Divattörténeti tárlat a Göcseji Múzeumban

A divat már csak ilyen. Ami az egyik korosztálynak még sikk, az a másiknak már a nevetség tárgya, ha pedig kellően eltávolodunk egy bizonyos kortól, már értékes történeti tárgyként tekintünk minden régi ruhára. Igen, még azokra is, amit a kényes lányok, asszonyok a maguk idejében már szívesen kihajítottak volna. A nagykanizsai Thúry György -és a zalaegerszegi Göcseji Múzeum gyűjteményének anyagából nyílt divattörténeti kiállítás a megyeszékhelyi intézményben. A "Színes selymek, fodrok, csipkék" című tárlat a kanizsai múzeum vendégkiállításaként érkeztek a városba.

A kiállítás az 1830-tól 1940-ig terjedő bő száz divatjának változásait mutatja be, többek között korabeli metszetek, fotók, újságok és ruhák segítségével. A tárlat rendezői - Kunics Zsuzsa (Thúry György Múzeum) és Megyeri Anna (Göcseji Múzeum) történészek - arra vállalkoztak, hogy a csodás férfi-, női- és gyermekruhákon kívül a hozzájuk tartozó kiegészítőket (cipőket, táskákat, ékszereket), valamint az adott korszak illemszabályait és a stílusváltozások okait is bemutassák.

A tárlat előnye, hogy bőséges magyarázattal szolgál a ma már jórészt ismeretlen ruhadarabok elnevezését illetően. Mert ki tudná már pontosan meghatározni, mi is az a krinolin (abroncsszoknya), vagy mi a különbség a férfiak által viselt atilla, kazinczy, vagy buda kabát között. És egyáltalán, mikor és mivel illett viselni mindezeket? Ami biztos, hogy úrinő kalap, kesztyű, napernyő és harisnya nélkül még kánikulában sem mehetett ki az utcára.

Ahogy a kiállítást megnyitó Kunics Zsuzsa is mondta: azért a stílusok bizony a század első felében is keveredtek időnként. A magyaros atillához például, gyakran vettek az urak német mintára pantallót. A nők, pedig korábban a férfiaktól irigyelték el a kalapviselést, ami így a női emancipáció egyik eszközévé is vált. A századforduló utáni évek, évtizedek a divat és az addigi bemerevedett szokások terén is nagy változásokat hoztak. 1910-ben például bombaként robbant a hír, hogy Párizsban a hölgyek fellázadtak a fűző ellen. Új, nyúlánk nőideál volt kialakulóban, amit ruhaszabással már nehéz volt imitálni. Aki divatos akart lenni, kénytelen volt fogyókúrázni. A 20-as évekre aztán elővillantak a térdek, hátak, egyenes szabásúvá váltak a ruhák, és a nők is rövidre vágatták hajukat. Garszon: így hívták a bubifrizurás, cigarettázó, fiús alkatú nőket.

A tárlat időrendben mutatja be a vizsgált időszak divatban és társadalmi életben bekövetkezett változásait, sőt azt is megtudhatjuk, hogy mi volt a ruha alatt. Betekintést nyerhetünk ugyanis egy 19. század végi fehérneműszalonba; az intimitás megőrzése érdekében, az ajtónál tovább azért nem mehetünk. A kiállítás egyetlen hiányossága is talán ez: a sok elzárt kelme miatt kissé távolságtartó viszony alakul ki az egyes időszakok és a látogató között. Kicsit több megfogható másolattal, vagy korszakot idéző és felpróbálható színházi jelmezzel közelebb lehetett volna hozni a letűnt időket, vagy hangsúlyosabbá tenni bizonyos forradalmi újításokat (rövidülő szoknyák, vagy egyre többet mutató "fürdőkosztümök").

Persze azért panaszra nincs oka a látogatónak, legyen akár nő, akár férfi az illető. A kiállítás mindkét nem ruhatárából bőségesen válogat. Sőt, még a férfiak haj és arcszőrzet változásait is megcsodálhatjuk. Egy olyan száz évről kapunk szinte teljes történeti áttekintést, melyben a divat, az öltözet és a jellem még együtt alkotott stílusos egységet.

A kiállítás május 18-ig látogatható.