Archivum
Pásztorbotok, fokosok, faragások
Pásztorbotok, fokosok, faragások címmel nyílt a hónap végéig látható kiállítás a zalaegerszegi Öveges ÁMK aulájában. Kiss István és a néhány éve elhuny Török András újságíró magángyűjteményének néhány darabján keresztül, nyerhetünk betekintést a korábbi nemzedékek igényességére a hétköznap használatos tárgyak terén.
Csikóbőr kulacs és pásztorbot a tárlaton
A kiállítás darabjainak kölcsönzője, Kiss István, aki jelenleg néptánc tanárként kötődik az ÁMK-hoz, az 50-es években kezdte a népi faragások gyűjtését az egész ország, sőt Erdély és Muravidék területén.
Legrégebbi darabja több mint 200 éves, de nehezen szállítható, és ezért nem bemutatható. Szintén nem manapság készült az a csikóbőrös kulacs is, melynek tiszteletére még Csokonai verse is elhangzott a megnyitón közreműködő Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület egyik tagja révén.
A hivatalos megnyitás Sümegi László önkormányzati képviselő, a tárlatvezetés pedig a kiállító tisztje volt. Mindketten hangsúlyozták, a hétköznapi életben használatos tárgyak képezik a kiállítás anyagát (pásztorbot, fokos, sótartó, gyertyatartó, szakrális ábrázolás), melyet az "egyszerű" falusi emberek készítettek, mai szemmel művészi szinten. A maguk készítette tárgyak, ruhák, díszek, házak egyediséget és harmonikus légkört teremtettek, mellyel a mai kor kevésbé rendelkezik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése