A jó színház végletes és megdöbbentő

Közönségtalálkozó Alföldi Róberttel

Az előbbi beszélgetést Sztarenki Pál, a Hevesi-színház művészeti vezetője, az utóbbit pedig Iványi Ildikó, a klub vezetője moderálta. Szó esett pályája kezdetéről, tanulmányairól, első színházi sikereiről, nagyobb port kavart rendezéseiről, de kudarcairól is.

Bár a két közönségtalálkozó tematikáját tekintve hasonló volt, azért különbségek is bőven akadtak, amik mozgalmassá és változatossá tették a beszélgetéseket. A diákok leginkább a kötelező olvasmányokhoz kapcsolódó színdarabokról és az operákról kérdezték a művészt, illetve arról, hogy hogyan tudja különválasztani magában a rendezői és színészi feladatokat. Az idősebb korosztályt képviselő Színházbarát Kör tagjai inkább a politikai botrányokra, külföldi munkáira és a "modernizált" klasszikusokra voltak kíváncsiak.

Alföldi Róbert a diákoknak elmondta: rendezőként létre kell hozni egy világot, színészként pedig bele kell helyezkedni egy világba, és a kettő között nagy a különbség. Szerinte attól lesz aktuális egy darab, hogy a helyzeteket és figurákat a mai kornak megfelelően elemzik. "Amelyik színház nem reflektál a mára, az halott. Egy-egy darab pont attól lesz sikeres, ha a látottak ismerősek a néző számára" - fogalmazott. A rendező abban hisz, hogy beszéljünk azokról a dolgokról, melyek körülöttünk fortyognak. Kérdéseket kell feltennünk, mert ez a színház feladata.

Közben egy kis vita is kibontakozott az egyik magyartanár és a rendező között. A tanár szerint Alföldi "belenyúlt" a Hamletbe, hiszen az általa rendezett darabban Claudius megerőszakolja Opheliát, amiről szó sincs az eredetiben. Alföldi szerint azonban, ha többször elolvassuk a szöveget, s a viszonyok mélyére ásunk, akkor akár ez is kiolvasható. Számára így sokkal érthetőbb ugyanis, hogy miért őrült meg végül Opheila. "A színház nem szociológiai dokumentumfilm. Sokkal inkább az a dolga, hogy végletes, fájdalmas és megdöbbentő dolgokat mutasson be. Ne a realitást, hanem azt, hogy mivé fajulhatnak a dolgok, ha nem vagyunk észnél. Még az is benne van a pakliban, hogy a nézőnek ez néha sok" - mondta.

"Olyan a hajunk, mint ötven évvel ezelőtt, olyan ruhákban járunk, mint ötven évvel ezelőtt? Nyilván, nem. A színház sem lehet olyan, mint ötven meg száz évvel ezelőtt" - ezt már a második közönségtalálkozón válaszolta a rendező Iványi Ildikónak, arra a kérdésre, hogy miért modernizálja a klasszikusokat. Ha úgy kellene Shakespeare darabokat játszani, mint a shakespeare-i időkben, akkor bizony minden szerepet férfiaknak kéne játszaniuk. "Képzeljék csak el, micsoda botrány lenne abból manapság, ha Júliát férfi játszaná!"

Alföldi úgy érzi, hogy a Nemzeti igazgatójaként azért maradhatott a helyén, mert egyrészt jól dolgoztak, másrészt túl hangos volt az őt eltávolítani akaró szélsőséges oldal. A színház azonban jól teljesített: a látogatók számának és a jegybevételnek köszönhetően két nagyon jó évet tudhatnak maguk mögött. Ez már csak azért sem volt könnyű, mert a politikai helyzet miatt egyre csökkent a szponzorok száma.

A beszélgetésen szó esett még péniszt formázó rózsaszín marcipántortáról, ami Arisztophanész Lüszisztraté című komédiáját reklámozta, melyet Horvátországban rendezett. A plakát itthon készült; Magyarországon botrány lett belőle, a horvátok viszont bírták, viccesnek találták. Az előadásnak is nagy sikere lett, olyannyira, hogy azóta még egyszer meghívták rendezni a horvátországi nemzeti színházba.

A most bemutatott Figaró házasságával kapcsolatban elhangzott: nem először rendezi ezt a darabot, mely a klasszikus vígjátékok elemeit használja, de ugyanakkor keserűség is van benne. A rendező azt vallja, hogy a színház legyen a meglepetések sorozata. Az a jó, ha egy darab billeg, vagyis tele van váltásokkal, s ez a mű alkalmas mindezek bemutatására.