Archivum
Üde hangzás, komoly repertoár
A lányok már "teremnek", létszám gond nincs, a repertoár meg kifogyhatatlan – mondja a Zalaegerszegi Leánykar vezetője Ladvenicza Éva énektanár. A kórus tíz esztendős: évről évre nőtt a tagok és a fellépések száma. Már nemcsak a zalai megyeszékhelyen szerepelnek sikerrel; harmadik éve vendégei például az Ördögkatlan Fesztiválnak is, ahol néhány hete három koncertet is adtak.
Tíz éves a Zalaegerszegi Leánykar
A kórus vezetőjével az elmúlt évek tapasztalatairól és az éneklés öröméről, közösségteremtő erejéről beszélgettünk.
- Tíz évvel ezelőtt, amikor a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola 50 éves lett, alakult egy kiskórus Borsos Zoltán tanár vezetésével. Ő később másik városba költözött, így tulajdonképpen megörököltem tőle a kart – meséli a zeneiskola szolfézstanára.
A kórus – bár kezdetben kötelező jelleggel épült be az ének tanszakos lányok órarendjébe – egyre népszerűbbé vált. Olyannyira, hogy most már többségében nem is énekszakosok járnak az órákra, hanem a hangszer tanszakosok, akik négy szolfézs év után választhatják a kórusban éneklést. A létszám 30-40 fő között mozog, jobbára 12-20 év közötti fiatalok énekelnek a lánykarban.
- Érdekes, de a nehézséget épp az adja, ami egyben a kórus rugalmasságát is jelenti, vagyis az állandó változás. Jönnek-mennek a lányok: felnőnek, továbbtanulnak, elköltöznek, és új növendékek jönnek a zeneiskolába. Ezzel szakmailag mindig nehéz megbirkózni, ugyanakkor egy ilyen leánykar óriási előnye, hogy nem öregszik. Ezt nemcsak az életkorra, hanem a hangra is értem, hiszen az örökös fiatalítás biztosítja a kórus üdeségét, frissességét, erejét.
Talán furcsának tűnik, de a dalok időnként előbb "elfáradnak". A karvezető azt meséli: a repertoárban szereplő műveknek van egyfajta élettartama. Átesnek az első bemutatkozáson, aztán egyre jobban megy a dal, és mindenki megkedveli, ezután jön a darab csúcspontja, majd megindul az unalomba fulladás és a hanyatlás. Ezt mindig a hanyagolás korszaka követi, egészen addig, míg újra elő nem veszik az adott művet.
Bár fiatal énekesekről és üde hangzásról van szó, azért a darabok egyáltalán nem könnyű műfajúak. Egyházi művek, népdalcsokrok, gregorián dallamok, jazz-énekek, reneszánsz zenék, valamint óspanyol, angolszász és szefárd zsidó dalok egyaránt szerepelnek a száznál is több zeneművet magában foglaló repertoárban.
- Állandóan kutatom, hogy milyen darabokkal tudjuk még a kórus dallistáját bővíteni. Muszáj is folyton újítani, mert a lányok maximalisták, igénylik, hogy mindig legyen valamilyen új ének.
Sokszor izgalmas a közönség reakciója is. A karvezető tapasztalata az, hogy keletkezési korszakát tekintve minél régebbi egy ének, az annál újabbnak tűnik. Ez valószínűleg azért van, mert a több száz évvel ezelőtti hangzásvilág annyira elfelejtődik, hogy a mai fülnek újdonságként hat.
Ladvenicza Éva azt mondja, eleinte nehéz volt a kórust megismertetni a közönséggel. Az elmúlt 10 év sikerét azonban jelzi, hogy egyre több helyre – iskolai, városi ünnepségekre, jótékonysági estekre, kulturális programokra – hívják őket. Támogatja őket a zeneiskola Gyermekművészetért Alapítványa, és több fellépés költségéhez hozzájárult már az önkormányzat is. Az Ördögkatlan Fesztiválra pedig egy véletlen folytán kerültek három évvel ezelőtt. A zalaegerszegi kertvárosi templomban hallotta valaki egyik koncertjüket, aki ismerte a fesztivál szervezőit. Azóta minden évben meghívást kapnak a Baranya megyei művészeti fesztiválra, és ők is nagyon megszerették a programsorozatot. Igazi élményt jelent a gyerekeknek. Szeretnek fellépni, élvezik, hogy sikerük van.
Harminc-negyven kamasz lánnyal azért nem lehet egyszerű együtt dolgozni – gondolhatnánk. A karvezető azonban azt mondja: szerencsére nincs konfliktus, utálkozás, vagy piszkálódás. A zene és az éneklés ugyanis megszünteti a feszültséget és kibékíti a világot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részére