Archivum
Néptáncos villámcsődület
Megtörtént Zalaegerszegen az első flash mob, azaz villámcsődület esemény. A XVIII. Egerszeg Fesztivál nyitó napján néhány táncoló pár a Gyéres zenekar kíséretében hirtelen feltűnve, majd eltűnve okozott meglepetést a Dísz - téren lévőknek.
Jó hangulat, meghökkentés
A villámcsődület 2003-ban indult világhódító útjára. Előre szervezett (de nem politikai jellegű), nyilvános helyen létrejövő csoportosulást jelent, ahol a résztvevők valamilyen szokatlan dolgot tesznek, majd hirtelen fel is oszlanak. (Magyarországon az első ilyen esemény során például adott jelre kinyitotta mindenki az esernyőjét.) A zalaegerszegiek a Hagyományok Háza felhívásához csatlakozva, a magyar táncházak létrejöttének 40. évfordulója alkalmából mezőségi táncot lejtettek hirtelen-hamarjában.
A koreográfia szerint fokozatosan kezdtek jövögetni és játszani a zenészek, néhány lány egy népdalt énekelt, majd táncra perdült az első pár, akikhez folyamatosan csatlakoztak a többiek, egyre pergőbb ütemű lépésekkel. Majd a tetőfokot jelentő csárdás után hirtelen mindenki szélnek eredt, még a hangszereket sem rakták tokba, csak sietősen távoztak a Kossuth utca minden irányába, ami szintén nem szokványos látványt jelentett a sétálgatóknak.
A kezdeményezés kitűnő példája annak, hogyan lehet költségmentesen és gyorsan jó hangulatot, meghökkentést okozni. Aki lemaradt a történelmi eseményről kicsit sajnálhatja, de folytatás május 12-én, fél hatkor, szintén a Disz-téren, egy más jellegű tánccal. Elkésni nem érdemes, mert az sem fog sokáig tartani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése