Archivum
Fotográfiák Izraelről
Augusztus 8-ig látogatható a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben Kiss Péter fotográfus "A tej és méz földjén" című kiállítása. A Soproni Fotóművészeti Kör tagja Izraelről készült nagyméretű fotográfiáival érkezett Zalaegerszegre.
Tej és méz földjén
A tárlat apropóját az adta, hogy 25 esztendővel ezelőtt vette fel egymással újból Magyarország és Izrael Állam a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat. A jubileumra országszerte különféle programokkal emlékeznek.
A zsinagógában nyílt fotókiállítás a zalaegerszegi Béke-Shalom Baráti Társaság és a Hit Gyülekezete kezdeményezésére szerveződött. A két szervezet elnöke – Siklósi Vilmos és Mézes András – a tárlatnyitón örömét fejezte ki az együttműködéssel kapcsolatban, annál is inkább, mert az utóbbi években már többször is szerveztek közösen programokat. A kiállítást Balaicz Zoltán alpolgármester nyitotta meg. Mint fogalmazott: a város egykori zsinagógájában különleges hangulattal bírnak az izraeli tájakról, és emberekről készült felvételek.
Kiss Péter fotográfus hosszú éveken át járta a Szentföldet, ahol főleg a Golan fennsík varázsa, valamint a városokban élő emberek mindennapi élete érdekelte. A kiállítás képei (mintegy 45 nagyméretű fotográfia) ennek alapján három nagy csoportra oszthatók: tájképekre, dokumentarista ábrázolásokra, melyeket bibliai idézetek kísérnek, valamint portrékra, a társadalmi élet fontosabb eseményeit bemutató felvételekre.
Az alkotó úgy érzi, hogy a felvételek nemcsak az ország sajátos múltja, történeti és vallási értéke miatt hordoznak különleges jelentést, hanem azért is, mert a térségben folyamatosan háborúk zajlanak. Az élet viszont nem állt meg, az emberek élik mindennapi életüket, mondhatni békés hétköznapjaikat. A fotók pedig többek között ezt is bemutatják a portrékon, társadalmi ábrázolásokon keresztül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetés