Archivum
Verbunkverseny és néptánc gála
Az Egerszeg Fesztivál egyik nívós, de helyszínileg elkülönült programja volt a Keresztury ÁMK-ban megrendezett Kárpát-medencei Verbunkverseny és Hagyományőrző Néptánc Gála, melyet immár 15. alkalommal szervezett meg a Zalai Táncegyüttes.
Forró hangulat, emelkedettség, magas minőségben előadott koreográfiák, régi népdalok, élő zenekari kíséret. A verbunkverseny díjátadó gáláján minden együtt volt, ami néptánc, népzene, népdal kategóriában nívós, sőt néhány résztvevő világméretben is egyedülálló produkciót mutatott be. A sok fiatal versenyző mellett jelen voltak az "adatközlők", olyan 70-80 év feletti táncosok, énekesek, akik még az igazi magyar virtus őrzői.
- Versenysorozatot hirdettünk, melyben minden évben, más verbunk bemutatása a feladat. A magyar verbunk hagyományt 14 féle tánc reprezentálja. Mivel most a 15. alkalommal tartjuk a versenyt, újra kezdtük a sorozatot-mondta Varga János, a Zalai Táncegyüttes művészeti vezetője. - Így az idén ismét marossárpataki verbunk előadása volt a feladat, mely tánc variációt Székely János adatközlő alkotta. A nagy tudású táncos 14 évvel ezelőtt még személyes jelenlétével is megtisztelte a programot, ma ezt már nem teheti. De csodákat látni a most jelenlévő adatközlőktől, akik 70 évnél idősebbek, de ez egyáltalán nem látszik rajtuk és az előadásuk virtuozitásán. Mezőségről, Küküllőről, Kalotaszegről érkeztek, a jelenlétük több évtizedes barátságnak köszönhető. Annyira nagy a tudásuk, hogy sok más adatközlő mellett, minden néprajzkutató felkeresi őket.
- Ha lement már egyszer egy verbunkverseny sorozat, akkor van összehasonlítási alap a korábbi és mostani táncosokkal kapcsolatban. Milyen vélemény fogalmazódott meg Önben?
- Újra sok a fiatal a versenyen, akik jól felérnek tudásban a feladathoz. Az is igaz, hogy a régi patinás táncosokhoz hasonlók még nem forrtak ki. Most van talán egy generációváltás a táncos társadalomban.
A zsűri döntése alapján, hat díjat osztottak ki, illetve a közönség is szavazhatott a legjobbnak ítélt táncosra. Ez utóbbi vélemény egyezett a zsűri elképzelésével, amikor Varga Máté kapott elismerést. A második helyet megosztva kapta két versenyző, a győzelmet pedig Babuszek Balázs (Zalaegerszeg) érdemelte ki.
A verseny gáláján számos néptáncos csoport lépett fel pergő produkciókkal. Este "Cigányritmus" címmel zajlott a Zalai Táncegyüttes és vendégei műsora, melyet hajnalig tartó táncház zárt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése