Archivum
Esztergapadtól a Kis-Hétrétig
Már gyerekkorában járt zeneiskolába, majd esztergályos lett, később a népművelés szakot választotta, de már mint művelődési menedzser végzett. Statisztált színdarabokban, játszott rock, blues, és alternatív zenekarokban. Egy ideje a folk- és világzene tölti ki napjait, sőt a Dobronaki Nótázóknak is oszlopos tagja.
Bozi a Keresztury Irodalmi Körben
A Keresztury Irodalmi Kör vendége Kardos Endre Bozi volt, akivel a Deák Ferenc Megyei Könyvtárban az intézmény igazgatója, Kiss Gábor beszélgetett. Az igazgató bevezetésképpen elmondta: a mostani est tulajdonképpen egy áttekintés Bozi eddigi pályafutásáról, aki régóta a helyi kulturális és zenei élet egyik meghatározó alakja. Hogy mióta is, és honnan ered az ő zenei karrierje (azon belül is a rockzenészeknél igen ritka fuvolás pályafutása) ahhoz térjünk vissza a zeneiskolás időkhöz.
Bozi gyerekkora óta fuvolázik
Bozit édesapja vitte el a zeneiskolába, s először azt szerették volna, ha zongorázik. Ott azonban épp teltház volt, így fuvolázni kezdett. Nagyon jó tanárai voltak, hamar megszerette ezt a hangszert. Később az építőipari szakközépiskolába ment, illetve sokszor csak az iskola mellé, mert ekkoriban kezdődött könnyűzenei pályafutása. Emiatt átkerült a 407. számú szakmunkásképzőbe (vagy ahogy a városban hívták, a 4 Kilóba). "Választott" szakmája esztergályos lett, majd négy évig a MOM-ban is dolgozott.
1970-től már a Reflex színpad tagja volt, sőt zenei vezetőként is tevékenykedett. Merő Béla segítségével került az amatőr színi társulat tagjai közé, hiszen ő szeretett volna az egyik általa rendezett darabhoz valamilyen zenei betétet s szólt Bozinak, aki épp az akkori MMK-ban (ma színház épülete) működő MATT klubban próbált csapatával. Merő pedig a művelődési házban dolgozott. A Reflexben eltöltött évek elismeréseként Bozi 1981-ben kitüntetést is kapott. Ekkor már azonban új és izgalmas dolgok szerveződtek a városban; mégpedig a Hevesi Sándor Színház társulata, ahová "merő véletlenségből" szintén Merő Béla miatt került be. Főleg statisztált, de zenészként is hozzájárult az előadások sikereihez.
Aztán jött a blues korszak, a népszerű Blues Mission zenekarral, a 90-es években pedig a Zalába (Nemesrádóra) költözött Müller Péter Sziámi keresett zenészeket az új Sziámi-formációhoz. Bozi sok más zalai zenésszel együtt 5 évig játszott a hazai underground egyik meghatározó alakjának zenekarában. Mint mondja rengeteg kaland és pozitív élmény érte ekkoriban. Arról nem is beszélve, hogy az itt megrendezésre kerülő Sziámi táborból nőtte ki magát Európa egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a Sziget.
Kardos Endre 1998-ban két formációnak is tagja és frontembere lett. Az egyik a ma is aktív és nagy népszerűségnek örvendő Hétrét együttes, a másik pedig a Dobronaki Nótázók. Nem elírás: a nótázókkal egészen Ausztráliáig eljutottak, az ottani szlovéniai magyarok meghívásának eleget téve.
Lőrincz Kálmánnal és Kristóf Attilával az irodalmi körben
Nagyjából itt tartunk most, illetve a Hétrétnek működik egy másik formációja is, a Kis-Hétrét, mely zenés irodalmi műsorokat tart gyerekeknek, és felnőtteknek egyaránt Molnár Árpád és M. Horváth Ildikó előadóművészekkel együtt. Akik szintén részt vettek az esten néhány Weöres Sándor verssel.
A zenész színes és változatos pályájáról nemcsak szóban hallhattak érdekességeket az érdeklődők. Bozi ugyanis Kristóf Attilával, Lőrincz Kálmánnal kiegészülve, majd a Dobronaki Nótázók néhány tagjával is, a mikrofon elé állt egy-egy dal erejéig. A kivetítőn pedig számos fotót, koncertről készült felvételt és videoklipet is bemutattak. Többek között a Nemesrádón, Müller Péternél forgatott "Világegyetmista" című Sziámi-dal klipjét. Hogy lehet így élni? - szól a refrén? A jelek szerint Bozi köszöni szépen, nagyon jól.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése