Archivum
Wifi pont: nyitás a fiatalok felé
Zalaegerszeg egy jó hely, ahová érdemes eljönni. Különösen Egerszeg Fesztivál idején! - fogalmazott Gyutai Csaba polgármester, aki bízik a rendezvény sikerében.
Jó hely, jó fesztivál
"Tavaly 100 ezer ember látogatott el a fesztiválra. A szervezők most egy jóval hosszabb, majdnem 10 napos programsorozattal készülnek, így nem kizárt, hogy megdől a nézőszám." A polgármester szerint rendkívül színvonalas és sokszínű programot sikerült összeállítani, melyben helyiek és országos ismertségnek örvendő előadók egyformán nagy szerepet kapnak. A zalai és dunántúli mesterek, gazdák, termelők és borászok számára pedig igazi seregszemle lesz a több mint egyhetes fesztivál.
A város igyekszik még inkább nyitni a fiatalok felé, így a kommunikációs szokásaikat figyelembe véve, ingyenes wifi pontok működnek a Kossuth utcán és a Dísz téren. "A mai tizen- és huszonévesek nem szeretnek hosszú időre elszakadni a világhálótól és a közösségi portáloktól, ezért így a programok alatt is folyamatosan posztolhatják legfrissebb élményeiket, fotóikat az általuk kedvelt internetes oldalakra."
Gyutai Csaba elmondta: természetesen magánemberként és családapakánt is jelen lesz a fesztiválon, bár mivel négy gyermeke van, nem mindig egyszerű összehangolni az igényeket. A legkisebbek ugyanis még vattacukorra és ugrálóvárra vágynak, a nagyobbak már szívesen meghallgatnak egy-egy népszerű előadót, a legnagyobb lánya pedig már minden kulturális program iránt érdeklődik.
A polgármester Keresztes Ildikó koncertjét is szeretné megnézni
"Személy szerint nagyon várom a Besh o droM és Balkan Fanatik zenekarok koncertjét, hiszen nagyon szeretem a magyar és balkáni népzenéken alapuló világzenéket. Ezen kívül, ha hivatalos teendőim engedik, mindenképpen meg szeretném nézni a határon túlról érkező rockzenekarok fellépését, valamint Republic együttes és Keresztes Ildikó koncertjét. Minden zalaegerszegit és megyén túlról érkező vendéget sok szeretettel várunk a 18. Egerszeg Fesztiválon; korhatár nélkül!"
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése