Archivum
Prémes állatok spanyol gallérban
Ne félj Nyuszi! Vajon tényleg nyugtatóan, vagy inkább gúnyosan mondja a képen a lány a kicsi zöld nyúlfigurának? Jó volna bízni benne, hiszen olyan festői a közeg és ártatlanul gyermeki a légkör, de azért valami mégsem hagyja nyugodni - a nyuszin kívül - a látogatót sem.
Infantilis motívumok, klasszikus közeg
Gazdag Ágnes festőművész alkotásaiból nyílt tárlat augusztus 30-án a Gönczi Galériában. Az alkotó életútját Balaicz Zoltán alpolgármester részletezte köszöntőjében. A Szentendrén élő, ám Zalaegerszegen született művész az Ady-gimnázium után a képzőművészeti egyetem festő szakán tanult Gaál József osztályában, majd ugyanitt a művészettörténet-rajz tanári képzést is elvégezte. Azóta fest, tanít, sőt a gyermekmentő szolgálat munkáját is segíti.
Képeivel pedig ősi félelmeket tud ébreszteni az emberben - tehetnék hozzá, ha ez ilyen egyszerű lenne. A jelenség azonban ennél összetettebb. A Gazdag Ági által előidézett "para" ugyanis nem késztet menekülésre, sőt! Szinte leragadunk a képek előtt, beszippant a légkör, s mi is játékfigurák leszünk egy-egy németalföldi festményt idéző tájon. De mi az oka a nyugtalanságnak, hiszen "csak" nagyra nőtt babafejeket, ismert játékfigurákat, kedves prémes állatkákat, és kifestett arcú gyerekeket látunk - mint akiket épp most kaptak lencsevégre egy jól sikerült ovibuli után.
Csakhogy az arcok néhol fenyegetően nagyra nőttek, a szemek majd kiesnek a helyükről, a szőrös állatkák pofikája pedig csodás barokk, vagy éppen reneszánsz környezetben tetszeleg. Mintha csak egy Tiziano, Rubens, vagy Rembrandt képet nézne a látogató, ahol a portrék alanyát prémes bundájú lényekre cserélték, akik büszkén viselik a spanyol gallért. Hogy kerültek oda? Maguknak "kaparták ki" a képen a központi helyet, vagy valami láthatatlan erő tette őket oda? És különben is, minden olyan tökéletesnek látszik; az arcok szimmetrikusak, a mosolyok negédesek. Ez az ami gyanús, ami nyugtalanítja a szemlélőt. A jóég tudja, mi lenne, ha lejönnének a képről.
Ahogy a kiállítást megnyitó Szuharevszki Mihály képzőművész (Ági egyetemi csoporttársa) is mondta: az alkotó festményein az állatok klasszikus pózokat vesznek fel, s ez az alapja a Gazdag Ágnes munkásságát meghatározó kettősségnek. Japán anime-k, európai rajzfilmek, és egyéb (plüss)játékok infantilis világából merít, hogy azt klasszikus festészeti (a már említett barokk, reneszánsz) környezetbe ágyazza. Néha olyan, mintha preparált állatokat öltöztetne fel színházi jelmezbe. Képei egyszerre abszurdak, és kedvesek, így a látogató úgy érezheti magát, minta olyan terepre tévedt volna, ahol a rózsa és a csalán egyszerre nő.
Gazdag Ágnes tárlata szeptember 25-ig látogatható a Gönczi Galériában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán