Új zene a régi némafilmhez

Ez utóbbihoz azért nagy segítség, ha az embernek van néhány barátja, vagy közeli ismerőse, akik arra vállalkoznak, hogy filmzenét kreálnak egy régi alkotáshoz. A kíváncsiság és a zene szeretete pedig épp elég ahhoz, hogy leküzdjünk jó néhány előítéletet; ezt bizonyítja az is, hogy a vetítőhely tulajdonképpen megtelt. A Keresztury VMK-ban a közelmúltban került bemutatásra Robert Wiene: dr. Caligari című, 1920-ban készült német némafilmje, melyhez Hanisch András, Nadrai Róbert és Wettstein Tamás, azaz a Cinema Color Art Ensemble készített zenét (igaz már öt évvel ezelőtt is, ám ebben a formációban most először). A vetítés alatt élőben játszottak, pont úgy, mint a némafilm-korszak idejében. Azaz annyi különbséggel, hogy míg régen főleg zongora kísérte a bemutatókat, most gitárra, dobra, fúvós hangszerre és szintetizátora épülő zene szólt a film közben.

Egy olyan zene, mely alapvetően a hagyományos thrillerek és bűnügyi filmek dramatizáló hangelemire támaszkodott, mégsem akart utánozni semmit. Sem a 20-as évek – sokszor dekadensnek titulált – mélylélektani jazz-szólamait, sem a 80-as évek ijesztgetős tini-horrorjainak csikorgató, idegborzoló muzsikáját. Egy teljesen mai, változatos zenei stílusú, ám egységes, expresszív hatású filmzene született, amit leválasztva a filmről, akár otthon is szívesen meghallgat az ember. Ahogy a történetnek, úgy a zenének is megvolt a maga íve: a csattanós végkifejlet felé egyre jobban elektronikus irányba mozdult el a hangzás, ami nagyon jól illett a zaklatott képi hatásokhoz.

Ami a dr. Caligarit illeti: egy úttörő filmről beszélünk, hiszen a maga idejében óriási hatással volt nemcsak a német, hanem az európai filmművészetre is. A történet és a képi ábrázolások miatt a thrillerek "ősanyjának" is tekinthető, de ez a legelső és legnagyobb hatású expresszionista filmalkotás is. A rendező olyan páratlan stílusú díszleteket talált ki a filmhez (mintha a szecesszió késői, és az art deco korai szakaszából származó, ám erősen eltorzított épületek között mozognánk), hogy gyakorlatilag minden egyes képkocka külön képzőművészeti alkotásként értelmezhető. Főleg, ha még a speciális megvilágítást is hozzá vesszük. Az őrült Caligari története nemcsak a maga idejében volt nagy siker, hanem később is: 1958-ban például a világ legjobb 12 filmalkotása közé került, a mai napig vetítik art mozikban, és filmesztéták is gyakorta hivatkoznak rá.

Cinema Color Art Ensemble

Ezek után persze kíváncsiak lehetünk arra is, hogy születése után, vagyis az 1920-as években, mekkora volt az esélye annak, hogy Zalaegerszegen is bemutassák a filmet? A kor erkölcsi és politikai viszonyait, illetve a város méreteit és közönségét ismerve, elsőre azt gondolhatnánk, hogy semmi. Márpedig a Caligarit itt is bemutatták, valamikor a 20-as évek közepe táján!

Béres Katalin, a Göcseji Múzeum történész- muzeológusa, a korszak helyi kulturális és művészeti életének kutatója kérdésünkre azt válaszolta: a város akkori mozitulajdonosa, Gábor Béla, igyekezett minden izgalmas és érdekes filmet elhozni az Edison moziba. Thrillert és horrorfilmeket is vetítettek itt, és akárcsak ma, akkor is szívesen ment rá a közönség. "Adrenalinfröccsre" ugyanis akkor is szüksége volt az embereknek. Arról nem is beszélve, hogy ezek a filmek általában szép profitot is hoztak a mozinak, így a tulajdonos a fel-fellángoló konzervatív szemlélet ellenére is elhozta ezeket az alkotásokat; a közönség pedig szerette őket. A történész kutatásaiból az is kiderül, hogy a 20-as években még néhány éves fáziskéséssel kerültek Zalaegerszegre a premierfilmek, a 30-as években ez a szám azonban egy évre csökkent.

Most, közel kilencven évvel később ismét itt vendégeskedett Caligari doktor, egy művelődési ház projektorán; 21. századi eszközökkel vetítve, és 21. századi zenével kísérve. Ha minden igaz, Caligari és alvajáró (hipnotizált) szolgája, Cesare turnéra is indul a zalaegerszegi zenészekkel. Több helyről (Bak, Szombathely, Veszprém, Győr, Pécs) kaptak ugyanis felkérést.