Archivum
Új vetítőn az új Tüskevár
Hivatalosan is átadásra került a digitalizált Art Mozi. Mint arról már néhány hete beszámoltunk, Zalaegerszeg belvárosi mozija végleg elbúcsúzott a 35 milliméteres filmekhez készült vetítőgéptől, és egy pályázatnak köszönhetően átállt a digitális technikára. Április közepétől a mozi próbaüzemben működött, május 6-tól viszont "élesben" dolgozik az új rendszer.
Tutajos kalandjai a digitalizált Art Moziban
Az ünnepélyes avatón – ahol Gyutai Csaba polgármester mondott köszöntőt – Balogh György (rendező) 2012-es Tüskevár című filmje került bemutatásra. A játékfilm Fekete István műve alapján készült, megőrizve a népszerű regény eredeti szövegét. Az avatással egybekötött premiervetítésen a rendezőn kívül részt vett a film operatőre, Gulyás Ákos is.
Balogh György a Tüskevár új filmadaptációjával kapcsolatban elmondta: merész vállalkozásnak tűnt egy klasszikus mű, és az abból készült klasszikus fekete-fehér film után valami újat alkotni. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a mai gyerekek már alig olvassák Tutajos és Bütyök kalandjait, és a régi filmet is egyre kevesebben nézik meg, ezért szükségessé vált, hogy egy új, színes és szélesvásznú mozifilm készüljön a történetből. Annál is inkább, mert a Tüskevár egy közkincs, ami nem lenne jó, ha feledésbe merülne. A mostani mozifilm pedig úgy szórakoztat, hogy közben igényes és elgondolkodtató alkotás is, ami bármelyik korosztálynak ajánlható.
A filmhez sikerült komoly szereplőgárdát is felsorakoztatni: Tutajos szerepében például az a Nagy Marcell látható, aki a Sorstalansággal vált ismertté. Matula bácsit Kovács Lajos, István bácsit Eperjes Károly, Náncsi nénit pedig Pogány Judit alakítja. A filmben szerepel továbbá Détár Enikő, Rékasi Károly és Haumann Péter is.
Gyutai Csaba elmondta: nekünk, zalaiaknak különösen kedvelt regényünk és filmünk a Tüskevár, hiszen a történet helyszíneit (Kis-Balaton, Kányavár, Zala torkolata) jól ismerjük. Méltó nyitánya a digitalizált Art Mozinak ez a film.
Drávecz Szabolcs, az Art Mozi intézményegység vezetője örül, hogy hosszú előkészületek után megvalósulhatott a fejlesztés. Ezzel ugyanis a belvárosi mozi felveheti a versenyt a multiplexekkel, hiszen tud premierfilmeket vetíteni. Az 56 éves, patinás mozi épületbe most az egyik legmodernebb technika (egy Christi márkájú, digitális, szoláris vetítő) került. Más újítások is történtek: korszerűsödött a világítás és végre felkerült a homlokzatra az Art Mozi felirat is. Remélik, hogy a zalaegerszegiek ismét sajátjuknak érzik majd a régi Ady mozit. Ezt szolgálja az intézmény szlogenje is: "Régi értékek, új technika...a Mi mozink".
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítette