Archivum
Zene és szöveg dialógusa
Mellettem elférsz címmel országjáró körutazásra indult Grecsó Krisztián író, aki Dés László (szaxofon) és Dés András (ütőhangszerek) zenészek kíséretében nyolc városban tart pódiumestet. A turné első állomására a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben került sor.
Grecsó Krisztián-est a zsinagógában
Mint azt a művészek az estet megelőző sajtótájékoztatón elmondták, bár hivatalosan ez az első állomás, már korábban is felléptek hármasban. Például a kapolcsi Művészetek Völgyében, ahol Dés László eredetileg egy másik íróval készült zenés estet tartani, ám a szerző végül nem tudott eljönni. Ott volt viszont Dés fia, Grecsó meg épp ráért, így hármasban léptek színpadra a Palya-udvarban. Ez a közös produkció kezdetének Dés László-i változata.
Grecsó Krisztián szerint ugyanis a fővárosban, egy hasonló zenés pódiumesten született meg a mostani produkció ötlete, ahol a két Dés zenélt. Eközben gondolt arra az író, hogy milyen jó lenne valahogy a családi hagyományokat, a generációk közötti kapcsolatot más formában – szöveggel kiegészítve – a színpadra vinni. Így született meg a Mellettem elférsz est alapgondolata, ahol az író az ugyanezzel a címmel megjelent kötetéből olvas fel részleteket, s erre születik meg a zene. A rendezvényt az ország egyik biztosítócége támogatja, akik minden évben művészeti díjat hirdetnek meg. Ezt nyerte meg tavaly Grecsó, a szóban forgó könyvével.
Nos, hogy est eredetével kapcsolatban a zenésznek vagy az írónak higgyünk-e, talán mindegy is (ahogy tréfásan mondták, valószínűleg mindkettőnek van valóságalapja). A lényeg, hogy a zsinagógában egy izgalmas, családról, hagyományokról, mesékről szóló, improvizatív zenés és irodalmi estet láthatott a közönség. A szöveg itt nem felolvasásként hatott, a zene pedig nem aláfestésként szolgált, hanem dialógushelyzetet teremtő játékként. A szövegre érkezett ugyanis válaszként a muzsika, így tulajdonképpen nincs (nem lesz) két egyforma est, mert a szöveg is, és a zene is folyton változik, nem beszélve a különböző helyszínekről és a közönségről.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése