Archivum
Fesztivál a Díszműben
Évek óta próbateremként funkcionál a Zrínyi utcai volt bőrdíszmű üzem egyik emeleti terme. Több helyi amatőr zenekar is használja a helyet, ám néhány köréjük szerveződő tehetséges fiatal azt gondolta, hogy ennél többet is ki lehet hozni mind a helyszínből, mind a kapcsolati hálóból.
Próbaterem és találkozási pont
A hétvégén L'art pour l'art – Művészet a művészetért címmel egy háromnapos happeninget szerveztek a Díszműbe – ahogy ők hívják. A két főszervező – Hajdu Eszter (az Ady-művészeti iskola tanulója) és Nagy Csaba (a Spirit Drugs zenekar gitárosa) – már régóta gondolkodik azon, hogy miképp lehetne a fiatalokat összehozni úgy, hogy a különféle művészeti ágakban tehetséges gimnazisták és huszonévesek találkozhassanak egymással.
Így született meg – egyelőre kísérleti jelleggel – a teljesen ingyenes, és önköltséggel szerveződött L'art pour l'art fesztivál. Mint azt Nagy Csaba lapunknak elmondta: az eseményt nem hirdették meg a nagyközönség számára, pont a kísérleti jelleg miatt. Inkább amolyan szájhagyomány útján, és a Facebookon meghívásos alapon terjedt a program híre. Néhány színes L'art pour l'art feliratú plakát ugyan feltűnt a városban, ám az inkább a bennfenteseket mozgósította, hiszen konkrét információk nem voltak a falragaszon. A fesztivál egyelőre tapogatózás: hogy tud sok jó ember kis helyen is elférni, és nagyot alkotni.
Hajdu Eszter azt mesélte: már évek óta járnak fiatalok a Díszműbe, akik kezdetben az itt próbáló zenekarok köré szerveződtek. Hamarosan kiderült, hogy nagyon sok olyan diák van a városban, akik képzőművésznek készülnek, vagy egyszerűen csak jól rajzolnak, írnak, esetleg a színház/filmezés világa érdekli őket, ezért szerettek volna egy összművészeti programsorozatot megszervezni számukra.
Csaba ehhez hozzátette: nem az a cél, hogy idejöjjenek a fiatalok, és zenehallgatás közben jól berúgjanak, hanem hogy a hasonló érdeklődésűek összejöjjenek, és alkossanak valamit közösen. A fesztiválon így sor került egy közös falfestésre, kiállításra, majd több zenekar és zenész is fellépett (Spirit Drugs, Flashback, Kustán Ádám, True Confession), volt irodalmi est, vasárnap pedig Nagy Csaba frissen elkészült rövidfilmjét nézhette meg a közönség.
A szervezők szerint ez a hely egy "búvó barlang"; aki nem szereti vagy unja a város szórakozóhelyeit, de érdeklődik a művészetek és a zene iránt, az idetalál.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részére