Archivum
Egerszeg Búcsú díjátadással és búcsúi hangulattal
Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) idén a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekarnak ítélte oda a Lokálpatrióta díjat, melyet a Göcseji Falumúzeumban és a Magyar Olajipari Múzeumban rendezett Egerszeg búcsún adtak át ünnepélyesen. Dr. Kocsis Gyula, az EZE elnöke azt is bejelentette, hogy idén először Zalaegerszegért emlékplakettet is átadnak a városlakók kérésére, mellyel Pelényi Gyula építészt kívánják elismerni.
Szakmai felkészültség, kitartás, figyelem, érdeklődés, alkotói szabadság de egyben az alkotóember felelőssége is jellemezte munkásságát, fogalmazott Agg Ferenc építész méltatásában. Mint mondta, Pelényi Gyula az 1970-80-as évek nagy városépítési korszakának kiemelkedő építésze. Többek között általa valósult meg a Deák Ferenc Szakközépiskola, a Göcseji úti munkásszálló, a Landorhegyi úti volt pártfőiskola, az Ola utcai lakóháztömb megépítése. A Szabolcs Péterrel készített Dísz téri szökőkút, a zsinagóga felújítása és bővítése, valamint az új köztemető és ravatalozó létesítése szintén nevéhez fűződik.
(Pelényi Gyula betegsége miatt nem lehetett jelen, a díjat a később érkező fiai vették át.) Az ünnepség a Lokálpatrióta díj átadásával folytatódott. A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar tevékenységét Iványi Ildikó, a Lokálpatrióta Klub elnöke méltatta, mialatt a háttérben, előadásukban a Boleroból hallatszottak részletek. A jelenleg Pál János által dirigált zenekar 1957-ben alakult, ez idáig 621 koncertet adott már. Maximálisan eleget tett egyesületi szabályzatának, miszerint színvonalas komolyzenei koncertekkel örvendezteti meg a városlakókat, fellépéseivel színesíti Zalaegerszeg és más települések rendezvényeit. A kezdetektől fogva kiemelt figyelmet fordítanak az ifjúság zenei nevelésére, a komolyzene iránti érdeklődés felkeltésére. Ennek okán ifjúsági koncerteket is folyamatosan szerveznek megyeszerte. A zenekar a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház zenés produkcióinak állandó közreműködője is egyben. A szűk anyagi lehetőségeik miatt nehéz körülmények között tevékenykednek, mindenki a saját hangszerén játszik. Lelkesedésüket és önzetlenségüket jól mutatja, hogy mindezek ellenére sok koncertet adnak, több alkalommal ingyenesen lépnek fel. Ez nagyon dicséretes, hiszen ebben a nehéz világban a családoknak egyre kevesebb pénz jut a kultúrára, hangsúlyozta Iványi Ildikó további sikert kívánva.
Ezt követően Velkey Péter, a polgármesteri hivatal humánigazgatási osztályának vezetője adta át a díjat Tóth Lászlónak. A zenekar titkára elmondta, megtisztelőnek érzik az elismerést. Kiemelte, a város támogatja munkájukat, ezért tudnak ingyenesen is koncertet adni. Legközelebb október elsején, a zene világnapján hallhatja őket a zalaegerszegi közönség.
A város védőszentje, Mária Magdolna tiszteletére rendezett búcsún népi mesterségek bemutatójával, kirakodóvásárral, kulturális műsorral és étel- és italkínálattal várták a családokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése