Önarcképek és önvizsgálódás

Bő egy hónapja fogott hozzá az új sorozathoz, melynek inspirálója egy régi, fiatalkori önarcképe volt. Mint meséli, mikor előkerült ez a korabeli kép, egyből szembetűnt neki az a bátorság, amivel azt akkor megfogalmazta. Úgy érzi, most sokkal több akadállyal találkozik munka közben. Lehet, hogy a tapasztalat elnyomja a rebelliót? – teszi fel magának a kérdést. Bár úgy érzi, hogy a lázadásra és az újításra való hajlam sosem hal ki belőle. Ezért is szeret mindig valamivel kísérletezni.

Most például saját arcát, arcképét helyezi el különféle felületeken. Nemes László szerint örök probléma a művészetben, hogy egy adott témát hogyan tudunk érdekessé tenni; jó –e az a mostani világ fílingje szerint? Mert lehet technikailag jó portrékat készíteni, de könnyen előfordulhat, hogy a mai ember számára az egyáltalán nem érdekes. A dolgokat úgy kell megfogalmazni, hogy aki ránéz, ismerjen rá a globalizált világ kihívásaira.

A festőművész igyekszik napi, vagy heti hangulatait megragadni, és az expresszionista kifejezésmód eszközével a vászonra vinni. Mint mondja, ebben a sorozatban az érdekli elsősorban, hogy hogyan lehet a kortárs művészet segítségével közelíteni a tisztánlátáshoz, az igazmondáshoz és végső soron az önvizsgálathoz. Az arcképek mimikája mindig változó, és az is, hogy teljes vagy részleges portréról van –e szó. Ami közös a festményekben, az a Nemes László által kedvelt komplementer színek használata, és a sötét tónusok.

A művész azt mondja: nincs megállás. Nemcsak azért, mert egy-egy sorozatot addig fest, amíg meg nem unja, amíg ki nem hozott belőle mindent, hanem azért is, mert mindig lehet fejlődni szakmailag. Figyeli az új trendeket, a fiatal alkotók munkáit. Úgy érzi, a versenyt ugyan nem lehet felvenni velük, de az ő aktivitásuk és szellemiségük frissen tartja az embert.