Kórháztörténet aszfalttal és útlezárással

A kérdés már csak azért is érdekes, mert nemcsak a sebesültekkel és a járványokkal kellett megküzdeniük, hanem az orvoshiánnyal is, hiszen őket is behívták katonának. Zalaegerszegen sem volt ez másképp. Dr. Szilvás Rudolf (2007-ben elhunyt nyugalmazott kórházigazgató, a város díszpolgára) által szerkesztett, a Zalaegerszegi Megyei Kórház történetét feldolgozó kötetéből kiderül: a háború időszaka a helyi kórházat is megviselte. Megnövekedtek a fenntartási költségeik, amik a városra is komoly terhet róttak. Az akkor 14 ezer lakosú település számára túl nagy volt a 400 beteget befogadni képes kórház. A pácienseknek ráadásul csak 25 százaléka volt egerszegi lakos. A város ezért 1943-ban kezdeményezte, hogy a kórház fenntartását háromnegyed részben vegye át a vármegye, mert a betegek java része a megye más településeiről való. Az akkori pénzügyi helyzetben azonban ez az elképzelés megbukott.

A helyzetet nehezítette, hogy a II. világháború a sűrű behívásokkal is gátolta a kórház munkáját. Volt olyan, hogy három belgyógyász alorvosból csak egy maradt a városban, a többieket katonának vitték. A hiányzó doktorokat sokszor munkaszolgálatos orvosokkal pótolták, de ők csak rövid ideig maradtak, és nem a szakképesítésüknek megfelelően dolgoztak: még az is megesett, hogy fogorvos került a belgyógyászatra. A háború következtében kialakult járványos időszakban ez csak nehezítette szakszerű gyógykezelést.

A háború utolsó heteiben, hónapjaiban, mind a német katonaság, mind pedig a nyilas közigazgatás a kórház kitelepítést szorgalmazta, az orvosi karnak azonban ezt sikerült megakadályoznia. Úgy gondolták ugyanis, hogy a kórházra szükség van, a fegyelmet pedig mindvégig sikerült megőrizniük. Ahogy a korabeli feljegyzések írják: még az elmebetegek sem szaladtak szét, az élelmezést sikerült megoldaniuk, és senki sem halt éhen.

E "pozitívumok" ellenére probléma akadt bőven. Éppen hetven évvel ezelőtt, 1945 februárjában és márciusában többször is megsérültek a kórház egyes épületei. Az egyik bombázás során például a nőgyógyászati osztály olyan károkat szenvedett, hogy a betegeket ki kellett telepíteni az egyik pózvai barakkba. A vasútállomást ért 1945. március 28-i nagy robbanás pedig betörte a kórház összes ablakát. A helyreállítási munkák hónapokig eltartottak, de a gyógyítás közben folyamatosan működött. Szükség is volt rá, hiszen közben a városban, és a kórházon belül is hastífusz járvány tört ki – mivel jó ideig nem működött a vízvezeték – amit végül sikerült megállítani.

A kórház tehát jelentős veszteségekkel zárta a háborút. Olyannyira, hogy 1945-50 között tulajdonképpen tatarozásból, a régi épületek toldozgatásából, a hiányos felszerelések pótlásából állt a fejlesztés. Komolyabb előrelépés csak az 50-es években történt, amikor a vármegye átvette a kórház fenntartását. Érdekességek persze ezután is akadtak: 1953-ban például takarékossági okok miatt a belgyógyászat folyosóját, és kórtermeinek többségét aszfaltburkolattal látták el, amit sehogy sem tudtak tisztán tartani. Új és korszerűbb megoldásra (mozaik padló) azonban csak négy évvel később tudtak sort keríteni.

Előrelépést jelentett viszont, hogy 1954-től fokozatosan központi fűtést vezettek be az osztályokra, megújítva ezzel a kórház fűtési rendszerét. Addig ugyanis régi cserépkályhákban fával és szénnel fűtötték még a kórtermeket is, ami gyakran füstössé tette a légteret.

Információink szerint a központi fűtés bevezetésének legszembetűnőbb nyomát még ma is látni a Tomori Pál utcában. Itt található ugyanis az a szép téglaépítésű kémény, mely kiszolgálta az új fűtési rendszert. A kémény egyébként mindössze másfél-két éve van használaton kívül. Jelenleg távközlési adókkal van felszerelve. Szóba került a bontás is, ám az intézmény ezt az ötletet anyagi megfontolásokból elvetette.

És ha már a Tomori Pál utcánál tartunk: ez a választó (vagy inkább egységesítő) vonala a kórházfejlesztés egyes fázisainak. Egészen a 70-es évekig az utcától északra lévő területeken működtek a kórház egységei. A Zala Megyei Tanács egy 1973-as alaprajzán jól látszik, hogy a kórház a mai Zárda utca – Göcseji út- Zrínyi út– Tomori Pál utca által körülhatárolt tömbben helyezkedett el. Azonban egy másik – szintén 73-ban készült – tervrajzon már a készülő fejlesztések is láthatóak. E szerint jelentős területek kerülnek (és kerültek is) a kórház birtokába a Tomori úttól délre, így a 70-es évek vége felé szükségessé vált az utca egy részének lezárása, ami ma már fel sem tűnik a járókelőknek.

A Google Maps viszont még egységesen kezeli a Zrínyi utat a Mátyás király utcával összekötő Tomori utat. Mióta azonban felépült a fertőosztály és az annak szomszédságában lévő épületek, az utca Szent László- és Zárdai utcai szakasza kórházi terület lett.