Archivum
Kerámián a természet titkai
Magyar-lengyel két jó barát, a történelem folyamán az országok sokszor küzdöttek egy célért. Azóta is, az élet minden területén szoros kapcsolatokat ápol egymással a két nemzet, legyen szó tudományról, sportról, vagy művészetről.
Krawczun Halina tárlat a zsinagógában
A részleteket Gyutai Csaba polgármester sorolta a közelmúltban a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, Krawczun Halina keramikusművész kiállításának apropóján. A művész ugyanis lengyel, sőt immár magyar is. A középiskolát még Lengyelországban végezte, ám egyetemre már Magyarországon járt. Itt maradt; ma is itt él és alkot. Részben, mint a pécsi Zsolnay Porcelángyár formatervezője, ám festészettel, grafikával és oktatással is foglalkozik.
2007-2009 között a zalaegerszegi GébÁrti művésztelep vezetője volt, ahol évről évre a kerámia végtelen variációinak kibontakoztatása volt a téma: nemcsak használati és dísztárgyak, hanem szobrok, kisplasztikák is készültek. Összesen 70 alkotás született a három év alatt. Már a kerámia művésztelep zárásakor megfogalmazódott a gondolat, hogy egy önálló tárlat keretében jó volna Halina színes, több művészeti ágat átölelő munkásságát bemutatni Zalaegerszegen. Erre került most sor a zsinagógában, az alkotó születésnapja alkalmából.
Krawczun Halina (balról) tárlatát Anna Derbin konzul nyitotta meg
A kiállítást Anna Derbin, a Lengyel Köztársaság budapesti konzulja nyitotta meg. Mint mondta Krawczun Halina életműve is jó bizonyíték arra, hogy a magyar-lengyel barátság nemcsak könyvekben létezik. A művész mindkét országban ismert és elismert, több civil szervezetnek is tagja, többek között a magyarországi lengyel művészek fórumának egyik alapítója. Mindent megtesz azért, hogy a két nemzet közötti kulturális kapcsolatok virágozzanak.
A keramikus főleg dísztárgyakat, lakásdekorációkat, étkészleteket készít, ám a festészet is kiváló önkifejezési mód számára. Ahogy ars poétikájában is megfogalmazta: a természet különös titkokat sugall, melynek lényegét rajzban, plasztikában, festményben absztrahálja, majd a szeretet erejével fejezi ki mindezt a kész alkotásban.
A festmény nemcsak a vásznon, hanem a porcelánon is megjelenhet, így nincs mindig éles határ az egyes műfajok között. Munkáit szemlélve néha az az érzésünk támad, mintha a kerámiatárgyak mintázata egyszerűen csak átszökött volna a sík vászonra, hogy immár a tárgy nélkül, "csak úgy" megmutassa önmagát. De a gondolat megfordítva is igaz: a színes festmények ornamentikája öltözteti fel a formatervező precizitásával készített dísztárgyakat.
A képzőművész természet ihlette színes világát március 23-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése