Újabb művészi találkozó a D'clinicben

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Pál Katja festőművész által vezetett lendvai stúdió a nyár folyamán Zalaegerszegre települt, és a Rákóczi úti egykori mosodában alakította ki új bázisát. Az alkotótábor a világ minden pontjáról fogad képzőművészeket, akik egy (maximum két) hónapot töltenek el a városban; ismerkedve az itteni kultúrával, illetve egymás művészetével.

A stúdióba ezúttal Skóciából, Amerikából és Vietnámból érkezett egy-egy fiatal művész, akik egy bemutatkozó előadásra várták a közönséget.

Fionn Duffy (UK) többnyire az ember által kialakított környezetből, tárgyakból, vagy egyéb használati eszközökből nyeri inspirációit. Munkáiban a vizuális és hangzásbéli elemeket ötvözi. Például, hogy hogyan lehet sípszóval válaszolni a vonatfüttyre, és hogyan lehet lekottázni a vonathangot. Az alkotó korábban zenét is tanult, innen jött az ötlet, hogy egy performansz keretében Skóciában ezzel a témával foglalkozzon. Mint mesélte: eddigi zalaegerszegi tartózkodása alatt szinte minden lenyűgözte. Annyira mások itt a hangok, a fények és a színek, hogy az itt készült munkáihoz ezeket biztosan felhasználja valahogy. Főleg a magyar magánhangzókat, hiszen azok semmihez sem hasonlíthatók.

Lewis Colburn (USA) philadelphiai szobrászt leginkább a történelem érdekli. Illetve az, hogy hogyan meséljük el, dolgozzuk fel újra és újra a történelmi eseményeket, vagy milyen a viszonyunk az egyes korszakok jellegzetes tárgyaihoz. Munkáiban felújítja, újraértelmezi ezeket a tárgyakat, vagy mai környezetben helyezi el őket, különleges szellemi kapcsolatot alakítva így ki az egyes történelmi korszakok és napjaink között.

Egy korábbi munkájában például megépítette Napóleon széttört kocsiját, ami épp egy holdkővel ütközött. A különleges installáció sok mindenre utal: a vesztes waterloo-i csatára épp úgy, mint az amerikai űrkutatásra, és holdra szállásra. Amiben sokan máig kételkednek, hogy megtörtént. Az itt készült installációiban is megfigyelhető lesz majd valamiféle kapcsolatteremtés az egyes korok között. Bár, szemet vetett a magyar beton villanyoszlopokra is, hiszen feléjük nincsenek ilyenek. Ezek formája és szimbolikus jelentése is beépül majd valamilyen formában műveibe.

A korábban New Yorkban élő, ám Vietnámba települt Kaitlin Rees eredetileg nem képzőművész, hiszen irodalmat tanult és tanított. Költészettel csak később kezdett el foglalkozni. Művészi munkája akkor teljesedett ki, mikor Ha Noi-ba költözött, ahol "Noi Hanoi" (Beszélj Ha Noi) címmel kezdett kétnyelvű (angol és vietnámi) felolvasóesteket szervezni kortárs költőknek. Ebből mára egy külön "intézmény" és honlap lett, sőt kétnyelvű kötetek is megjelentek. Angol költők verseit fordítják vietnámira, és vietnámi (gyakran cenzúrázott) írók költeményei íródnak át angol nyelvre. Munkáiban a szavakat használja médiumként, és sokszor a nyelvek közötti megértési zavarokat is vizsgálja.

Mint mondta, a magyar nyelvet nagyon különösnek, ám bonyolultnak találja, de éppen ezért kihívást is lát benne. Amúgy is szereti azokat a nyelveket, amiket kevesen beszélnek a világban. El is kezdett ismerkedni a magyar szavakkal és a költészettel. A következő hetekben egy saját, szubjektív, magyar-angol szótárat készít majd; ami csak néhány szóból, de annál több szimbolikus jelentésből áll majd össze.