Archivum
Portrék, csendélet, tájak
A zalaegerszegi és a marosvásárhelyi zsidó hitközség szervezésében, az Egerszeg Fesztivál keretében mutatkozott be Kurta Kázmér erdélyi festőművész. A tárlatot Siklósi Vilmos, a helyi hitközség elnöke és Balaicz Zoltán alpolgármester ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
Kurta Kázmér sokoldalú festői tehetség, ezt kiállított képei is bizonyítják. Kiváló portrékat látunk, egyéni ábrázolásmóddal. A csendéleti témái között megjelennek a virágok, de nem a hagyományos csokros beállításokkal. A virágcsendélet tulajdonképpen lelki önarckép, olyan vallomás, amely tükrözi világszemléletét is - hangzott el a tárlatnyitón. Tájképein is aktuális hangulatok, állapotok, érzelmek fejeződnek ki. Mint Balaicz Zoltán fogalmazott, Kurta Kázmér kiállítása, festményeinek hangulata jól illeszkedik az Egerszeg Fesztivál szellemiségéhez.
Elhangzott: Augusztusban a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Konferenciájára Zalaegerszegen kerül sor, az eseményre több mint harminc szervezetet várnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése