Archivum

Ételszentelés, locsolkodás vízbevető hétfőn

2013. március 31. vasárnap, 15:23

Címkék:

A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez vilgászerte számos népszokás és hagyomány kötődik. A hagyományok jelentős része nem épült be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan, mint falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fent hazánkban is. Ezek egyike az ételszentelés. Egy kosárba összekészítették a húsvéti ételeket: főtt sonkát, tormát, céklát, rétest, azt elvitték a paphoz, majd húsvétvasárnap reggelén ez volt a reggeli.

husvet etel

A húsvéti locsolás máig gyakorolt szokása a vízzel űzött szépség- és egészségvarázsláshoz köthető. Régen, pontosan ezért, főleg az eladósorba kerülő lányokat locsolták, sőt fürdették. Sokszor tiltakozásuk ellenére hurcolták őket patakhoz, közeli folyóhoz, vagy a kútnál öntözték meg őket vödörszámra a legények. Ennek emlékét őrzi a húsvéthétfő régi neve, a "vízbevető hétfő", "vízhányó hétfő".

Később a lányokat már nem teljes testi mivoltukban áztatták el, hanem csak a női szépség jelképét, a hosszú hajat locsolták meg. Ma már ez sem vízzel történik, hanem kölnivel vagy drága parfümmel, sokszor bugyuta versikék elszavalását követően. Furcsa módon ezek nem a néphagyományban gyökereznek, hanem egyértelműen a romantikus műdalköltészet egyfajta ágának tekinthetők.

Ahogy azt sok más alkalommal, jeles napon végzett szépség- és termékenységvarázsló szertartásnál is kialakult, a "varázslást" végzőket fizetség illeti tevékenységükért. Húsvéti locsoláskor a fizetség a legtöbb esetben a festett vagy hímes tojás, melyeknek karcolt vagy viaszos, festett díszítményei, virág-, állatos vagy geometrikus motívumai a népművészet, a sajátos népi ízlés különböző megnyilvánulását tükrözik.

A hímes tojást nemcsak a locsolóknak szánták, hanem a komatálakban is az egyik legfontosabb kellék volt. Ezeket a nagy gonddal összeállított "tálakat" a húsvétot követő fehérvasárnapon küldték egymásnak az általában egyívású, egymással örök barátságra lépő lányok, akiknek így lett valakijük, akikhez olyan gondjukkal, bajukkal vagy éppen szerelmi titkaikkal is fordulhattak, melyeket még családtagjaikkal sem oszthattak meg. Érdekes vonása ennek a kapcsolatnak, hogy a komává, néhol mátkává válók az ajándék küldésének, viszonzásának, kölcsönös elfogadásának aktusát követően elhagyták a tegezést, és attól kezdve magázták egymást.

Forrás: STOP/Erdélyi Konyha