Archivum
Adélka, a város portréfestője
Egy különleges emlékkiállítás nyílt a minap a zalaegerszegi Ady-iskola aulájában. Ezúttal nem növendékek, vagy az iskolához kötődő alkotóművészek mutatkoztak be, hanem a két évvel ezelőtt, 94 éves korában elhunyt Czirkovics Adél hátrahagyott műveiből nyílt tárlat.
Emlékkiállítás Czirkovics Adél munkáiból
Adélka - ahogy ismerősei és barátai szólították - 1918-ban született Varasdon, és egyéves volt, mikor a család a zalai megyeszékhelyre költözött. Iskoláit itt végezte, majd érettségi után a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt, ám anyagi problémák miatt nem tudta befejezni tanulmányait.
Ahogy a kiállítást megnyitó Frimmel Gyula grafikus-tanár mondta: Czirkovics Adél a szó eredeti és jó értelmében vett amatőr képzőművész volt. Főleg portrérajzokat, festményeket, és akvarell tájképeket készített. Életét mindvégig úgy alakította, hogy képzőművészek közelében lehessen. Bár a főiskolát nem tudta folytatni, néhány évig még Budapesten élt és dolgozott, ezen kívül művészeti szakkörökön fejlesztette rajztudását. A világháború idején költözött vissza Zalaegerszegre, majd újra a fővárosba költözött. Az 50-es évektől tért haza végleg, egyre több kiállításon szerepelt, és több elismerést és díjat is kapott.
Boyér Sándor, a művész unokaöccse, és Frimmel Gyula a megnyitó után
Életében fordulópontot jelentett Udvardy Ignác Ödönnel - a nagybányai művésztelep festőjével - történt találkozása, akik tanítványává fogadta. Sőt később Adélka édesanyjával együtt az idős mesterhez is költözött, akit élete végéig gondoztak, ápoltak. Udvardytól tanulta többek között az olajfestés technikáját, bár továbbra is a szénrajz és akvarell maradt a fő profilja. A festőművész 1961-es halála után ismét önállóan dolgozott, részt vett az Egervári Művésztelepen, és aktív tagja volt Szabolcs Péter és Dús László szakkörének.
Frimmel Gyula például ez utóbbi művészeti körből ismerte Czirkovics Adélt, ahová nagyon sok fiatal tehetség járt a 70-es években. Adélka egy generációval idősebb volt, mint a szakkörbe járó ifjak jó rész, így bizonyos szempontból tanáruknak is tekintették művésznőt, aki a civil életben a Zalaber pénzügyi előadójaként tevékenykedett. Frimmel Gyula szerint a nem túl kreatív hétköznapi elfoglaltság után az volt számára az örömteli tevékenység, hogy rajzolhatott és festhetett. Rengeteg barátjáról, kollégájáról és rokonáról készített portrét, de a zalai tájat, a városkörnyék szépségeit is megörökítette.
Adélka saját magáról is számos grafikát készített
Az Ady-iskola művészeti növendékei főleg a portréiból tanulhatnak sokat, ezért az iskola aulájába most főleg ezeket az alkotásait állították ki. Az emlékkiállítás ötletével Boyér Sándor, Czirkovics Adél unokaöccse kereste fel az intézményt. A művésznő hosszú és szép életéről egy videófelvételt is készített Nyakasné Túri Klára, melyen Adélka 75 éves korában maga meséli el legkedvesebb emlékeit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttje