Áprilisi zárás a D'clinicben

Az eddigi D'clinic projekteknek mindig fontos eleme volt, hogy az éppen itt tartózkodó művészek mit gondolnak Zalaegerszegről, illetve Magyarországról és tapasztalataikat miképp építik be alkotásaikba. A pénteken megrendezett áprilisi zárókiállításon ismét izgalmas és elgondolkodtató válaszok születtek. A svéd Katarina Henrikssont például a budapesti Vajdahunyadvár ihlette meg. Először arra gondolt, hogy a vár pont úgy néz ki, mint egy Disney-kastély, aztán gyorsan rájött, hogy a dolog épp fordítva működik; vagyis a népszerű rajzfilmek utánozzák az eredeti építményeket. Ha viszont már így alakult, egy elvarázsolt kastéllyá, illetve A szépség és a szörnyeteg mese után, a szörny szobájává változtatta a stúdió egyik helyiségét. Ami sejtelmes, zöld fényt is kapott. A háttérben pedig egy 80-as években készült svéd mesesorozat hanganyaga volt hallható. Az alkotó az installációval azt szerette volna bemutatni, hogyan keveredik a média által bemutatott kultúra az európai mese- és fantáziavilág elemeivel.

Az amerikai Jamison Edgar munkáit összetett kérdések és határokon átívelő motívumok inspirálták. Az alkotó Amerika déli részéről származik, ami egészen mást jelent, mint északinak lenni. Sokan hiszik azt, hogy délen mindenkinek fegyvere van, és mindenki tájszólással beszél. Ha pedig "északi" fiatalokkal találkoznak, az elő kérdés az, hogy miért laksz itt, miért nem kötözöl New Yorkba? Szerinte ez egy közös pont Zalaegerszeg és Dél-Amerika között. Azt tapasztalta ugyanis, hogy Magyarországon is rendre felmerül az a kérdés, hogy valaki miért egy vidéki kisvárosban él, ahelyett, hogy Budapestre menne.

Alkotásaiban hangsúlyos szerepet kap a "szomszédság", vagyis, hogy kikkel élünk egy lakókörnyezetben. Ami esetében meglehetősen színes; ezt a változatosságot makett-házakkal jelenítette meg. A színek kompenzálásaképpen elmondta: a déli államok története meglehetősen sötét. Rabszolgatartás, megkülönböztetések, kínzások és akasztások jellemzik a múltat. Emiatt ő egészen másra asszociált egy faragott ostorról, amit a bolhapiacon talált. Nekünk a magyar népművészet, funkcionálisan pedig az állatok terelése jut eszünkbe róla, Jamisonnak azonban a rabszolgatartás és a kínzás. A színes makettek mellett a falon így kettős üzenete volt az ostornak.

James Cathey (USA) és Madeleine Kozma (Svédország) a 20. századi Közép-Kelet Európa történéseire reagáltak. Az amerikai videóművész egy saját, irányítógombok nélküli kémrádiót készített itt tartózkodása alatt. A hangjelzéseket szintetizátorral "komponálta" meg. A Svédországban született, de magyar és spanyol szülőkkel rendelkező Madeleine pedig olyan magyar családok levelezéseiből olvasott fel, akiket elszakított egymástól a II. világháború. Nagyszülei ugyanis a háborút követően költöztek Svédországba. A művészt ezért a "beilleszkedés" és a "kívülállás" kérdése foglalkoztatja. Terve az volt, hogy ellátogat egy idősek otthonába, és megkér néhány ott élőt, hogy írjanak képzeletbeli levelet azoknak, akik anno a háborúba mentek. Ez az elképzelése azonban meghiúsult, így végül a levéltárban talált korabeli dokumentumokat performanszához.

A D'clinic Studiosba június elején érkeznek legközelebb alkotók, akik ismét egy hónapig dolgoznak majd a városban.