70-es évek: az elszabott évtized

Nem véletlen, hogy a Göcseji Múzeum "Előre a szocializmus útján..." - Így éltünk a hetvenes években című kiállításán, épp egy garázst bemutató enteriőr fogadja a látogatót. A tárlatot rendező Béres Katalin történész-muzeológus szerint ugyanis ez volt a korszak legjellemzőbb helyszíne. Halkan tegyük hozzá: a jelenség konzerválódott, hiszen a mai napig látni lakótelepi garázssorokon, idősödő férfiakat szöszmötölni. Ennyi maradt a nagy össznépi buherálásból, ami a hetvenes éveket jellemezte. Állami gyárakból kimentett szerszámokkal "építették" - na nem a szocializmust, hanem inkább saját családjuk jólétét. Fusiztak, vagy csak szerelték ami elromlott. És ez bizony gyakran előfordult. Közben kinyitottak egy-egy sört, vagy kóstolgatták a garázsszomszéd borát. Annál is inkább, mert egyre többen vásároltak hegyi hajlékot ebben az évtizedben.

Szóval Pepsi érzés volt a hetvenes évek, de csak amolyan közép-kelet európai módon. Mert a kóla reklám mindig szabadságot, önmegvalósítást sugall. Nálunk viszont az volt a szabadság, hogy az ötvenes évekhez képest sokat puhult a diktatúra, a hatvanas évek alkuja utat engedett némi gyarapodásnak, a Kádár-kor pedig egy nyugodtabb arcát mutatta. És az önmegvalósítás? Hát az leginkább a sorbaállással valósult meg: mindenki igyekezett úgy tenni, ahogy mások, sőt! Legyen lakás, autó, garázs, hegyi hajlék, és vásároljunk amennyit csak lehet (vagy többet): elektronikai cikkeket, presztízsholmit. Például márkás italokat, amik üvegét aztán fel lehet tenni az "egyenszekrénysor" tetejére, hogy mindenki jól lássa.

A Göcseji Múzeum tárlata jól szemléltei a korszak társadalmi, demográfiai és gazdasági viszonyait. Megelevenedik a hetvenes évekbeli utcakép, a falusi életformára jellemző kockaház, és rögtön mögötte a tipikus lakásbelső. Járhatunk óvodában, fényképezkedhetünk iskolában, beleshetünk egy nyári táborba, és "beülhetünk" a hajdani Tulipán presszóba is. Jellegzetes tárgyak, fotók, és kordukumentumok mutatják be az évtizedet, melyek láttán sokan biztosan elérzékenyülnek, vagy jókedvre derülnek; nosztalgiába esnek.

Ne álltassuk magunkat! Persze volt fix állás és biztos megélhetés, de milyen áron. Ez kiderül a kiállítást kísérő tablókból, és az egyes enteriőrökhöz tartozó korabeli viccekből (mert a rendszernek akkor már humora is volt). "Meddig építjük a szocializmust? - Ameddig a Nyugat kölcsönt ad." - szólt a korabeli tréfa, és valóban nagy árat fizettünk (s fizetünk ma is) az akkori látszat jólétért. Ne feledkezzünk azért meg a hatalomról sem, hisz mégiscsak a párt uralt mindent. Az elvtársak és a dolgozó nép egy Május elsejei felvonuláson jelenik meg, ahol az ifjúgárdisták és a munkásőrök öltözékét is megcsodálhatjuk.

Míg a lakosság anyagilag gyarapodott, dolgoztak a besúgók is. Észrevétlenül ugyan, de valaki mindig jelentett (a tárlaton ezek a dokumentumok alig észrevehetően az asztalra kerültek, az olvasnivalók közé). 1971. áprilisában például valamelyik pártalapszervezetben az ipari és mezőgazdasági dolgozók felvetették, hogy a vezetők nagyobb jövedelmét mindig a nagyobb felelősséggel szokás indokolni, azt azonban a dolgozók nem tudják, hogy ez a nagyobb felelősség miben is nyilvánul meg. Na, igen. A felvetés jogos. Így utólag az látszik, hogy leginkább annak a nagy "elszabásnak" voltak a felelősei, amit a kiállítás plakátja Hofival reklámoz. Csak hát abban mindenki benne volt. Mert az alkuhoz két fél szükséges. Amit pedig elszabtak, azt most itt mi "szívjuk".

(A tárlat októberig látogatható.)