"Kivonulás" és osztályidegenség

Színek és törések Udvardy Ignác festészetében

A festőművész 1877-ben Zalaegerszegen született, édesapja Udvardy Ignác iskolaigazgató és a lapalapító, a Zalavármegye című hetilap főszerkesztője volt. Az ifjabbik Udvardy rajztehetsége már korán megmutatkozott, így került érettségi után a budapesti Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképző iskolába. Tanította többek között Székely Bertalan is. Pedagógusként Nagváradra került, ahol hamar csatlakozott a Holnap szellemi körhöz; baráti viszony fűzte többek között Juhász Gyulához. 1924-től Nagybányán dolgozott, ahol tagja lett a Nagybányai Festők Társaságának; ekkor már több önálló kiállítása is nyílt. Külföldi tanulmányutak, és rövid budapesti tartózkodás után 1943-tól véglegesen visszatelepült Zalaegerszegre, ahol 1961-ben bekövetkezett halálig élt és dolgozott.

Kostyál László szerint Udvardynak sikerült hidat építeni a zalai megyeszékhely, és Nagybánya között. Ez azért fontos, mert Zalaegerszeg akkoriban egy fehér folt volt az ország művészeti térképén, Nagybánya viszont a szellemi élet egyik központjának számított. Ez a kis erdélyi bányavidék volt ugyanis a hazai szecesszió első jelentős állomása. A szecessziót ebben az esetben szó szerint kell érteni. Jelentése kivonulás, vagyis a nagybányai művészek kivonultak az akadémia hivatalos művészeti közegéből.

Ehhez csatlakozott Udvardy, viszont hazatérve épp ez okozott problémát is neki. Itt ugyanis mások voltak az elvárások, nem folytathatta azt, amit Nagybányán elkezdett. Ez a törés a most bemutatott képein is jól látszik. A nagybányai korszakra inkább erős expresszivitás jellemző, míg a szép, krétával színezett tollrajzai a zalai időszakban születtek. Egységes színvonalú, nívós grafikai sorozatot készített, melyben fellelhető Zalaegerszeg akkori arculata is. A művészettörténész utalt arra is, hogy a zalaegerszegi időszak nehéz évtizedeket hozott a festőművész számára. Míg korábban elismert, keresett - bár a nagybányai iskola többi alkotóját tekintve "másodvonalas" - művésznek számított, addig itthon anyagi gondokkal küzdött. Osztályidegenként tartották számon. Művészi és emberi nagyságához tartozik, hogy vállalta az itteni nehézségeket, és a próféta szerepét.

Udvardy Ignác Ödön munkásságát a rendszerváltozás után kezdték el jobban kutatni és megismerni. A 90-es évek elején a Göcseji Múzeumban már volt egy emlékkiállítása, 1996-ban pedig a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulójára rendezett tárlatra az ő néhány alkotását is beválogatták.

A mostani tárlat nem kronológiai, hanem inkább tematikus elrendezésben mutatja be Udvardy művészetét: a különböző stílusban és technikával készült táj- és város képeit, grafikai sorozatait, a kezdetektől egészen az utolsó évekig.