adták elő.
Persze mindeközben a kanapén ült Pogány Judit Kossuth-díjas színművész, megannyi mesefigura szinkronhangja is, aki 500 darabos bohócgyűjteményéből is elhozott néhány becses példányt. Van, amelyik mindig a retiküljében van, sőt míg ő színpadon játszik, a kis bohóc az öltözőasztalán várja. A bohócokat egyébként úgy szerette meg, hogy gyerekkorában utálta őket, aztán később megértette a bohóc-filozófiát. Hiszi, hogy a bohócoknak, és a színészeknek nem csak a nevettetés a feladata, hanem az is, hogy megríkassák a közönséget. Csak reménykedhet abban, hogy ő jó bohóc, hiszen ez csak kevés színésznek adatik meg. Bohócnak lenni ugyanis hivatás, életszemlélet, ahol nem csak a vicceskedés a lényeg!
A mostani Zalai Kanapé az állatok világnapja kapcsán egy jótékonysági ügyre is felhívta a figyelmet egy hatásos installációval. Mint azt Karáth Anita, az est háziasszonya elmondta, arra szeretnék bíztatni a közönséget, hogy ha tehetik, vegyék fel a kapcsolatot a Zala megyei Állatvédelmi Járőrszolgálattal (tel: 03302152641) és fogadjanak örökbe gazdára váró kutyákat. Ebben az est vendégei is egyetértettek, annál is inkább, mert mindannyian nagy kutyabarátok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Holland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánTitkos csalók: Célkeresztben a fiatalokEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház között