Archivum
Mindig más a bűnös
Szokatlan, egyszersmind meghökkentő darab Paul Portner Hajmeresztő című bűnügyi társasjátéka, melyet a közelmúltban mutatott be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház . Különlegességét az adja, hogy előadás közben "megbomlik" a tradicionális viszony a színpadon játszó színészek és a közönség között, amelynek következtében a nézők is az események alakulásának résztvevőivé, "interaktív játék" szereplőivé válnak.
Paul Portner Hajmeresztő című darabjáról
A közösségi játék lehetőségét azonban (nem kötelező érvénnyel, hiszen a cselekmény a színészek által, a közönség cselekvő részvétele nélkül is eljátszható) Portner írása önmagában is megteremti, hiszen a krimi eszköztárára építkező bűnügyi komédia populáris jellegéből fakadóan könnyedén a nézők kedvencévé válik.
A Hajmeresztő - a címében borzongató, egyszersmind parodisztikus hatást keltő - darab története stílszerűen egyetlen helyszínen, egy "hajasszalonban" játszódik, ahol felborul a mindennapi élet rendje, és nem a fodrászat, hanem a házban elkövetett rejtélyes bűntény (Isabel Czerny, zongoraművésznő meggyilkolása) kiderítése körüli bonyodalom válik meghatározó tevékenységgé. Portner művének alapvetően nincs is ok-okozati összefüggésre épülő cselekménye, a színpadi események a fodrászatban jelen lévő különböző karakterek viselkedésében, illetve a nyomozás egymást követő fázisait kiváltó emberi játszmák (gyanúsítás, alibi keresése) kettősségében valósulnak meg. Ezért a darab egyébként triviális történetében - miközben mindenki gyanús és/vagy gyanúsítható - a "ki a gyilkos?" kérdésre keresendő válasz válik dramaturgiai szervezőelvvé.
A Hajmeresztő című darabot (a házi színpadon 1992-ben Halasi Imre is színpadra állította) az idei nyári szezonban a Kvártélyház színpadán - Besenczi Árpád rendezésében - mutatta be az egerszegi színház társulata. Valószínűleg többek közt az előadás alkalmi színpadi sikere adta a motivációt ahhoz, hogy Portner műve - nem biztos, hogy szerencsés vállalkozás - szerepel a Hevesi Sándor Színház aktuális évadjának nagyszínpadi repertoárján. Meggyőződésünk, hogy a könnyed, nyáresti szórakozást nyújtó előadás a szerző dramatikus szövegének laza megszerkesztettsége, "eseménytelensége" és dramaturgiai fogyatékosságai okán nagyszínpadon kevésbé kecsegtet katartikus élménnyel.
Minden bizonnyal ezt érzékelte a színpadon Victor Rosetti építőmunkás szerepében feltűnő, majd gyors "átváltozással" Rosetti felügyelőként megjelenő, a darabot rendező, Besenczi Árpád is. Nem véletlen, hogy "rendezői koncepciójában" az interaktivitásra helyezte a hangsúlyt, hiszen pontosan tudta, hogy amíg a néző részese a történetnek, nem válik számára unalmassá az előadás. Besenczi a színészek instruálása és a "rezonőr-szerep", a nézőkkel történő kommunikáció eredményességének vonatkozásában is maximálisan kihasználta lehetőségeit, amelynek köszönhetően a két felvonásnyi előadás szerencsés végkifejlettel (fény derült a gyilkos személyére) zárulhatott.
A kevés szereplős darabban fontos szerepet kaptak a különböző karakterek, amelyek közül mindenképpen kiemelhető a szalon tulajdonosának szexuális attitűdjét hitelesen életre keltő Kiss Ernő, gegeket is magában foglaló cizellált játéka. Kovács Olga alakításban a hétköznapi "hús-vér" fodrászlány alakjára ismerhettünk.
Ecsedi Erzsébet (1992-ben a fodrászlányt alakította) - ezúttal Mrs. Schubert, szenátorné figurájában - profizmusa most sem vált megkérdőjelezhetővé, ahogy nem csalódtunk Urházy Gábor László (Edward Lawrence, régiségkereskedő) és Barsi Márton (Mikey Thomas, egyetemista) szerepformálásában sem.
Paul Portner Hajmeresztő című darabjának bemutatása minden bizonnyal nem az évad legsikeresebb előadásaként marad meg a nézők emlékezetében. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a mű színrevitelével a "rendezőt és csapatát" a műfaj sajátosságain belül a színvonal és igényesség megőrzésére való törekvés vezérelte.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése