Találkozó Háy Jánossal

Ha nincs sorsod, nincs neved

Annyira nem, illetve a felesége révén egy picit - érkezett a válasz. Ám a szerző úgy érzi, hogy van egyfajta speciális kötődése, hiszen két nagyon jó rendezés is született műveiből, a Völgyhidat pedig az iskolaszínházi produkció keretében láthatják a fiatalok.

A József Attila Városi Könyvtárban megrendezett író-olvasó találkozón műfajokról, "levegővételről", rockzenéről és "névadásról" is szó esett. Háy szerint az egyáltalán nem baj, ha egy szerző több műfajban is alkot. Őt a színdarabok miatt sok helyen drámaíróként ismerik, pedig regényeket, novellákat, verseket egyaránt ír, sőt könyvei borítóját ő maga rajzolja, tervezi.

Megfigyelhető hazánkban egy furcsa jelenség is: a színházban szívesen megnézik egy-egy szerző darabját, ám nem biztos, hogy el is olvassák a könyvet. Ugyanakkor a magyar irodalomban még mindig a regény a vezető műfaj; aki kompetens író akar lenni, regényt alkot. Más országokban ezzel szemben sokkal inkább a dráma kedvelt.

Mitől függ, hogy ki milyen műfajban ír? Leginkább attól, hogy ki, mihez ért jobban. Ezen kívül a levegővételtől. Vagyis, hogy hogyan osztja be az író az energiáit. A műalkotás két dologból tevődik össze: technikából és ihletettségből. A műfajok pedig e kettő arányából alakulnak ki. Hol lazább, hol sűrűbb a szerkezet, illetve rövidebb vagy hosszabb írás jön létre. A novella például majdnem versközeli műfaj, hiszen egy zárt egység, egy tökéletes kompozíció, s egy fél mondattal sem lehet több, mint amennyi szükséges. A novella nem bírja, ha megszalad a toll, míg regénynél elnézhető, ha kicsit hosszabb lesz. Szerinte a rockzene is fontos része az irodalomnak, hiszen a jó szöveg a költészettel egyenértékű.

Háy János úgy látja, hogy jó sorsról nehezebb írni, mint a bukásokról. Aki rendben van, az irodalmi szempontból kevéssé érdekes, mint aki esendő, sérülékeny. Ekkor jönnek ugyanis elő az érzelmek, s a lélek különféle színei. Ha egy műnek a története összhangban van az olvasó belső történéseivel, akkor létrejön a katarzis; csökken az az érzés, hogy egyedül vagyunk, és elmúlik a világtól való félelmünk.

Könyveiben sokszor azért nincs nevük a szereplőknek (csak valaki faterjaként, haverjaként hívják őket) mert az kaphat nevet, aki arra érdemes; vagyis, ha azonossá válik sorsával. Amíg afféle elkerülő magatartást folytat, vagy másoktól várja, hogy sorsa jobbra forduljon, addig nincs név! Az a lényeg, hogy azonossá váljunk sorsunkkal, hogy rájöjjünk: kik vagyunk mi, önállóan.

Persze - ahogy azt a Völgyhídban ironikusan megírta - ettől az élet 30 fölött reménytelen, 50 felett meg undorító. Hiszen nem tudjuk még, hogy mi az értelme az emberiség növekvő életkorának. Talán a mindvégig alkotás. Az elmúlást, a létezés traumáját azonban nem lehet elmismásolni, ám ha beszélünk róla, már pozitívan állunk a világhoz ("jaj, ez meg de magazinosan hangzik...").