Archivum
Védett sírok a tisztelet jeleként
Mi köti össze Morandini Tamás építészt Kustos Lajos volt tanácselnökkel, vagy Vajda József népzenekutatót, Ruszt József rendezővel? A zalaegerszegi közgyűlés múlt heti ülésén védetté nyilvánított 12 sírhelyet, illetve síremléket a város illetve a városkörnyék öt temetőjében, köztük a fenti, köztiszteletben álló személyek nyughelyeit is.
Szellemi és művészeti értéket is óvnak
Egy 2006-os önkormányzati rendelet szerint a város képviselőtestülete az elhunyt személy iránti tisztelet jeléül, vagy egy adott sírhely művészeti értéke miatt dönthet a védettség alá helyezésről. A 2000-es évek elején dr. Németh József, nyugalmazott múzeumigazgató készített először egy összeállítást a történeti vagy képzőművészeti szempontból értékes sírhelyekről, illetve azokról az elhunyt közszereplőkről, akik sokat tettek a város érdekében. Ennek hatására 2006-ban került sor néhány sírhely védetté nyilvánítására.
A rendelet szerint az ötévente lehetőség van felülvizsgálatra, és új kezdeményezésre is, aminek most jött el az ideje. A közgyűlés egy munkacsoportot is létrehozott, melynek tagjai (Horváth István, a VG Kft. ügyvezetője, Herczeg András kegyeleti ágazatvezető, Stróber László apátplébános, dr. Németh József irodalomtörténész, Cseke Tibor városüzemeltetési osztály vezetője) javaslatot tehettek arra, hogy mely sírhelyeket nyilvánítsák védetté.
Herczeg András, a VG Kft. kegyeleti ágazatának vezetője érdeklődésünkre elmondta: a munkacsoport hét személy és öt síremlék esetében javasolta a védetté nyilvánítást, melyet a közgyűlés el is fogadott. A tisztelet jeleként a Göcseji úti temetőben dr. Kustos Lajos néhai tanácselnök, Vajda József népzenekutató, pedagógus, dr. Szilvás Rudolf, egykori orvos, kórházigazgató, Ruszt József színházigazgató, rendező és Morandini Tamás építész sírhelyét nyilvánították védetté. A Kálvária temetőben Isoó Ferenc, 1800-as évek közepén élt gyógyszerész, a zalabesenyői temetőben pedig Bogyai Ernő tanító sírja lett védett.
A síremlék művészeti értéke, vagy a síron lévő szobor miatt a Rigler és Hajmássy család kriptája (Göcseji úti temető), Bődy József, Gothard János sírja (Kálvária temető), Vass Jenő síremléke (apátfai temető) és a Thassy család síremléke (ságodi temető) vált védetté.
Ruszt József sírhelye is védetté válik a Göcseji úti temetőben
Herczeg András elmondta: mindez azt jelenti, hogy az önkormányzat vállalja ezeknek a síroknak a gondozását, szükség szerinti felújítását az ötéves intervallumban, illetve a védetté nyilvánított sírokat nem lehet eladni. A védettség akkor is megmarad, ha netán a síremlékeket nem váltja meg senki. Az ágazatvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy a védetté nyilvánított sírhely nem összekeverendő a díszsírhellyel, hiszen utóbbi esetben, egy adott személynek adományoz sírhelyet a város.
A munkacsoport javaslatot tett továbbá arra is, hogy az egerszeghegyi temetőben Farkas János és Borsos László korábban védetté nyilvánított síremlékeit telepítsék át a kápolna melletti helyre, a síremlékek ugyanis gondozatlanok, s az áttelepítés nélkül megsemmisülnének. Mindehhez a Jézus Szíve Ferences Plébánia beleegyezése is szükséges, hiszen ők az egerszeghegyi temető kezelői. A VG. Kft. vezetője és a plébánia közösen intézi majd az áttelepítést.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése