Archivum
Rabul ejtette a blues
Huszonöt évvel ezelőtt álltam színpadra először, és éppen itt az SZMK-ban! - kopogtatott be szerkesztőségünkbe Kránitz Antal szájharmonikás, a Shabby Blues Band frontembere. 1988. április 29-én, a város első blues-zenekara, a Blues experiment zenélt. A saját számokat játszó formáció (melynek tagja volt Angyal Tibor Angie énekes és Balaton Poey János basszusgitáros is), két évig működött.
Huszonöt év, ezer koncert
Miért éppen blues együttest alapított Kránitz Tóni a nyolcvanas évek végén, mikor a rock műfajon belül már egész más irányzatok voltak népszerűek?
- Mert rabul ejtett a blues! 1980-ban Zalaegerszegen koncertezett Hobo, és ez óriási hatással volt rám. Úgy is mondhatnám, ha nincs a Hobo Blues Band, sosem kezdek el zenélni - válaszolta.
A következő években összegyűjtött szinte mindent, ami a blues zenével, illetve annak gyökereivel, a 30-as, 40-es évek tradicionális fekete muzsikájával kapcsolatban állt. Könyveket olvasott, lemezeket vásárolt. Ez utóbbiakat főleg Jugoszláviából, hiszen Magyarországon kevéssé voltak fellelhetők a műfaj nagyjai.
- Idén több kerek évforduló is van az életemben - folytatta. Ötven éves vagyok, és harminc éve dolgozom újságkihordóként! Ez utóbbi azért nagyon fontos, mert óriási szerencsém volt ezzel a melóval. 1983-ban kezdtem a postánál dolgozni (és azóta is biciklin élek). Vicces, hogy elsőre a hosszú hajam miatt fel sem vettek, aztán kétszer is kiváló dolgozó lettem. Az újságkihordás a szocializmusban egy nagyon szabad életet jelentett. Igaz, hajnalban kellett kelni, de reggel nyolc órára tulajdonképpen végeztünk a munkával. A nap többi részét a zenének és a műfaj tanulmányozásának szentelhettem.
1990-ben Kardos Bozi Endrével, Markó Tamással és Polgár Péterrel megalapította a Blues Mission formációt, ami az előző zenekarhoz képest jóval professzionálisabb stílust képviselt; főleg feldolgozásokat játszottak. Másfél év múlva aztán megérkezett a városba Müller Péter Sziámi, aki az újjáalakuló együtteséhez keresett embereket. A zenésztársai meg csatlakoztak hozzá.
Hogy haragudott-e? Azt mondja nem. Örült, hogy egy országosan ismert zenésszel és szövegíróval muzsikálhatnak együtt a többiek, ő meg ismét megkereste Angie-t, hogy nincs-e kedve zenélni. Volt. Így alakult meg 1991-ben a Shabby Blues Band, melynek azóta hat lemeze jelent meg. Tóni közben egy másik formációban, az Acoustic Blues Duóban is zenél Hangácsi Mártonnal.
- Huszonöt év alatt ezer koncertet nyomtam le, rengeteg bulit szerveztem, és két blues kocsma programjait is egyengettem. Nem untam meg a műfajt, nekem mindig ez marad a kedvenc! Míg élek csinálom.
Miért nem akart dobos, vagy gitáros lenni? Próbálkozott, de tisztában volt vele, hogy nála sokkal jobb zenészek is vannak. A szájharmonika hangja viszont kezdetektől megfogta, gyerekkorában meg tanult furulyázni, így adta magát, hogy a színpadon ő fújja.
- Azt a szabadságvágyat és fájdalmat, ami annak idején a bluest életre hívta, és ami fiatalon engem is megfogott, ma is át tudom érezni. A szájharmonika síró hangja, pedig tökéletesen kifejezi ezt a hangulatot. Tudom, hogy a blues rétegzene, és hogy a fiatalok közül egyre kevesebben hallgatják. Ehhez hasonló életérzés most talán az R n' B zenében van, melynek a gyökerei szintén visszavezethetők a tradicionális blues-ig. De abba is biztos vagyok, hogy néhány évtized múlva a jazz-hez hasonlóan a blues is tananyag lesz az iskolákban, mert klasszikussá válik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése