Archivum
Közös gyertyagyújtás
A jó szomszédság szép hagyománya szerint, idén is a Nyugat-Balaton közös adventi koszorújánál együtt köszönti a karácsonyra hangoló ünnepkört három falu.
Balatongyöröki adventi forgatag
December 2-án Vonyarcvashegyen a művelődési ház udvarán házigazdaként Péter Károly Vonyarcvashegy polgármestere, valamint Bíró Róbert balatongyöröki és Gál Lajos, gyenesdiási kollégája gyújtotta meg az első gyertyát. A várakozás következő stációja Balatongyörök volt, az immár 5. alkalommal tartott Adventi Forgatag keretében. A Jüngling Zoltán Közösségi Ház kertjében karácsonyi hangulatú zenés programok mellett a gasztronómia magyar, német és osztrák specialitásait kóstolhatták a vendégek, a sátoros kirakodóvásárban pedig válogathattak az ajándéktárgyaknak való kínálatban is. Nagy sikert aratott a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar tagjaiból alkalmilag szerveződött Mikulás-együttes fellépése.
Beszédében Bíró Róbert házigazda polgármester bensőséges szavakkal szólt a vendégekhez. Mint mondta: a települések között a kölcsönös szíveslátás a jó szomszédság záloga. A békés, boldog karácsony jegyében köszöntötte a rendezvény látogatóit. Gyermekkórustól a Balaton Old Boys Band élőzenéjéig minden korosztály szívét melengette a műsor. Ez alkalommal kerül sor a "A mi karácsonyunk" című rajzpályázat eredményhirdetésére is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése