Archivum
Jönnek a moszkvai szimfonikusok!
Március 22-én, szombaton Zalaegerszegen vendégszerepel a Moszkvai Szimfonikus Zenekar. A különleges operagálára a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben kerül sor. A részletekről Alexej Dolbilov szervező sajtótájékoztatón számolt be.
Különleges operagála a zsinagógában
Dolbilov Oroszországban született, jelenleg azonban a Győri Balett Társulat tagja. Hobbija a belett- és operaestek szervezése, annál is inkább mert édesapja Moszkvában operaénekes. A szervező 50 orosz színházzal áll kapcsolatban, és közvetít nekik fellépéseket, többek között hazánkban is. Így került sor a Moszkvai Szimfonikus Zenekar magyarországi turnéjára, melynek egyik állomása Zalaegerszeg lesz.
Alexej Dolbilov elmondta: a Viva opera című koncerten egy negyvenfős zenekar áll majd színpadra, és négy operaénekes is érkezik velük. Főleg klasszikusoktól - többek között Verditől, Tchaikovskytól, Rossinitől, Puccinitől - adnak elő vetítéssel egybe kötött operaslágereket.
A szimfonikus zenekar 1995-ben alakult, és ifjúsági zenekarként indultak. A zenészek - akik ma már 30-as, 40-es éveikben járnak - azonban azóta is együtt maradtak. Az együttes magánzenekar, amit az orosz zeneakadémia működtet.
Nagy Johanna, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem igazgatója elmondta: igazi kuriózum lesz ez a koncert, hiszen Zalában még sosem járt az együttes. Március 22-én este közel 400 embert várnak a zsinagógába.
Jegyeket március 4-től lehet kapni, 4000 és 4900 forintos áron. A részletekről a hangversenyterem pénztárában lehet érdeklődni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélEgy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán