Archivum
Öröm zene kell(enne)
A közelmúltban Zalaegerszegen tartott előadást Ferge Béla zenész, zenetanár, aki 10 évnyi jazzdobos múlt után kezdte tanulmányozni, majd tanárként alkalmazni a zene emberi értelemre és érzelemre kifejtett hatását.
Gondolatok a Zenei Világnapra
Kutatásairól, tapasztalatairól könyvet írt és írna, de attól tart nincs kinek.
- Nem divat ma a klasszikus, katarzíst (szórakoztató és jobbá tevő) okozó muzsika. A mai zene egyre durvul, szétdarabol, sötét zajként van jelen. Ismétlések, egyhangú ritmus jellemzi, mely mint a sok üres beszéd, kikapcsolja az értelmet. Extázist persze okozhat, s közben gyorsabban nyomjuk a gázpedált, több holmit teszünk a bevásárló táskába-mondja kissé kesernyésen.
- Minden szervünk ritmikusan működik, az agy is. Mozart zenéje harmonizál az emberi test működésével, a mai divatos zenék azonban más ütemben szólnak, s ez szétdarabol minket. A "groove" szó szerinti jelentése kiváj. De nemcsak a daloknak, hanem a szavaknak is ritmusuk van. Gondoljunk itt Weöres Sándor mozgalmas és mégis elgondolkodtató gyermekverseire: A mai fiatalok viszont korunk slágereiben szinte állandóan hallható tuc-tuc és bumszli-bumszli semmit mondását kapják mintaként. Ennél inkább a csend a jobb- mondta nagy élményt nyújtó, számos hangszeres példával színesített előadása közben-A dinnyéknek egyébként jó zenei ízlése van. Azonos feltételek között nevelve őket, a rock zenétől elhajoltak, a klasszikus zene esetén pedig rátekeredtek a hangszóróra a növények-utalt egy érdekes kísérletre.
Nem vagyok híve az általam hangulatuk és hatásuk miatt feketének nevezett,(rock, heavy metal) zenéknek, sem a rózsaszín álomvilágot ígérő (érzelgős popslágerek, hollywoodi musical) muzsikáknak. Ez utóbbi közé tartoznak például a meditációs zenék is, melyek ideig -óráig nyugtathatnak ugyan - mint egy fájdalomcsillapító gyógyszer, de a feszültséget, a kiváltó okot nem oldják fel. Azt csak katarzissal lehet, olyan zenével, mely az értelem és érzelem összhangját teremti meg. Nagyon jó erre Bach munkássága.
Ferge Béla a téma részletes kifejtésére könyvet is írt "Értékes vagy divatos" címmel. S megnyilatkozásaiban számos példát hoz fel tanítványai körében tapasztaltakból, a gyerekek lényegre látó "aranyköpéseiből" ("olyan jó lenne, ha mindenütt ilyen szép zene szólna. Szerintem akkor én sem rosszalkodnék többet, de mások is jobbak lennének"), csak úgy mint zenei hírességek (Kodály szerint, attól, hogy géppé váljunk, a zene szelleme véd meg minket), illetve tudósok, művészek mondásaiból ("Az életben a legnagyobb örömöt a hegedűmtől kapom" Eisten). S mivel a zene számtalan módot kínál a feszültség oldásra és egyéb gyógyításra, nézete szerint minden zenetanárnak egyben zeneterapeutának is kellene lenni-s végül megjegyezte, bár a klasszikus zenében is akad rossz példa, ezeket felhozni nem időszerű, olyan kevesen hallgatják. Helyette dívik a "kockásító", "agybamászónak" is titulált, kompresszorok és zenei szerkesztő programok által létrehozott, sablonos és egyre hangosabb zaj.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán