Csevej Gábriel Józseffel

A fenti kérdésekre Gábriel József festőművész válaszolgatott az Izsák Imre ÁMK-ban, ahol az elmúlt héten debütált a Csácsi csevej elnevezésű kulturális rendezvénysorozat. Herkliné Ebedli Gyöngyi, az iskola igazgatója, és a csácsi körzet önkormányzati képviselője a rendezvény előtt lapunknak elmesélte: néhány hete nyílt meg az iskolában a Művészeti Műhely, és ez adta az ötletet ahhoz, hogy egy állandó, kötetlen szellemi klub is szerveződjön a városrészben. Ez lett a Csácsi csevej, amit a tervek szerint minden hónapban megrendeznek majd az iskola könyvtárában. Olyan emberekkel találkozhatnak a körzet lakói, akik a képzőművészet, irodalom, zene, vagy épp a közélet területén tevékenykednek, és életművükkel, munkásságukkal pozitív gondolatokat tudnak ébreszteni a hallgatóságban. A Csevej – ahogy a címe is jelzi – egy kötetlen beszélgetés néhány csésze tea, és némi pogácsa mellett. A meghívott vendégekkel pedig témák szerint mindig más és más cseveg majd, de persze a közönség is bármikor kérdezhet, hozzászólhat.

Gábriel Józseffel ezúttal Nádaskay Zoltán, az egykori Galéria kávézó tulajdonosa beszélgetett, aki maga is alkotó, sőt sokáig képkeretezéssel is foglalkozott. Tulajdonképpen azokban az években ismerkedtek meg, és jó barátok lettek. Hogy hogyan is indult Gábriel József pályája? Ahogy meséli, nem volt zökkenőmentes. Általános iskolában egyszer házi feladatként lovat kellett rajzolnia. Az első változat nem tetszett neki, kiradírozta. Megkérdte édesanyját, hogy segítsen neki, de az sem sikerült túl jól, ezért azt is kitörölték. Majd ugyanez megismétlődött akkor is, mikor édesapját hívta segítségül. Végül a ló fejénél kilyukadt a papír. Később aztán már jobban ment a rajzolás; olyannyira, hogy felső tagozatban már ő segített osztálytársainak, és több versenyt is nyert. A Képzőművészeti Főiskola nappali tagozatára ugyan nem vették fel, de a pécsi földrajz-rajz szakra igen, később aztán elvégezte a "Képző" középiskolai tanári szakát is. Tagja volt továbbá a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. Kezdetben inkább grafikákkal, rézkarcokkal foglalkozott, festeni csak később kezdett el. Bár, ahogy mondja – és ahogy a Csevejre elhozott alkotásain is látszott – sokféle technikával próbálkozott az elmúlt évtizedek alatt, míg a grafikától az olajfestményekig eljutott.

Képeit nemcsak Magyarországon, hanem a világ más országaiban – például Japánban – is bemutatták. Egy dallasi galériatulajdonos is felfigyelt rá, aki kiállítást szervezett neki. A Csevejen részt vevő Iványi Ildikó kérésére (akivel akkoriban a Deák-iskolában kollégák voltak) elmesélte: az első két dallasi tárlatra nem ment el, mert nem akart repülni. A harmadikánál amolyan "minden mindegy" lelkiállapotban volt, így útnak indult. "Ha lezuhannak, hát lezuhannak" – gondolta. Persze a gép épségben landolt. Az utazás pedig teljesen megváltoztatta életét, hiszen megismerte feleségét, és később ki is költözött Dallasba. Mint mondja, úgy látszik ő egy későn érő típus, hiszen 48 évesen nősült. A dallasi galéria azóta sajnos megszűnt, így ők is odébb költöztek egy állammal. Most Louisiana-ban élnek, nem messze New Orleans-tól, egy Zalaegerszegnél is kisebb városban. Nem egy művészeti fellegvár, a legfontosabb esemény ugyanis az amerikaifutball-kupa a városban. Zalától azonban sosem szakadt el, rendszeresen haza jár, dolgozik és kiállít itthon is.

Képi világa változott az elmúlt évtizedekben, de ezek akár technikai újításoknak is tekinthetők. Nem azért fest máshogy, mint régen, mert az amerikaiaknak akar megfelelni. Sőt! Dallasban az absztrakt volt a trend, ő meg megmaradt figurális alkotónak. Néhány figura keletkezését meg is osztotta a hallgatósággal. Elmesélte például, hogy hogyan készülnek a litográfiák (lecsiszolt mészkőlapra rajzol, majd lemaratja, nyomdafestékkel befesti, ami megtapad a rajz vonalain, erről készül aztán egy síknyomat) és hogy az ilyen kis szériás grafikákat azért kell beszámozni, mert ez jelöli az egyediséget. Tizenötnél több ugyanis nem készülhet belőlük.

A festőművész senkit nem tekint igazán mesterének, de a németalföldi festészet, valamint Vermeer, Rembrandt és Picasso késői korszaka inspirálóan hatott rá. Mint ahogy annak idején a Zalaegerszegen élő Gácsi Mihály grafikusművész is, akivel azután barátkozott össze, hogy kiderült: Gábriel egyik képén lévő kis vörös plecsni nem más, mint borfolt...