Archivum
Felújított apácasírok
Elhanyagolt apácasírokat újíttatott fel a Notre Dame Kanonok- és Tanítórend Zalaegerszegen. Ebben talán nincs is semmi rendkívüli, hiszen természetes számukra a gondoskodás, csakúgy, mint az elhunyt rendtársak sírjának gondozása. Ez esetben viszont egy másik rendhez tartozó apácák sírjairól van szó.
Szeretetházat is működtettek a nővérek
Méghozzá olyan rendről, melynek tagjai Magyarországon igen, de Zalaegerszegen már nem teljesítenek szolgálatot.
Több sírnak elmozdult a fedlapja
A részletekbe dr. Marx Gyuláné, a Notre Dame Rendhez tartozó Miasszonyunk Idősek Otthona vezetője avatott be. Mint mondta: Boda László városvédő kereste meg azzal az észrevétellel, hogy a Göcseji úti temetőben van néhány elhanyagolt, rossz állapotban lévő sír, melyben apácák nyugszanak, s jó lenne felújítani őket. Az Isteni Megváltóról Nevezett Rend nővéreinek nyughelyei ezek, akik Mindszenty József (későbbi bíboros, hercegprímás) zalaegerszegi munkássága idején teljesítettek itt szolgálatot.
Megújult a sírokhoz tartozó kereszt is
Marx Gyuláné úgy tudja, hogy a nővérek szeretetházat működtettek, illetve betegápolással foglalkoztak a kórházban. Volt kapcsolatuk a Notre Dame Renddel is. Később, mikor a rendeket feloszlatták, az idősödő, Zalaegerszegen maradt Megváltó rendbéli apácákról a Notre Dame-os Balázs Ilona Innocencia nővér gondoskodott, majd haláluk után ő tartotta rendben a sírjukat is. Miután Innocencia nővér is meghalt, a sírok kevesebb figyelmet kaptak; állaguk leromlott, a fedlapok szétcsúsztak. 2011 őszén a Notre Dame Rend Lendvai István műkő-restaurátort kérte fel a felújításra, melynek során a sírokhoz tartozó kereszt is megszépült. Tisztán olvasható a sírfelirat is: Ave crux, spes unica; vagyis Üdvözlégy Szent Kereszt, egyetlen reményem.
Próbáltunk annak is utánajárni, hogy Mindszenty idején hol működött szeretetház a városban. Németh József irodalomtörténész, nyugalmazott múzeumigazgató és Béres Katalin a korszakot kutató történész-muzeológus (Göcseji Múzeum) szerint is két lehetőség van. Működött szeretetház a mai Ady utca végén (körülbelül a Botfy utcai kereszteződéssel átellenben), majd 1938 nyarán a Bíró Márton utcában a Szent József Otthon is felavatásra került (ez a későbbi gyógyszertári központ épülete).
Németh József úgy tudja: az Isteni Megváltóról Nevezett Rend tagjai valamikor a 19. század végén érkeztek Zalaegerszegre, s már akkor is ápolással és az elesettek gondozásával foglalkoztak.
Ezt támasztja alá dr. Szilvás Rudolf kórháztörténettel foglalkozó könyve is (A zalaegerszegi megyei kórház története; Tudományos Közlemények 3. 1973.). Ebben az olvasható, hogy 1908-ban "a kórház konyhai szolgálatát az Isteni Megváltó Leányainak Rendjébe tartozó apácák látták el". (A kórház első épülete az 1800-as évek végén létesült.)
A műkő-restaurátor munkája nyomán megszépültek a nyughelyek
Hogy összesen hány Megváltó rendbéli nővér teljesített Zalaegerszegen szolgálatot a 19-20. században, a rendek feloszlatásáig, jelenleg nem tudni. A Göcseji úti temető érintett szakaszán csak néhány apáca sírja látható. Nem kizárt az sem, hogy az elmúlt évtizedekben volt olyan sír is, melyet nem váltottak meg, így a helyre mások temetkeztek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Műszakilag hibás sparhelt miatt izzott a korom egy becsvölgyei kéménybenBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttje -
rovatunk hírei
Újévi fogadást tartott Zalaegerszeg polgármestereSziklák, napfelkelték Észak-AmerikábanEgy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaÚj lézeres eljárás a zalaegerszegi kórház urológiájánA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnél2025-ben is kéményseprők kívántak boldog új esztendőtBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseJól sikerült jubileumi évet zárt a Bogáncs2025 a felismerések és a szárnyalás éve lesz top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése